

Max Talbot trollkodott egy sort Montrealban
A Boston Bruins quebeci születésű csatárát ugyan nem küldték ki Harlembe egy “Utálom a négereket!” táblával, de majdnem.
A holtszezon az NHL-ben is holtszezon, a Bruins marketingesei pedig arra gondoltak, hogy egyik kiváló ügynöküket bevetésre küldik. A 31 éves Max Talbot, aki a 2009-es Stanley Kupa döntőjének mindent eldöntő gólját is szerezte, kapott egy kameramant és egy mikrofont, kiment a gyanútlan montreali járókelők közé, akik persze civilben nem is ismerték fel.
A bemelegítő álkérdések után, miszerint melyik csapatnak drukkol (99,9%-os bizonyossággal Habs a válasz), melyik csapatot utálja a legjobban (99,8%-os bizonyossággal Boston Bruins), rátért az igazi kérdésekre, mit tart a bostoniak francia-kanadai játékosáról, Max Talbotról. Innentől váltak igazán érdekessé az interjúk. Volt, aki a város szégyenének nevezte, más nagyképűnek, piszkos játékosnak, vagy egyszerűen öregnek. Volt olyan válaszadó, aki elmondta, Bergeronnal például az égvilágon semmi problémája nincs, de Talbot egészen más tészta. Egy fiatalabb fiú arra a kérdésre, hogy mit tenne, ha találkoznának, azt felelte, csúnyán nézne rá, majd legott be is mutatta, milyen az.
Már a válaszok is viccesek, de Talbot kiváló humorral fogadta ezeket a válaszokat, ami igazi gyöngyszemmé tette ezt a kis videót. A végén persze jött az önleleplezés, majd a kötelező közös fényképek a legelvetemültebb Talbot-gyűlölőkkel.
További cikkek
- Először nyert vendégként a San José
- Kapusgóllal győzött a Pittsburgh
- Jimmy Vesey elmehetne baseballozni
- Tristan Jarry biztosította be a Pittsburgh győzelmét
- Egyelőre elmaradt Patrick Kane bemutatkozása
- McDavid lett a hét legjobb játékosa
- Patrick Kane Detroitban folytatja
- Az öltözőből jöttek vissza a Toronto hokisai
- És akkor most mindenkit kiállítok