Hári és Sofron is gólpasszt adott
A Leksands és a Krefeld idei első győzelmét aratta a felkészülés során. Sofron az első sorban játszott.
Háriék ellenfele a szintén Allsvenskanban szereplő Karlskoga volt. A Farjestad elleni szombati 4-1-es vereség után a csapat nagy hangsúlyt fektetett a védekezésre, aminek meg is lett az eredménye, hiszen kapott gól nélkül zárták a találkozót. A meccs egyetlen gólját a csapat új, ECHL-ből érkezett amerikai légiósa Mike Embach ütötte a középső harmadban. A gólhoz Hári János adta a passzt. A meccsen szombathoz hasonlóan sok volt a kiállítás, a Leksands ismét tudta gyakorolni a hátrányos védekezést, ami ezúttal jobban is ment, így végül 1-0-ra megnyerték a mérkőzést.
Sofron István első hazai meccsüket játszották, amelyre 4500-nál is több szurkoló látogatott ki. Az ellenfél a Rich Chernomaz és Tim Kehler által dirigált Löwen Frankfurt volt, amelyben három egykori pingvin kergette a korongot. A Krefeld ellen azonban nem sokat tudtak tenni ők sem, a hazai csapat az első másodperctől agresszívan támadta a vendégek kapuját. Sofron az előzetes várakozásoknak megfelelően az első sorban játszott, együtt a klub ikonjával, a januárban gyakorlatilag élethosszig tartó szerződést kapó Daniel Piettával, valamint a Herning Blue Fox színeiben a dán bajnokságban 35 meccsen 71 pontot termelő Henrik Erikssonnal. Ahogy azt kell is, az első sor szerezte meg a vezetést az 5. percben, a magyar válogatott csatárának passzából Pietta volt eredményes. A csapathonlap tudósítása szerint csak ennek a sornak is több nagy helyzetet sikerült kidolgoznia, az állás azonban az első 20 perc alatt már nem változott. A második harmadtól az irányzékkal sem volt probléma, a Krefeld a 21. percben kétszer is betalált és innen nem volt visszaút. Sofronnak ugyan nem jutott több pont, de a sora összesen öt gólt lőtt, ami mindenképpen biztató a jövőre nézve. A végeredmény 8-1 lett.
A magyar légiósok előszezonmeccsei:
Erdély Csanád (Sioux Falls Stampede, USHL)
szeptember 6.: Stampede?Brookings
szeptember 11.: Sioux City?Stampede
szeptember 12.: Des Moines?Stampede
szeptember 13.: Stampede?Salzburg Red Bull
szeptember 18.: Omaha?Stampede
szeptember 19.: Tri-City?Stampede
Galló Vilmos (Linköping, SWE)
augusztus 11.: Linköping?Skelleftea 6-0 (az első meccse a felnőttben, nem szerzett pontot)
augusztus 19.: Karlskrona?Linköping
augusztus 23.: Linköping?Bern (SUI) (BL)
augusztus 25.: Vasteras (SWE-2.)?Linköping
augusztus 30.: Linköping?HIFK (FIN) (BL)
szeptember 3.: HIFK (FIN)?Linköping (BL)
szeptember 5.: Bern (SUI)?Linköping (BL)
szeptember 10.: Linköping?HV71
Gáspár Máté (Linz, AUT)
augusztus 14.: München (GER)?Linz
augusztus 20.: TPS (FIN)?Linz (BL)
augusztus 22.: Düsseldorf (GER)?Linz (BL)
augusztus 27.: Linz?TPS (FIN) (BL)
augusztus 29.: Linz?Graz (nürnbergi torna)
augusztus 30: Nürnberg (GER)?Linz (nürnbergi torna)
szeptember 6.: Linz?Düsseldorf (GER) (BL)
Hári János (Leksand, SWE-2.)
augusztus 12.: Almtuna?Leksand 3-2 (b.u.)
augusztus 15.: Farjestad (SWE-1.)?Leksand 4-1
augusztus 16.: BIK Karlskoga?Leksand 0-1
augusztus 21.: Brynas (SWE-1.)?Leksand
augusztus 22.: Leksand?Brynas (SWE-1.)
augusztus 25.: Mora?Leksand
szeptember 1.: Örebro (SWE-1.)?Leksand
szeptember 5.: Vasteras?Leksand
Láday Tamás (Medicine Hat Tigers, WHL)
szeptember 4.: Lethbridge?Medicine Hat
szeptember 5.: Swift Current?Medicine Hat
szeptember 11.: Medicine Hat?Moose Jaw
szeptember 12.: Moose Jaw?Medicine Hat
szeptember 19.: Red Deer?Medicine Hat
Magosi Bálint (Briancon, FRA-1.)
augusztus 12.: Thurgau (SUI-2.)?Briancon 2-3 (b.u.)
augusztus 14.: Briancon?Gap (Tournoi des Alpes) 5-4 (b.u.)
augusztus 15.: Briancon?Grenoble (Tournoi des Alpes) 2-1 (b.u.)
augusztus 21.: Ambri-Piotta (SUI-1.)?Briancon
augusztus 28.: Chamonix?Briancon (Tournoi de Nice)
augusztus 29.: Nice?Briancon (Tournoi de Nice)
augusztus 30.: Briancon?Neuilly/Marne (Tournoi de Nice)
szeptember 2.: Red Ice (SUI-2.)?Briancon
Sebők Balázs (KalPa, FIN-1.)
augusztus 6.: KalPa?Karpat 2-1 b. (nem szerzett pontot)
augusztus 14.: KalPa?SaiPa 0-3
augusztus 15.: KalPa?Vaasa Sport 4-1
augusztus 22.: KalPa?Ocelári Trinec (CZE) (BL)
augusztus 30.: KalPa?Stavanger Oilers (NOR) (BL)
szeptember 3.: Stavanger Oilers (NOR)?KalPa (BL)
szeptember 5.: Ocelári Trinec (CZE)?KalPa (BL)
Sofron István (Krefeld Pinguine, GER)
augusztus 14.: Iserlohn?Krefeld 5-0
augusztus 16.: Krefeld?Frankfurt (GER-2.) 8-1
augusztus 20.: Krefeld?Karpat (FIN) (BL)
augusztus 23.: Duisburg (GER-3.)?Krefeld
augusztus 27.: Karpat (FIN)?Krefeld (BL)
augusztus 29.: Vienna Capitals (AUT)?Krefeld (BL)
szeptember 3.: Krefeld?Vienna Capitals (AUT) (BL)
szeptember 5.: Köln?Krefeld
Vas János (Slavia Praha, CZE-2.)
augusztus 4.: Jilhava?Slavia 4-3 b. (nem játszott)
augusztus 6.: Slavia?Karlovy Vary (CZE-1.) 5-2 (nem játszott)
augusztus 11.: Slavia?Benátky 1-3 (nem szerzett pontot)
augusztus 13.: Karlovy Vary (CZE-1.)?Slavia 5-3
augusztus 18.: Slavia?Litomerice
augusztus 20.: Junoszty Minszk (BLR)?Slavia
augusztus 21.: Poprad (SVK)?Slavia
augusztus 22.: Graz (AUT)?Slavia
szeptember 1.: Sparta (CZE)?Slavia
szeptember 3.: Slavia?Ústí nad Labem