Gallóék győztek, Háriék kikaptak

 

A Linköping az évek óta az Allsvenskan élvonalába tartozó Vasteras otthonába látogatott, míg a Leksands a Mora vendége volt.

Galló Vilmos a juniorok helyett ismét a svéd elit ligás felnőtt csapattal tarthatott. 13. csatárként nevezték Vasterasban. A hazaiaknál az LHC egykori kapusa, Jonas Fransson védett, aki alaposan meg is nehezítette a magasabb ligában érdekelt linköpingiek dolgát. Az első harmadban nem született gól. Nem úgy a másodikban, amikor Gallóék kétszer is bevették a vendéglátók kapuját. A Vasteras a harmadik játékrész hatodik percében emberelőnyből zárkózott, ezt követően pedig mindent megtett az egyenlítésért. 55 másodperccel a vége előtt ugyanazon akcióból két linköpingi játékost is kiállítottak, a Vasteras lehozta kapusát, így 6-3 ellen támadhattak, de sikerült megúszni a veszélyes pillanatokat. 2-1-es győzelmével a Linköping továbbra is veretlen augusztusban. A meccs után Galló Vilmos blogunknak elmondta, hogy szemben a BL-lel, kedden sok játéklehetőséget kapott, jól is ment a játék, volt három nagy helyzete, de sajnos egyikből sem lett gól.

Hári Jánosék a Mora csapatánál léptek pályára, ahol már az első harmad hozott két gólt, mindkettőt a hazaiak szerezték. A harmad utolsó másodperceiben Háriék sora ígéretes akciót vezetett, amelynek a végén a magyar csatár centikre volt a szépítő találattól, de végül kimaradt a hatalmas helyzet. Pedig ha bemegy, akkor Tobias Ericsson félidőben esett gólja az egyenlítést jelenthette volna. Mivel több találat egyik oldalon sem esett, így 2-1-re nyert a Mora. Ericsson, az egyetlen vendéggól szerzője, aki korábban a Mora csapatkapitánya is volt, a meccs végi interjújában többek között Hárit is kiemelte, mint aki sokat tett az egyenlítésért.

Nem is az eredmény, hanem egy elsőre súlyosnak látszó szabálytalanság szolgáltatta a legnagyobb témát a mérkőzés után. A Mora norvég bekkje, Erlend Lesund a második harmadban egyszerűen kivette a játékból Háriék egyik legjobb csatárát, az első sor centereként játszó Tommi Paakkolanvarát. A finn csatár, aki legutóbb a Brynas elleni meccsen 1+3-mal vette ki a részét az 5-2-es győzelemből, térdsérüléssel kórházba került.

Szerdán nem lép jégre felkészülési mérkőzésen magyar légiós, legközelebb a CHL csütörtöki játéknapján láthatunk magyar játékost, a Sport 2 fél hattól élőben adja Sofron Istvánék oului fellépését a finn bajnok ellen. Emellett a Linz is játszik hazai pályán a TPS ellen, de Gáspár Máté bemutatkozása feltehetően még várat magára.

A magyar légiósok előszezonmeccsei:

Erdély Csanád (Sioux Falls Stampede, USHL)
szeptember 6.: Stampede?Brookings
szeptember 11.: Sioux City?Stampede
szeptember 12.: Des Moines?Stampede
szeptember 13.: Stampede?Salzburg Red Bull
szeptember 18.: Omaha?Stampede
szeptember 19.: Tri-City?Stampede

Fekete Dániel (VEU Feldkirch, INL)
augusztus 23.: Feldkirch?ERC Sonthofen (GER-3.) 8-2
augusztus 28.: Feldkirch?EHC Seewen (SUI-3.)
augusztus 30.: EC Peiting (GER-3.)?Feldkirch
szeptember 1.: Feldkirch?EC Peiting (GER-3.)
szeptember 5.: EHC Alge Elastic Lustenau?Feldkirch
szeptember 6.: Feldkirch?EHC Chur (SUI-3.)
szeptember 13.: Feldkirch?EHC Arosa (SUI-3.)

Galló Vilmos (Linköping, SWE)
augusztus 11.: Linköping?Skelleftea 6-0 (az első meccse a felnőttben, nem szerzett pontot)
augusztus 19.: Karlskrona?Linköping 1-4 (nem nevezték)
augusztus 23.: Linköping?Bern (SUI) (BL) 3-2 (b.u.) (első meccse a BL-ben, bár pályára nem lépett)
augusztus 25.: Vasteras (SWE-2.)?Linköping 1-2
augusztus 30.: Linköping?HIFK (FIN) (BL)
szeptember 3.: HIFK (FIN)?Linköping (BL)
szeptember 5.: Bern (SUI)?Linköping (BL)
szeptember 10.: Linköping?HV71

Gáspár Máté (Linz, AUT)
augusztus 14.: München (GER)?Linz 5-2 (nem nevezték)
augusztus 20.: TPS (FIN)?Linz (BL) 6-1 (nem nevezték)
augusztus 22.: Düsseldorf (GER)?Linz (BL) 6-3 (nem nevezték)
augusztus 27.: Linz?TPS (FIN) (BL)
augusztus 29.: Linz?Graz (nürnbergi torna)
augusztus 30: Nürnberg (GER)?Linz (nürnbergi torna)
szeptember 6.: Linz?Düsseldorf (GER) (BL)

Hári János (Leksand, SWE-2.)
augusztus 12.: Almtuna?Leksand 3-2 (b.u.)
augusztus 15.: Farjestad (SWE-1.)?Leksand 4-1
augusztus 16.: BIK Karlskoga?Leksand 0-1
augusztus 21.: Brynas (SWE-1.)?Leksand 4-1
augusztus 22.: Leksand?Brynas (SWE-1.) 5-2
augusztus 25.: Mora?Leksand 2-1
szeptember 1.: Örebro (SWE-1.)?Leksand
szeptember 5.: Vasteras?Leksand

Láday Tamás (Medicine Hat Tigers, WHL)
szeptember 4.: Lethbridge?Medicine Hat
szeptember 5.: Swift Current?Medicine Hat
szeptember 11.: Medicine Hat?Moose Jaw
szeptember 12.: Moose Jaw?Medicine Hat
szeptember 19.: Red Deer?Medicine Hat

Magosi Bálint (Briancon, FRA-1.)
augusztus 12.: Thurgau (SUI-2.)?Briancon 2-3 (b.u.)
augusztus 14.: Briancon?Gap (Tournoi des Alpes) 5-4 (b.u.)
augusztus 15.: Briancon?Grenoble (Tournoi des Alpes) 2-1 (b.u.)
augusztus 21.: Ambri-Piotta (SUI-1.)?Briancon 4-1
augusztus 28.: Chamonix?Briancon (Tournoi de Nice)
augusztus 29.: Nice?Briancon (Tournoi de Nice)
augusztus 30.: Briancon?Neuilly/Marne (Tournoi de Nice)
szeptember 2.: Red Ice (SUI-2.)?Briancon

Sebők Balázs (KalPa, FIN-1.)
augusztus 6.: KalPa?Karpat 2-1 b. (nem szerzett pontot)
augusztus 14.: KalPa?SaiPa 0-3
augusztus 15.: KalPa?Vaasa Sport 4-1
augusztus 22.: KalPa?Ocelári Trinec (CZE) (BL) 4-3 (b.u.)
augusztus 30.: KalPa?Stavanger Oilers (NOR) (BL)
szeptember 3.: Stavanger Oilers (NOR)?KalPa (BL)
szeptember 5.: Ocelári Trinec (CZE)?KalPa (BL)

Sofron István (Krefeld Pinguine, GER)
augusztus 14.: Iserlohn?Krefeld 5-0
augusztus 16.: Krefeld?Frankfurt (GER-2.) 8-1
augusztus 20.: Krefeld?Karpat (FIN) (BL) 0-2
augusztus 23.: Duisburg (GER-3.)?Krefeld 1-3
augusztus 27.: Karpat (FIN)?Krefeld (BL)
augusztus 29.: Vienna Capitals (AUT)?Krefeld (BL)
szeptember 3.: Krefeld?Vienna Capitals (AUT) (BL)
szeptember 5.: Köln?Krefeld

Vas János (Slavia Praha, CZE-2.)
augusztus 4.: Jilhava?Slavia 4-3 b. (nem játszott)
augusztus 6.: Slavia?Karlovy Vary (CZE-1.) 5-2 (nem játszott)
augusztus 11.: Slavia?Benátky 1-3 (nem szerzett pontot)
augusztus 13.: Karlovy Vary (CZE-1.)?Slavia 5-3
augusztus 18.: Slavia?Litomerice 3-4
augusztus 20.: Junoszty Minszk (BLR)?Slavia 1-8
augusztus 21.: Poprad (SVK)?Slavia 3-7
augusztus 22.: Graz (AUT)?Slavia 2-1
szeptember 1.: Sparta (CZE)?Slavia
szeptember 3.: Slavia?Ústí nad Labem

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum