

Jöhet a videógólbíró-rendszer a MOL Ligában
Legkésőbb december 20-ig minden érintett egyesület megkapja rá a taót, de az is lehet, hogy korábban.
A MOL Ligában játszó minden csapat jégpályáján kiépítik a gólbírórendszert. Ez elengedhetetlen, szezononként legalább egytucatnyi vitatott helyzetben kell a játékvezetőknek videó-visszajátszás nélkül dönteniük. Emlékezhetünk, az előző évadban egy kapuvast is gólnak ítéltek a zebrák, de a helyzetért elsősorban nem ők okolhatók, hanem a technikai segítség hiánya.
Szerencsére a csapatok és az MJSZ is úgy érezték, tovább nem érdemes várni a megoldással, ezért az idei beruházások között benne lesz a rendszer beszerzése. Az MJSZ azzal a céggel tárgyalt, amelyik többek között a Slovannak a KHL-be és Szocsiba az olimpiára a rendszert szállította. Természetesen nem a teljes installációt veszik meg, ennek elsősorban anyagi okai vannak, hanem az eggyel egyszerűbb, de még profi verziót. De ez is jelentősen jobb, mint a Fehérváron használt EBEL-rendszer vagy a Miskolcon épített egyedi házi szisztéma. Ez a kettő is alkalmas és elfogadott amúgy, úgy tudjuk, az MJSZ sem kér azonnali cserét, ezek rendszerben maradnak, tehát egyelőre nem lesz teljesen egységes a technika.
Az erdélyi csapatoknak sem kell nélkülözniük, a szövetség számukra is juttat egy-egy rendszert kölcsönbe, így a ligában mind a kilenc csapat hazai pályáján lesz mód a videóbírózásra.
Ha a csapatok hajlandóak egységesen előfinanszírozni a rendszert, akkor még idén, ha nem, akkor 2016 februárjában állhat fel minden csarnokban a működő rendszer.
Illusztráció
További cikkek
- Mindhárom erdélyi csapat a bajnoki címre pályázik
- Egy kiscsapat csinál-e több nyarat?
- Viikilä hivatalosan is BJAHC-os marad
- Bajnokesélyes keretet rakott össze a Brassó
- KHL-t is megjárt izraeli válogatott csatár a Sportklubban
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 3-5
- Nagy visszavonulók és maradók, új sztáredző és légióskontingens – melyik lesz a mérvadó Miskolcon?
- Kreisz Brúnó az SPHL-be igazolt
- A tavalyinál csak kiegyensúlyozottabb lehet az idei Szereda