A fiatalokba kell a pénzt fektetni

 

A légiósok korlátozása nem hoz eredményt, ha nem fordítanak gondot a fiatal játékosok képzésére, mondta René Fasel, az IIHF elnöke az orosz hírügynökségnek.

A KHL döntése nyomán ettől az évtől kezdve csak öt légiós játszhat csapatonként, és legfeljebb egy kapus lehet külföldi. “Tudom, hogy az orosz klubok nem boldogok a korlátozástól, mivel ez a hazai játékosokra fordítandó összeget növeli ? nyilatkozta erről Fasel. ? Hogy megvédjük a fiatal játékosokat, akik a jövőben erősíthetik a nemzeti válogatottakat, a korlátozás bevezetése helyes döntés volt. A fiatalok minden országban nagyon fontosak a sport fejlesztésében, különösen így van ez a csapatsportágakban. Szükség van arra, hogy kialakuljon egy piramisszerű szerkezet. Legyen ez egy fontos célkitűzés minden klub számára. Rengeteg pénzt költünk játékosokra, de csak nagyon-nagyon kevés fiatal van közöttük. Ez nagyon nem jó gyakorlat, szükséges változtatni. Svájcban is létezik korlátozás, de ez azért vezetett a válogatott megerősödéséhez, mert közben fokozott figyelmet fordítottak a fiatalok képzésére is. Következetesen ragaszkodtak ehhez éveken keresztül, és ez idővel meg is látszott az eredményeken. Tudom, hogy az orosz klubok nem örülnek a korlátozásnak, mert felveri a hazai játékosok árát, miközben a külföldiek olcsóbbak. De a megoldás az, hogy a fiatalokba kell a pénzt fektetni.”

Mint korábban írtuk, komoly értelmezésbeli különbség alakult ki e korlátozás kapcsán az orosz bázisú liga és a sportminisztérium között arról, hogy a vámunió tagországai légiósnak számítanak-e vagy sem.

fasel khl

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum