18/30 Los Angeles Kings

“Egész szezonban szenvedtünk azzal, hogy megtaláljuk azt a bizonyos pluszt, és a végén azt kaptuk, amit érdemeltünk.” Idén is elindítottuk 30 napos sorozatunkat, amelyben az NHL egy-egy csapatát tesszük alapos vizsgálat tárgyává. Bemutatjuk a változásokat és hogy mire számíthatunk a 2015/16-os szezonban.

Az elmúlt pár szezonban a Kings szinte minden fontos meccsét megnyerte, szerettek magukra úgy gondolni, mint a kiirthatatlan svábbogarakra, akik a rájátszás specialistái, hiszen bármilyen nehezek is voltak a körülmények, többnyire ők mentek tovább. Olyannyira így volt ez, hogy egy időben azon polemizált a szaksajtó, hogy nem is biztos, hogy a Chicago lesz a fizetési sapka korszakának első dinasztikus csapata, hanem a kaliforniaiak.

Ez a csapatsportokban legfontosabb erények egyikén nyugvó hagyomány szakadt meg 2015. április 7-én, amikor Darryl Sutter fiai kikaptak az Edmonton Oilerstől. Az alapszakaszban a címvédőnek általában nincs élet-halál meccse, a Los Angelesnek azonban mégis volt, ezen múlt a rájátszásba kerülés, és a csapat elvérzett. Címvédőnek 2007 óta mindig sikerült ezt a mutatványt megugrania, akkor a Carolina bukott ugyanekkorát. Az okok összetettek, sérülés, jégen kívüli problémák, Quick kapus és a hátvéd Drew Doughty túljátszatása egyformán fontos tényezői voltak a kudarcnak.

Minderről őszintén beszélt Dean Lombardi, általános igazgató: “Egész szezonban szenvedtünk azzal, hogy megtaláljuk azt a bizonyos pluszt, vagy nevezzük, ahogy akarjuk. Aztán amikor Edmonton és Calgary után az egésznek vége lett, azt hiszem, valójában csak azt kaptuk, amit megérdemeltünk, nem kell minket sajnálni ezért. Végig azt gondoltuk, hogy ki tudunk majd mászni a pácból, mert tudjuk, hogyan kell nagy meccseket nyerni, ám ez végül nem így történt. De ebből tanulni fogunk.”

A GM nem beszél a levegőbe, hiszen a Kings az idei bukást megelőző három szezonban összesen 64 playoffmeccset játszott, kétszer bajnok lett, egyszer a konferenciadöntőben maradt alul a későbbi bajnok Chicagóval szemben. Ilyenkor elkerülhetetlen, hogy újra kell tanulni az alázatot, hogy a játékosok ne vegyék magától értetődőnek a rájátszásba kerülést. A szakvezetés azonban nem bízott mindent a belső tanulási folyamatokra, némi vérfrissítést is eszközölt a nyáron, Bostonból érkezett Milan Lucic. A szakértők szerint azonban a távozók listája érzékenyebb veszteség, jelentősen vesztett mélységéből a Kings kerete a korábbi szenzációs évekhez képest.

A jobbszélső Justin Williams Washingtonba, a center Jarret Stoll New Yorkba távozott, míg a klub felbontani igyekszik Mike Richards izmos szerződését. A tavalyi, egész szezonon át tartó lejtmenet Vjacseszlav Vojnov eltiltásával kezdődött októberben. Majd megsérült Alec Martinez és Robyn Regehr is, előbbi 56, utóbbi 67 meccset játszott mindössze. Mindhárman hátvédek. Ugyanez történt a szezon közben a pótlásukra szerződtetett Andrej Sekerával is. Mindez oda vezetett, hogy az alapszakasz 82 meccsén Drew Doughtynak meccsenként átlagosan 29 perc jégideje és 32-nél is több shiftje gyűlt össze, amivel természetesen a liga élén végzett. Összehasonlításul, a playoffban valóban csapágyasra járatott Duncan Keith ekkor még ?csak? 25 és fél perc jégidőnél tartott. Azt Sutter edző is elismerte, hogy ez 82 meccsen keresztül tarthatatlan terhelés, ami a játék minőségének rovására ment.

Ami a jövőre nézve még aggasztóbb, hogy Regehr időközben visszavonult, Sekera pedig aláírt Edmontonba, így egyelőre négy stabil hátvédje van a csapatnak: Doughty, Martinez, Jake Muzzin és Matt Greene. Vojnov sorsa még augusztus közepén is bizonytalan. Miután a csapatnak az egész alapszakaszban küzdenie kellett a rájátszásba kerülésért, ez Quick kapus teljesítményére is negatív hatással volt, akinek nem kevesebb, mint 72 meccsen kellett beállni a vasak közé. Az ő jégidejét csak Braden Holtbynak sikerült túlszárnyalnia.

Támadásban a Kings továbbra is a liga egyik legerősebb csapatának ígérkezik. Lucic érkezésével sikerült bombaerős első két sort felépíteni, amelynél jobbat nehéz elképzelni. A problémák inkább a 3-4. sorral lehetnek. Az alsó két sorban Andy Addreoff és Nick Shore játszik centert, a két hokisnak együtt van 52 meccses NHL-tapasztalata. Ezt csak azzal tudja kompenzálni a csapat, ha olyan még mindig fiatal, de lényegesen tapasztaltabb szélsők, mint Tyler Toffoli és Tanner Pearson megbízhatóbb, konzisztensebb teljesítménnyel rukkolnak elő. Sutter támaszkodhat a hátországra is, hiszen az AHL-es farmcsapat, a Manchester Monarchs megnyerte a Calder Cupot és közelebb költözött Los Angeleshez, így a legnagyobb tehetségek szorosabb felügyelet alatt lesznek és gyakrabban hívhatók fel a nagy csapathoz. Ha Richards ügye számukra megnyugtató módon rendeződik, akkor az további mozgásteret jelent majd a számukra a keret mélységének növelésében, de ebből idén aligha fognak bármit is érezni.

Ha a Kings a lehető legjobbat akarja kihozni a tragikus szezonból, akkor ezt a lehetőséget felhasználja arra, hogy kissé kifacsart játékosainak adjon egy nagyobb lélegzetű pihenőt a regenerálódásra. Szükségük is van rá, hiszen például Anze Kopitar kilencéves NHL-espályafutásának legrosszabb pont per meccs átlagát produkálta. Az imént felsorolt negatívumok ellenére ugyanis ebben a Kingsben van még potenciál bőven. Legnagyobb erénye a liga egyik legerősebb játékosmagja, Kopitarral, Doughtyval, Quickkel, Toffolival, Pearsonnal, Jeff Carterrel és Dustin Brownnal, akik mindegyike 30 éves vagy az alatti. Doughty például máris a liga egyik legjobb hátvédje, pedig még csak 25 éves, ami egy hátvéd esetében még csikóévnek számít.

A következő szezon sikere azon múlik, hogy mennyit sikerül pihennie és mennyire motiváltan érkezik az edzőtáborba a mag, mennyire sikerül centerposzton a távozókat pótolni, illetve a hátvédek mekkora terhet tudnak levenni Doughty válláról. Mindazonáltal akkor sem lesz egyszerű dolga a csapatnak, ha mindez összejön, hiszen Nyugaton a helyzet egyre keményebb, a nyáron jelentőset erősödött Calgary, a Dallas, az Edmonton és a San Jose is. A Kings eddig nem fordított nagy figyelmet az alapszakaszra, elég volt elvergődniük a rájátszásba, ezzel a rossz szokásukkal azonban mindenképpen szakítaniuk kell, különben másodszor is könnyen lemaradhatnak a rájátszásról. Messze van már 2012, amikor a nyolcadik helyről sikerült bajnokságot nyerniük. Összességében izgalmas lesz látni, hogy vissza tud-e jönni a csapat ebből a gödörből vagy a gyenge szezon és az ennek következtében vékonyodó keret a dinasztikus álmaiba kerül-e majd annak a csapatnak, amely az utóbbi fél évtized legmeghatározóbb franchise-a volt a Chicagóval együtt.