Két volt NHL-játékos is börtönbe került

 

Egyikük Dale Purinton, a másik a Darryl Sydor, aki jelenleg a Minnesota Wild segédedzője.

A két egykori játékos közül a védő, Dale Purinton van nagyobb bajban. A Rangers exbekkjét augusztus 19-én tartóztatták le rablás és súlyos testi sértés vádjával. Purinton nyolc nappal korábban a New York állambeli Sylvan Beach városában betört egy házba, kirabolta, majd az elmenekülése előtt a tulajdonost megverte. A 38 éves egykori játékos, aki 2000-ben AHL-bajnoki címet szerzett, jelenleg a Custom megyei börtönben ül, és óvadék ellenében sem engedték szabadlábra.

purinton mugshot

Nincs sokkal jobb helyzetben Sydor sem, akit ittas vezetésen értek úgy, hogy egy 12 éves gyermek is ült a kocsiban. Az 1999-ben a Dallas tagjaként bajnoki címet szerző hátvéd vérében a megengedett véralkoholszint négyszeresét mérték, így augusztus 21-én letartóztatták, de 12 ezer dolláros óvadék ellenében szabadon bocsátották. Az ügy azonban még itt nem ért véget, két rendbeli ittas vezetés és kiskorú veszélyeztetése a vád ellene, amiért egy év börtönt és pénzbüntetést is kaphat. Ráadásul az állása is veszélybe került, de a Wild egyelőre megvárja az ügy végét.

sydor mugshot

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 29., péntek
EL 17:30 SCCGYE 3-6VÉGE
EL 18:30 FHADAB 2-6VÉGE
EL 18:30 MISDEB 5-2VÉGE
EL 18:40 BJAUTE 1-4VÉGE
ICEHL 19:15 VICAVS 5-6 HVÉGE
szeptember 30., szombat
EL 17:30 GYEBRA 3-4VÉGE
ICEHL 17:30 AVSHCI 3-0VÉGE
október 1., vasárnap
EL 14:05 FTCDEB 10-2VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 16:30 BRASCC 3-2VÉGE
EL 17:40 BJAFHA 7-1VÉGE
EL 18:00 DABMIS 3-4 HVÉGE
október 3., kedd
ICEHL 19:15 VSVAVS 1-2VÉGE
október 4., szerda
MK 18:30 ETOLHL 
MK 19:00 SZGBJA 
MK 19:30 DJAWRM 
október 6., péntek
EL 18:00 DABBRA 
EL 18:30 FTCSCC 
EL 18:30 MISGYE 
ICEHL 19:15 LNZAVS 
Partnerünk
Archívum