NHL-névhatározó

   

Avagy honnan, kitől, miről kapta a nevét a harminc jelenlegi és néhány azóta megszűnt NHL-csapat.

Anaheim Ducks

Ha valaki összefüggést sejt a Disney-féle Kerge Kacsák című filmmel, akkor nem téved. Miután a film hatalmas sikert aratott, a filmstúdió saját csapatot alapított, amivel 1993-ban elindulhatott az NHL-ben. 2005-ben a Disney eladta a franchise-t a Samulei házaspárnak, akik eltávolították a csapat nevéből a Mighty szót és megfordították a szórendet.

Arizona Coyotes

1996-ban, amikor a Winnipeg a sivatagba költözött, olyan nevet kerestek, ami jellemző az adott környezetre. Több mint 10 000 javaslat érkezett, amiből a győztes a Coyotes (azaz a Prérifarkasok) lett, a második a Scorpions.

Atlanta Trashers

Ted Turner médiamogul Georgia állam madaráról, egy gezerigófajtáról nevezte el a klubot.

Boston Bruins

Amikor az élelmiszerboltlánc-tulajdonos Charles Adam Bostonba vitte a csapatot, a legendás Art Rosst kérte fel general managernek. Az első feladata az volt, hogy nevet találjon a csapatnak, ami passzol a lánc barna és sárga színeihez. Ross döntött és megszülettek a Mackók.

Buffalo Sabres

Amikor 1970-ben a Buffalo csatlakozott a ligához, a tulajdonosok, Seymour Knox III és Northrup Knox versenyt hirdettek a szurkolók között egy egyedülálló, különleges névért és logóért. A testvérpár végül a tervek közül a Sabrest választotta a kardok miatt, ami az erőt, a gyorsaságot és a védelmet jelentette, és azt az emblémát, amelyen a bölények a leghangsúlyosabbak voltak.

Atlanta/Calgary Flames

A csapat 1972 és 1980 között Atlantában székelt, amit az amerikai polgárháború idején William Tecumseh Sherman foglalt el, akinek a “felperzselt föld” volt az egyik taktikája. Sherman tábornok minden idők egyik legnagyobb hadászati lángelméje, akinek a nevét harckocsi is őrzi.

California Golden Seals

A nevet a csapat a WHL-ből hozta magával. California, azon belül is a San Francisco Bay Area a természetes élőhelyük a fókáknak.

Carolina Hurricanes

Miután a Hartford Whalers 1997-ben székhelyet váltott, Peter Karmanos olyan nevet akart, amely jellemző erre a térségre. Így esett a választás a hurrikánra, amely rendszeresen feldúlja Carolina államot.

Chicago Blackhawks

Az I. világháborús veterán és kávé-iparmágnás Frederic McLaughlin volt a Chicago tulajdonosa, amikor a csapat belépett az NHL-be 1926-ban. McLaughlin a 86. gyalogos hadosztályban szolgált, a 333. gépfegyveres zászlóaljban, amelyet Black Hawk Divisionnek neveztek. A Black Hawk indiánok pedig sziúk voltak, akik 1832-ben az illinosi milícia oldalán harcoltak, és az ő tiszteletükre vette fel a csapat a nevet. Érdekes, hogy a nevet csak 1986 óta írják egyben, előtte Black Hawks volt a hivatalos forma.

Cleveland Barons

Amikor a California Golden Seals Ohióba költözött, a Cleveland adoptálta a Barons nevet a korábban sikert sikerre halmozó AHL-es csapattól. Az eredeti Barons az AHL-ben 1937 és 1973 között 10 divíziógyőzelmet, 8 alapszakasz-elsőséget és 9 bajnoki címet szerzett, az NHL-ben két szezon után megszűnt.

Colorado Rockies

Colorado államon végigfut a Sziklás-hegység, innen ered az állam beceneve, a Rocky Mountain State, röviden Rockies.

Colorado Avalanche

Denverben adott lett volna a Rockies név, hiszen már működött egy ilyen csapat a városban, ám 1982-ben elköltözött és New Jersey Devils néven kezdett új életet. 1993-ban megalakult a helyi baseballcsapat, ami elvitte a nevet, így amikor a Québec a Sziklás-hegységbe költözött, új nevet kellett találni. A legesélyesebbnek sokáig az Extreme tűnt, amelyet leszavaztak a szurkolók, akárcsak a Black Bears, Outlaws, Storm, Wranglers, Renegades, Rapids és Cougars neveket, negatív visszacsengésük miatt. Így maradt a Lavina, amely kemény, erős és mindent elsöpör az útjából, akárcsak egy sikeres csapat.

Columbus Blue Jackets

A névválasztást, akárcsak Chicagóban, itt is a polgárháború szolgáltatta. A lehetséges változatok közül végül a Justice és a Blue Jackets maradt meg, végül a Kékkabátosok mellett szavaztak, amely hazafiasságot, büszkeséget és gazdag történelmet szimbolizál Ohiónak és fővárosának. Tény, hogy a nagy folyó állama adta a legtöbb embert az amerikai polgárháborúhoz.

Dallas Stars

A Minnesota North Stars 1993-as költözése után a név adott volt, hiszen lehetett volna Dallas South Stars vagy Dallas Lone Stars is a csapat neve, amiből előbbi a délre való költözést, utóbbi Texas állam becenevét jelöli. Ám mindkét variációt elvetette a menedzsment, így született meg a szimpla Stars.

Detroit Red Wings

1932-ben a Detroit Cougars csapatát megvásárolta James Norris, aki a montreali Winged Wheelers után nevezte el a csapatot. A szárnyas logó ezek után adott volt, amit egy kerékkel egészítettek ki, arra utalva, hogy Detroit az autógyártás fellegvára.

Edmonton Oilers

Edmonton Alberta állam fővárosa, az állam pedig a kanadai olajkitermelés központja. 1972-ben, amikor az Oilers megalakult és csatlakozott a WHA-hoz, egyenes volt az út a névválasztáshoz. A WHA összeomlása után a csapat 1979-ben belépett az NHL-be, ahol természetesen megtartotta a nevét.

Florida Panthers

A Miamiben székelő franchise és a szomszédvár, a Tampa baseballcsapata is szemet vetett a Panthers névre, ám végül a hokisok öt évvel korábban, 1993-ban alakultak, elhappolták a nevet a riválisuk elől. Mindkét egyesületnél az volt a cél, hogy egy olyan állat legyen a becenév, amely szerepel a veszélyeztetett fajok listáján. Bill Torrey, a legendás GM csak annyit mondott a névválasztás után, hogy ennek üzenete van.

Hamilton Tigers

Hamiltonban kiváló amerikaifutball-csapat működött, amely szoros kapcsolatot ápolt a jégkorongklubbal. Az NHL-be való lépéskor a hokisok továbbvitték a focisták sárga-barna színét, amihez egyenesen következett a Tigris, mint kabalaállat.

Hartford Whalers

A klub névválasztását két hivatalos történet is megerősíti. Először is a csapat Bostonban kezdte meg a működését New England néven 1972-ben a WHA-ban, ami akkor a bálnavadászat és bálnafeldolgozás egyik központja volt. A másik, hogy a névben benne van magának a ligának is a rövidítése, a WHA.

nhl 30 teams

Los Angeles Kings

Jack Kent Cooke, aki a Los Angeles Lakers, majd a Washington Redskins tulajdonosa is volt, majd az angyalok városába vitte a Kingst, a szurkolókat szavaztatta meg arról, hogy mi legyen az új csapat neve. A névválasztásban szerepet játszott az, hogy a 1930-as években itt játszott a Los Angeles Monarchs a PCHL-ben (Pacific Coast Hockey League). A csapat az egész színsémát, a sárga, lila, fekete, fehér összeállítást a Lakerstől kölcsönözte.

Kansas City Scouts

A név a hőskorra utal, amikor az emberek elindultak a kontinens belseje felé, felderítve az egész földrészt, ők voltak a scoutok. Emléküket egy szobor is őrzi Kansas Cityben, ami visszaköszön a csapat logójában is.

Minnesota North Stars

Minnesota állam hivatalos neve a North Star State. A névválasztási pályázaton ezek után a szurkolók elsöprő fölénnyel választották ezt a lehetőséget.

Minnesota Wild

1998-ban, a csapat alakulása előtt a tulajdonosok szavazást írtak ki, a névről a szurkolók döntöttek, annyi kikötés volt, hogy a név tisztelegjen a természet és a vadvilág előtt. A hatos döntőből végül a Wild lett a befutó a Blue Ox, Northern Lights, Voyageurs, White Bears és Freeze előtt.

Montreal Canadiens

1909-ben John Ambrose O’Brien megalkotta a Club de Hockey Canadient, ami visszaköszön a logóban is. Ambrose azt szerette volna elérni, hogy csapata az NHA-ban (National Hockey Association) szereplő Montreal Wanderers riválisa legyen, és népszerűvé váljon a frankofón lakosok között is. A “The/Les Habs” becenév kifejezése a korai francia telepesektől származik, akiket úgy neveztek, Les Habitants.

Montreal Maroons

A csapat Montreal angol lakosai között volt népszerű, amely állandóan viselt gesztenyebarna szereléséről kapta a becenevét.

Nashville Predators

1971-ben egy irodaház építésekor egy kardfogú tigris maradványaira bukkantak, amelynek 23 centis szemfoga volt. Amikor eljött a névadás ideje, a korábbi felfedezéshez kapcsolódva három név maradt a kalapban, az Ice Tigers, a Fury és az Attack. Craig Leopold ekkor dobta be a Preds nevét, amit egy szavazás sikeresen el is fogadott.

New Jersey Devils

A Colorado Rockies 1982-ben költözött Denverből Jersey-be, és mivel a környéken hegyeknek nyomuk sincs, így a csapatnak nevet kellett váltania. A New Jersey Sports and Exhibition Authority segítségével így pályázatot hirdettek a lakosok között, a választható nevek az Americans, Blades, Coastals, Colonials, Gulls, Jaguars, Meadowlanders és Meadowlarks voltak. Ám néhány rajongó ezt kifogásolta és jelezte, hogy egy városi legenda szerint Pine Barrens déli részén a feljegyzések szerint 1887 és 1938 között egy ártalmatlan teremtmény keringett, amit Leeds Devil vagy Jersey Devil néven emlegettek. Ez pedig elég volt ahhoz, hogy a többi nevet elvessék.

New York Americans

A Nagy Alma első NHL-csapata, amely New York hazafiasságról, a mindig virágzó jólétéről és végtelen optimizmusról kapta a nevét, két évvel a Rangers előtt.

New York Islanders

1961-ben bővült az MLB, a baseballliga, és New York második csapatának egy új nevet kellett választania. A szavazáson első lett a Metropolitans, röviden a Mets, második az Empire, ami New York állam beceneve, a harmadik pedig az Islanders. 11 évvel később, amikor az NHL is bővített, már adott volt a név, mivel az Isles egy szigeten, egészen pontosan Long Islanden talált otthonra.

New York Rangers

A csapatot a Madison Square Garden egykori tulajdonosa, a volt boxpromóter és aranyásó, George Lewis “Tex” Rickard alapította 1926-ban. Rögtön az alapítás után az újságírók keresztelték el Tex’s Rangersnek, ami utalt a tulajdonosra, később pedig rajtamaradt a csapaton. A név másodsorban egy szójáték, ami az 1830-as évekbeli texasi félkatonai szervezetre is hivatkozott, a Texas Rangersre.

Ottawa Senators

Az eredeti Senators nevének eredetét sűrű homály fedi. A névválasztás teljesen kézenfekvőnek tűnt 1992-ben, amikor a csapat közel 60 év után visszatért az NHL-be, egyrészt egy négyszeres bajnok nevének továbbvitele, másrészt utalás arra, hogy Ottawa Kanada fővárosa és ott székel a szenátus.

Philadelphia Flyers

1966-ban Philadelphiában is szavazást tartottak a keresztelőről. Olyan nevek voltak versenyben, mint Lancers, Raiders, Royals, Knights, Sabres, Quakers, Huskies, Blizzards, Icecaps, Bashers, Bruisers, Keystone és nagyon sokáig a Liberty Bells, ami abszolút a hagyományokra utal. Végül Ed Snider tulajdonos húgának, Phyllisnek a fejéből pattant ki az isteni szikra, bedobta a Flyers nevet, amit el is fogadtak.

Pittsburgh Penguins

A névadó Carol McGregor volt, aki a Pens egyik társtulajdonosának, Jack McGregornak volt a felesége. A hivatalos történet szerint Carol egy olyan nevet akart, ami alliterál a város nevére, tehát P-vel kezdődik. Megkérdezte férjét, hogyan nevezik a Civic Arenát a szurkolók. Iglo, jött a válasz, ebből pedig egyenesen következett a Penguins. Egyébként a Pittsburgh Post-Gazette segítségével kerestek nevet a csapatnak, amire több mint 26 000 ötlet érkezett, ebből 700 volt a Penguins.

Québec Nordiques

Franciául a jelentése “észak népe”, amely még a WHA idejéből származik, amikor a legészakibb csapatként tartották számon a quebecieket. A becenév megmaradt akkor is, amikor a csapat átlépett az NHL-be.

San José Sharks

A Cápákat több mint 2300 lehetséges változatból választották ki egy szavazás után. A Sharks erős versenyben megelőzte a Rubber Puckies, Screaming Squids, Salty Dogs, Fog, Icebreakers, Redwoods neveket, de a Bladest nem. Utóbbit azonban mégsem fogadták el mert, a szlengben nagyon negatív kicsengése volt a bűnözők és gengszterek miatt. A névválasztás idején San José közelében a “Vörös Háromszög” nevű területen hét cápafaj őshonos.

St. Louis Blues

1967-ben a tulajdonos, Sid Saloman Jr. választotta a nevet WC Handy dala után, amelynek a címe “St. Louis Blues” volt. A Mercury és az Apollo lehetett volna a másik két befutó, hiszen ezeket az űrkapszulákat a városban gyártották.

Tampa Bay Lightning

1990-ben nem kis meglepetést keltett Phil Esposito menedzser bejelentése, miszerint a csapat a Lightning nevet fogja használni. A volt klasszis azonban magyarázatot adott, miszerint a név a helyi természeti viszonyokat tükrözi, hiszen Észak-Amerikában Tampa a villámok fővárosa. Nem mellesleg a villám a csapat erejét és energiáját adja vissza a játékban.

Toronto Maple Leafs

A Toronto 1927-ben Conn Smythe fennhatósága alá került, aki rögtön a név módosítsa mellett döntött. A korábban Arenas és St. Patricks néven működő csapat azért lett Maple Leafs, mert Smythe az első világháború alatt a Maple Leafs ezredében szolgált és volt egy másik korábbi torontói csapat, az East Maple Leaves.

Vancouver Canucks

Johnny Canuck eredetileg egy kanadai politikai rajzfilmfigura volt, aki 1869-ben született és a képregényhősök elődeinek tekinthető. Nagy népszerűségét a második világháború alatt szerezte, amikor harcolt a nácik ellen. A másik oka a névválasztásnak, hogy a Canuck a kanadai szlengben a New York Yankees baseballcsapatát is jelenti, amely mindig híres volt a sikereiről, a tradícióiról és a gazdagságáról. Canucks = Yankees, csak egy kicsit minimalistább.

Washington Capitals

A csapat tulajdonosa, Abe Pollin döntött a tökéletes név mellett, mely egyértelmű utalás az Egyesült Államok fővárosára, akárcsak Ottawában a Senators esetében.

Winnipeg Jets

Az eredeti Jets 1971-ben a WHL-ben (Western Hockey League) játszott. Amikor a hajózási konténert gyártó Ben Hatskin franchise-jogot nyert 1972-ben, éppen ezt a nevet nézte ki magának, hiszen nagy rajongója volt az NFL-ben szereplő New York Jetsnek. Az új winnipegi csapat csatlakozott a rivális kalózligához, a WHA-hoz, majd 1979-ben az NHL-hez. Az eredeti Winnipeg Jets 1973-tól 1976-ig Winnipeg Clubs, majd egy évig Monarchs néven folytatta. A csapat 1977-ben elköltözött és Calgary Wranglers néven működött tovább, majd újabb tíz év elteltével egy ismételt költözés során Lethbridge Hurricanesra módosította a nevét, és mind a mai napig ezen a néven szerepel. Leghíresebb játékosa Brent Seabrook volt.

Cimkék:

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
október 5., szombat
AL 18:30 OHAZEG 5-2VÉGE
AL 19:00 SZGETO 4-7VÉGE
AL 19:30 SPCLHL 4-9VÉGE
AL 20:30 IKOVAS 1-7VÉGE
október 6., vasárnap
EL 14:30 UTEFTC 3-2VÉGE
    • M4 SPORT+
ICEHL 16:00 AVSBOZ 0-3VÉGE
EL 16:30 BRADAB 5-2VÉGE
EL 17:30 GYEFHA 5-2VÉGE
EL 18:00 MISSCC 1-2VÉGE
EL 18:30 DEBBJA 3-4VÉGE
október 8., kedd
CHL 19:00 SKEAVS 4-2VÉGE
október 9., szerda
EL 18:30 FTCDAB 4-2VÉGE
október 11., péntek
EL 18:00 UTEBRA 1-4VÉGE
EL 18:30 DABBJA 2-5VÉGE
EL 18:30 FHASCC 0-1VÉGE
EL 18:30 MISGYE 4-6VÉGE
október 12., szombat
ICEHL 17:30 AVSASI 
AL 17:45 FTCETO 
AL 18:00 LHLVAS 
AL 19:00 ZEGWRM 
AL 19:30 SPCSZG 
AL 20:30 IKOOHA 
október 13., vasárnap
EL 14:30 FTCSCC 
    • M4 SPORT+
EL 17:00 DABGYE 
EL 17:00 UTEMIS 
EL 17:30 FHABJA 
EL 18:30 DEBBRA