Ambühl parádés megmozdulásairól szólt a BL első napja

 

Sofron és Gáspár csapata is vereséggel kezdte a CHL második idényét. Több meglepő eredményt is hozott a CHL első játéknapja, például a dán bajnoktól simán kikapott a Salzburg.

Csütörtökön kezdetét vette a jégkorong-Bajnokok Ligája. Néhány csapat komolyan vette már az első mérkőzést is, a TPS Lauri Tukonen mesterhármasával 6-1-re elverte a Linzt, Gáspár Máté nem lépett jégre az osztrákoknál. A Frölunda 9-1-es verésben részesítette a Sheffieldet, Henrik Tömmernes hármat lőtt, míg a Vaxjö Lakers egyenesen 10-2-re mészárolta le a Braeheadet (a britek továbbra sem tudnak felnőni a mezőnyhöz), többek között Patrik Lundh 2+4 pontjának köszönhetően.

CHL day 1

Nem mindegyik csapat nyújtott maximális teljesítményt, az EBEL-győztes Salzburg 4-1-re kikapott a Kontinentális Kupából ismert SönderjyskE otthonában, ahogyan a cseh ezüstérmes Trinec is 4-1-es pofont kapott a norvég bajnok Stavangertől, Simon Hrubec 18 lövésből 4 gólt kapott. A Sparta Praha sem erőltette meg magát, nyögvenyelősen 3-2-re nyert a norvég ezüstérmes Storhamar otthonában, míg a Zürich Lions becsületét az előző szezonban a Vienna Capitalsban alaposan megismert, gyakorlatilag az NLB-csapatból felhívott Kris Foucault mentette meg azzal, hogy mesterhármasával 5-4-re behúzták a meccset a svájciak.

A München már 4-0-ra is vezetett Michael Wolf három góljával Kassán, végül 4-2-es győzelmet aratott. A Tappara 2-1-es hátrányból fordítva nyert 4-2-re a Djurgarden otthonában. A játéknap egyetlen túlórába torkollt mérkőzésére Fribourgban került sor, ahol a Lukko 4-3-as sikert aratott büntetőkkel. Sofron István és a Krefeld Pinguine 2-0-s vereséget szenvedett a finn bajnok Karpattől, a szezon első shutoutja Sami Aittokallio nevéhez fűződik. A magyar csatár az első sorban játszotta végig a mérkőzést, a top scorer feliratú mezben. Aktív volt, több helyzetet kialakított társainak is, és maga is odakerült a kapu elé, ezek közül egyet bravúrral védett a kapus.

A nap másik kapott gól nélküli teljesítményét Leonardo Genoni jegyzi, aki mind a 25 Farjestad-lövést védte, így a Davos 4-0-ra nyert. Rajta kívül Andres Ambühl teljesítménye érdemel említést, aki előbb kettős emberhátrányban lőtt látványos gólt, majd szimpla emberhátrányban adott varázslatos gólpasszt. Mindkét találatnál az energia, az elszántság, a technikai felkészültség és az ész kitűnő kombinációja emeli az élvezeti szintet igen magasra. A két eseményt megtekinthetik az alábbi videókon.

A Sport Tv CHL-közvetítései:

2015. augusztus 20., csütörtök, 19:30: Krefeld Pinguine?Karpat Oulu
2015. augusztus 21., péntek, 18:00: Nyeman Grodno?Adler Mannheim
2015. augusztus 22., szombat, 16:00: KalPa?Ocelári Trinec
2015. augusztus 27., csütörtök, 17:30: Karpat Oulu?Krefeld Pinguine
2015. augusztus 28., péntek, 18:30: Sparta Praha?Storhammar
2015. augusztus 29., szombat, 15:00: Lulea?Fribourg
2015. augusztus 30., vasárnap, 15:00: KalPa?Stavanger
2015. szeptember 3., csütörtök, 17:30: HIFK?Linköping
2015. szeptember 4., péntek, 17:30: Vítkovice Steel?Nyeman Grodno
2015. szeptember 6., vasárnap, 15:00: Tappara?EV Zug

A CHL csoportbeosztása:

1-es csoport: SC Bern (SUI), Linköping (SWE), IFK Helsinki (FIN)
2-es csoport: Tappara Tampere (FIN), EV Zug (SUI), Djurgarden Stockholm (SWE)
3-as csoport: Red Bull Salzburg (AUT), HV71 Jönköping (SWE), SönderjyskE Vojens (DEN)
4-es csoport: Skelleftea AIK (SWE), Bílí Tygri Liberec (CZE), HK Nitra (SVK)
5-ös csoport: HC Davos (SUI), CSOB Pojistovná Pardubice (CZE), Farjestad Karlstad (SWE)
6-os csoport: Verva Litvínov (CZE), Blues Espoo (FIN), Grenoble (FRA)
7-es csoport: Black Wings Linz (AUT), Düsseldorfer EG (GER), TPS Turku (FIN)
8-as csoport: Red Bull München (GER), Klagenfurter AC (AUT), HC Kosice (SVK)
9-es csoport: Adler Mannheim (GER), Vítkovice Steel Ostrava (CZE), Nyeman Grodno (BLR)
10-es csoport: Karpat Oulu (FIN), Vienna Capitals (AUT), Krefeld Pinguine (GER)
11-es csoport: Lukko Rauma (FIN), Lulea (SWE), Fribourg-Gottéron (SUI)
12-es csoport: Ocelári Trinec (CZE), KalPa Kuopio (FIN), Stavanger Oilers (NOR)
13-as csoport: Sparta Praha (CZE), Genéve-Servette (SUI), Storhamar Hamar (NOR)
14-es csoport: Frölunda Göteborg (SWE), JYP Jyvaskyla (FIN), Sheffield Steelers (GBR)
15-ös csoport: Vaxjö Lakers (SWE), ERC Ingolstadt (GER), Braehead Glasgow (GBR)
16-os csoport: ZSC Lions (SUI), Eisbaren Berlin (GER), Gap Rapaces (FRA)

A rájátszás dátumai:

Legjobb 16 közé jutásért: 2015. szeptember 22. és október 6.
Nyolcaddöntők: 2015. november 3. és november 10.
Negyeddöntők: 2015. december 1. és december 8.
Elődöntők: 2016. január 12. és január 19.
Döntő: 2016. február 9.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum