Vas János a 20. másodpercben gólt lőtt

   

Az extraligás Poprád nem jelentett gondot a Slaviának, a magyar csatár gólpasszt is adott. Háriék két nap alatt kétszer játszanak az SHL-es Brynasszal, az elsőt elbukták 4-1-re, akárcsak a Briancon az Ambri-Piotta elleni meccset.

Vas János hamar megadta az alaphangot Poprádon, ahol a Slavia vendégszerepelt a helyi extraligás csapat otthonában. Már a 20. másodpercben megzörgette az ellenfél hálóját, és bár a hazaiak a 8. percben kiegyenlítettek, még a harmad vége előtt visszavette a Slavia a vezetést. Innentől pedig végig kézben volt a meccs, a 47. percben Vas János már az 5-1-hez adott gólpasszt. A végén a Poprád is örülhetett néhány gólnak, így alakult ki a 7-3-as végeredmény.

Hári Jánosék az SHL-es Brynashez látogattak. Bár az első harmadban vezetést szereztek a hazaiak, sokáig jól tartotta magát egy osztállyal lejjebb szereplő ellenfelük. A második harmadot 0-0-s döntetlenre hozták, a kapura lövések száma sem mutatott az enyhénél durvább hazai fölényt ekkor (25-19). A problémák a harmadik harmadban jelentkeztek, ekkor teljesen kicsúszott a kontroll a Leksands kezéből. Ennek 3-1-es harmad lett a vége, így nyert a Brynas 4-1-re. Martin Karlsson, az egyetlen vendégtalálat szerzője a csapathonlapnak elmondta, hogy összességében elégedettek voltak a védekezéssel, sokat gyakorolták a hátrányos helyzeteket, ezeket az elemeket viszont is lehetett látni a pályán. Egyedül a semleges harmadban nem tudták hozni azt a játékot, amit előzetesen elterveztek, ennek lett a vége a háromgólos vereség. A csatár azonban bizakodó, az összeszokottság javulni fog, az egy ligával magasabban jegyzett ellenfelek ellen pedig értékes tapasztalatokra tehetnek szert. Hári és Vas János is csapata első sorában szerepelt.

ambri


Magosi Bálinték
szintén rangos ellenfelet iktattak a felkészülésbe, ugyanis a svájci élvonalban szereplő, legendás szurkolótáboráról híres Ambri-Piotta csapatához látogattak. A magyar csatár az első sorban kapott helyet, a csapatkapitány Tomas Larsson és egy másik svéd játékos, Sonny Karlsson mellett. A hazaiak erősen kezdtek, négy perc elteltével már 2-0-ra vezettek. A kapuban ezúttal nem az első számú portás Idoff, hanem a 17 éves francia tehetség, Julian Junca kezdett. A harmadik harmad elején már 3-0 volt az állás, a 28. percben a vendégek emberelőnyből voltak eredményesek, a 21 éves saját nevelés, Di Dio Balsamo révén. A végeredmény a 48. percben alakult ki, ekkor is a hazaiak találtak utat a hálóba, ezzel lett 4-1.

Szombaton is sok magyarért szoríthatunk. A BL-ben a Gáspár Mátét a bő keretében tudó Linz Düsseldorfba látogat, míg Sebők Balázsék a csütörtökön a norvég Stavanger otthonában 4-1-es vereséget szenvedő cseh Trinecet fogadják. Utóbbi mérkőzést a Sport Tv élőben közvetíti. Hári Jánosék vendégül látják a Bryanst, Vas Jánosék pedig a Poprád után a Grazcal játszanak a Tátra Kupán.

A magyar légiósok előszezonmeccsei:

Erdély Csanád (Sioux Falls Stampede, USHL)
szeptember 6.: Stampede–Brookings
szeptember 11.: Sioux City–Stampede
szeptember 12.: Des Moines–Stampede
szeptember 13.: Stampede–Salzburg Red Bull
szeptember 18.: Omaha–Stampede
szeptember 19.: Tri-City–Stampede

Galló Vilmos (Linköping, SWE)
augusztus 11.: Linköping–Skelleftea 6-0 (az első meccse a felnőttben, nem szerzett pontot)
augusztus 19.: Karlskrona–Linköping 1-4
augusztus 23.: Linköping–Bern (SUI) (BL)
augusztus 25.: Vasteras (SWE-2.)–Linköping
augusztus 30.: Linköping–HIFK (FIN) (BL)
szeptember 3.: HIFK (FIN)–Linköping (BL)
szeptember 5.: Bern (SUI)–Linköping (BL)
szeptember 10.: Linköping–HV71

Gáspár Máté (Linz, AUT)
augusztus 14.: München (GER)–Linz 5-2
augusztus 20.: TPS (FIN)–Linz (BL) 6-1 (Gáspár nem lépett jégre)
augusztus 22.: Düsseldorf (GER)–Linz (BL)
augusztus 27.: Linz–TPS (FIN) (BL)
augusztus 29.: Linz–Graz (nürnbergi torna)
augusztus 30: Nürnberg (GER)–Linz (nürnbergi torna)
szeptember 6.: Linz–Düsseldorf (GER) (BL)

Hári János (Leksand, SWE-2.)
augusztus 12.: Almtuna–Leksand 3-2 (b.u.)
augusztus 15.: Farjestad (SWE-1.)–Leksand 4-1
augusztus 16.: BIK Karlskoga–Leksand 0-1
augusztus 21.: Brynas (SWE-1.)–Leksand 4-1
augusztus 22.: Leksand–Brynas (SWE-1.)
augusztus 25.: Mora–Leksand
szeptember 1.: Örebro (SWE-1.)–Leksand
szeptember 5.: Vasteras–Leksand

Láday Tamás (Medicine Hat Tigers, WHL)
szeptember 4.: Lethbridge–Medicine Hat
szeptember 5.: Swift Current–Medicine Hat
szeptember 11.: Medicine Hat–Moose Jaw
szeptember 12.: Moose Jaw–Medicine Hat
szeptember 19.: Red Deer–Medicine Hat

Magosi Bálint (Briancon, FRA-1.)
augusztus 12.: Thurgau (SUI-2.)–Briancon 2-3 (b.u.)
augusztus 14.: Briancon–Gap (Tournoi des Alpes) 5-4 (b.u.)
augusztus 15.: Briancon–Grenoble (Tournoi des Alpes) 2-1 (b.u.)
augusztus 21.: Ambri-Piotta (SUI-1.)–Briancon 4-1
augusztus 28.: Chamonix–Briancon (Tournoi de Nice)
augusztus 29.: Nice–Briancon (Tournoi de Nice)
augusztus 30.: Briancon–Neuilly/Marne (Tournoi de Nice)
szeptember 2.: Red Ice (SUI-2.)–Briancon

Sebők Balázs (KalPa, FIN-1.)
augusztus 6.: KalPa–Karpat 2-1 b. (nem szerzett pontot)
augusztus 14.: KalPa–SaiPa 0-3
augusztus 15.: KalPa–Vaasa Sport 4-1
augusztus 22.: KalPa–Ocelári Trinec (CZE) (BL)
augusztus 30.: KalPa–Stavanger Oilers (NOR) (BL)
szeptember 3.: Stavanger Oilers (NOR)–KalPa (BL)
szeptember 5.: Ocelári Trinec (CZE)–KalPa (BL)

Sofron István (Krefeld Pinguine, GER)
augusztus 14.: Iserlohn–Krefeld 5-0
augusztus 16.: Krefeld–Frankfurt (GER-2.) 8-1
augusztus 20.: Krefeld–Karpat (FIN) (BL)  0-2
augusztus 23.: Duisburg (GER-3.)–Krefeld
augusztus 27.: Karpat (FIN)–Krefeld (BL)
augusztus 29.: Vienna Capitals (AUT)–Krefeld (BL)
szeptember 3.: Krefeld–Vienna Capitals (AUT) (BL)
szeptember 5.: Köln–Krefeld

Vas János (Slavia Praha, CZE-2.)
augusztus 4.: Jilhava–Slavia 4-3 b. (nem játszott)
augusztus 6.: Slavia–Karlovy Vary (CZE-1.) 5-2 (nem játszott)
augusztus 11.: Slavia–Benátky 1-3 (nem szerzett pontot)
augusztus 13.: Karlovy Vary (CZE-1.)–Slavia 5-3
augusztus 18.: Slavia–Litomerice 3-4
augusztus 20.: Junoszty Minszk (BLR)–Slavia 1-8
augusztus 21.: Poprad (SVK)–Slavia 3-7
augusztus 22.: Graz (AUT)–Slavia
szeptember 1.: Sparta (CZE)–Slavia
szeptember 3.: Slavia–Ústí nad Labem

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
január 20., vasárnap
U20 12:05 DHKEAS 5-2VÉGE
U20 12:30 UTEVSV 6-0VÉGE
EWHL 12:45 U25BOZ 1-2VÉGE
U20 13:20 PEFVAS 2-1VÉGE
DEBL 14:15 GGVKMH 0-7VÉGE
U20 14:40 VICAVS 5-6VÉGE
U20 15:00 ETOMAC 1-8VÉGE
EL 16:00 BRAHKB 1-3VÉGE
EXL 16:00 NITMIS 1-2 HVÉGE
EL 17:00 DABDEB 3-6VÉGE
EBEL 17:30 DECAVS 4-5 HVÉGE
EL 17:30 SCCVC2 6-5 BVÉGE
EL 17:30 TITUTE 4-7VÉGE
EXL 18:00 MACNZÁ 0-5VÉGE
január 21., hétfő
EL 17:30 BRASCC 3-2VÉGE
EL 18:00 DEBGYE 5-0VÉGE
január 22., kedd
MK 17:30 MISFTC 0-3VÉGE
U20 18:30 VASDAB 3-1VÉGE
MK 20:00 AVSMAC 6-3VÉGE
    • M4 SPORT
január 23., szerda
ELA 18:30 TITDAB 1-0VÉGE
ELA 18:40 HKBVC2 3-1VÉGE
január 24., csütörtök
U18 15:50 PEFMIS 
ELF 17:30 SCCBRA 
KHL 17:30 LOKSBA 
    • SPORT 2
U20 17:30 MACKMM 
U20 18:30 ETOEAS 
U18 19:00 FTCDAB 
január 25., péntek
U18 14:30 AVSKAC 
EXL 17:00 POPMAC 
ELA 17:30 GYEDAB 
ELA 17:50 VC2TIT 
EBEL 18:00 AVSMZA 
    • DIGI SPORT 1
U18 18:00 ZEGETO 
EXL 18:30 MISZIL 
ELA 18:40 HKBVAS 
január 26., szombat
U18   SPGMIS 
U18 14:30 DHKRBS 
U18 14:50 UTEOKW 
U20 15:20 KMHETO 
U18 17:15 ZNOFTC 
ELF 17:30 SCCDEB 
U20 17:45 DABVAS 
ELF 18:00 FTCUTE 
U20 18:15 VSVUTE 
U18 18:40 MACKAC 
január 27., vasárnap
U20 11:20 KMMETO 
U20 12:05 DHKMAC 
U18 13:30 EHLMIS 
U20 13:30 AVSVIC 
U18 14:20 ACRBS 
EBEL 16:00 G99AVS 
ELA 17:30 GYEVC2 
ELA 17:30 TITHKB 
EXL 17:30 MACMIS 
    • DIGI SPORT 2
U20 17:30 HDJUTE 
Partnerünk