

A Jegesmedvék hétfőn két jeges edzéssel indítottak
Néhány nappal a közel negyven fokban tartott tiszai alapozás után már a jégen gyakorolt a Miskolc. Ilyen időben jeget készíteni is emberes feladat.
A MOL Liga-csapatok közül utolsóként a címvédő kezdte meg a jeges felkészülést. Egri István, a miskolci jégkorong első embere elmondta, komoly feladat volt az augusztus közepi hőségben jégkorongra alkalmassá tenni a csarnok jegét. Mayer Péter vezetésével 10 órakor jégre mentek a játékosok. Mint a csapatkapitány, Hajós Roland elmondta, közel 4 hónap után tért vissza a jégre. Ugyanezen írásból kiderül, hogy a csapat légiós kapusa augusztus végén érkezik Magyarországra.
A DVTK Jegesmedvék jövőjével kapcsolatban nyilatkozott múlt héten Egri Gergely csapatmenedzser a boon.hu Hol indulhatnak 2016/17-ben a DVTK Jegesmedvék? című cikkében kifejtette: “Nem a MOL Liga ellen vagyunk, mi egy erős ligában szeretnénk játszani 2016/17-ben, és ehhez keressük a lehetőségeket.” Ugyanebben az írásban Egri István elnök hozzátette: “Nemzetközi eredményeket szeretnénk elérni, sőt szeretnénk az országhatáron túli ligákban szerepelni.” Kezdeti stádiumban van még az ügy, tehát nem lehet tudni, hogy az EBEL-nél és a szlovák Extraligánál megtett első lépések után merre menne még nagyobb erővel tovább a Leisztinger Tamással és a DVTK-val megerősített menedzsment, valamint hogy ezen közben az MJSZ előírásainak megfelelően a hazai pontvadászatban is indulna-e, vagy mentességet kérne ez alól, mint tette azt éveken át a Fehérvár.
További cikkek
- Négy finn légiós távozik Dunaújvárosból
- Vincze Péter szerződést hosszabbított a címvédővel
- Joonas Uimonen Lengyelországban folytatja
- Pozsgai Tamás az alapszakaszgyőztesnél marad
- Pokornyi is UTE-játékos marad
- Kovács Sebestyén továbbra is Újpesten
- A GYHK elköszönt Saaritól és Marttinentől
- Szalma Zsolt hosszabbított a DAB-bal
- Nem mindenkiből lesz jégkorongozó, kell egy B opció is