Elhunyt Al Arbour

 

A New York Islanderst négy kupagyőzelemre vezető legendás edző 82 éves volt.

Al Arbour 1932. november elsején született az Ontario állambeli Sudburyben. 19 évesen, 1953-ban mutatkozott be az NHL-ben a Red Wings színeiben, és egyike volt azon kevés játékosoknak, akik szemüvegben léptek jégre. A Radar becenévre hallgató hátvéd 1971-ig játszott a ligában, ahol négy kupagyőzelmet szerzett. 1954-ben a Detroit, 1961-ben a Chicago, 1962-ben és 1963-ban a Toronto tagjaként. Utolsó négy szezonját a St. Louisban töltötte, ahol az első három évadban csapatkapitányként három egymást követő évadban vezette be a Bluest a fináléba. Utolsó szezonjában már mint játékos-edző segítette a csapatot, egészen 1973-ig.

alarbour

Ebben az évben vette át a ligába újoncként belépő Islanderst, ahol 1994-ig töltötte be a vezetőedzői posztot. A ’70-es évek végig folyamatosan építette és alakította a csapatot olyan játékosokból, mint Billy Smith, Denis Potvin, Bryan Trottier, Mike Bossy vagy Clark Gillies. A csapat a sikereket természetesen nemcsak ezeknek a kivételes képességű játékosoknak köszönhette, hanem Arbournak is, aki a maga korában hatalmas taktikai zseni volt, ráadásul fanatikusan tudta motiválni a játékosait. Az edző és a játékosok kiváló elegye 1980-ban ért a csúcsra és hozta el az aranykort Nassauba. A Szigetlakók 1983-ig zsinórban négyszer hódították el a Stanley Kupát, miközben mai napig NHL-rekordnak számító egymás utáni 19 playoffpárharcot nyertek meg. 1984-ben is bejutottak a döntőbe, ott azonban már nem bírtak azzal az Edmontonnal, amelyet egy évvel korábban még simán legyőztek.

Összesen 1499-szer állt az Islanders kispadja mögött, amikor 1994-ben visszavonult, de 75. születésnapjára különleges ajándékot kapott, 1500. alkalommal is palánk mellett állhatott. Utolsó mérkőzésen, 2007. november 3-án a New York 3-2-re verte a Pittsburgh-öt.

1979-ben megkapta a legjobb edzőnek járó Jack Adams-trófeát, 1997-ben pedig beválasztották a Halhatatlanok Csarnokába.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 20., szerda
FELK 17:00 FHADAB 6-4VÉGE
FELK 18:00 MISUTE 2-3VÉGE
FELK 18:30 FTCDEB 3-1VÉGE
szeptember 22., péntek
FELK 18:00 DABFHA 1-2VÉGE
ICEHL 19:15 AVSRBS 1-4VÉGE
szeptember 23., szombat
SZK 18:00 FTCBJA 2-0ÉLŐ
    • M4 SPORT+
szeptember 24., vasárnap
FELK   DEBMIS 
ICEHL 17:30 KACAVS 
Partnerünk
Archívum