Sátek nem bánta meg a szeredai kalandot

A szlovák Extraliga egyik meghatározó csatára egy évet töltött a HSC Csíkszeredánál. Tartalmas interjút adott odahaza a MOL Ligáról, Erdélyről és Romániáról, amelyben olyan tényezőket emelt ki pozitívumként, amelyekre talán nem is gondolunk, miközben légiósszemmel nézve tele vagyunk értékekkel és erősségekkel. Elmondta azt is, hol végeznének a magyar bázisú liga csapatai az Extraligában.

Hosszú interjút közölt Michal Sátekkel, a HSC Csíkszereda tavalyi légiósával a Nase Novinky nevű szlovákiai hírportál. Elsőnek természetesen azt kérdezték Sátektől, aki több mint 400 Extraliga-mérkőzéssel a háta mögött szerződött Romániába, hogy miért éppen a Csíkszereda ajánlatát fogadta el.

“Már az elmúlt szezon előtt felvették velem a kapcsolatot, de úgy döntöttem, maradok a Skalicában ? kezdte a történetet a kiváló csatár. ? Aztán szezon közben is kapcsolatban maradtunk, és amikor befejeződött az idény, 2014 nyarán úgy döntöttem, nem maradok Szakolcán. Azt mondtam magamnak, miért ne próbáljak valami mást. Elég sok időt töltöttem el a Skalicában, úgy éreztem, ideje váltani. Természetesen hezitáltam elfogadni a Csíkszereda ajánlatát, elvégre az ismeretlenbe készültem fejest ugrani, egy olyan országba, amelyet alig ismerek. Pedig amilyen keveset emlegetik Romániát, olyan közel van. Az első odalátogatásomkor tátva maradt a szám, milyen szép ország. A város, ahová mentem, a Kárpátok vonulatánál helyezkedik el, 800 méter magasan, gyönyörű hegyekkel körülvéve.

Ez egy hatalmas ország, és nagy hátránya, hogy sajnos alig van autópálya. Nekünk 50 km esik útba. De az országutak sem rosszak. A magyar határtól a csapatunk székhelyéig 450 km az út, kiváló utakon. A meccsekre persze sokat kellett utazni, különösen a magyarországi csapatok voltak messze. Általában éjszaka utaztunk, reggel értünk oda, és este kellett játszanunk.

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Mielőtt elfogadtam volna az ajánlatot, beszéltem több szlovák játékossal is, aki a ligában játszott. Közülük Stano Kozuch Csíkszeredában dolgozott évekig, így magáról a klubról is voltak információim. Egy teljes évet töltöttem eddig a Csíkszeredánál. Eleinte nehéz volt, mert most voltam először hosszabb ideig távol a családomtól. De aztán az idővel javult a helyzet. Egyáltalán nem bántam meg, hogy Csíkszeredába szerződtem. Ez nekem is egy teszt volt, hogy helyt tudok-e állni, vagy sem. Sajnos a szezon elején egy sérülés hátráltatott, három hétig nem tudtam jégre menni. Egy kis időt otthon voltam, ott kezeltek. Novemberben az édesapám és a testvérem látogatott meg, Zigmund Pálffyval és egy másik barátommal együtt. (Erről látható is egy fotó a cikkben ? HBlog.) Ez aztán a szezon végéig tartó lendületet adott nekem. Nagyon érdekes, hogy decemberben 12 meccset játszottunk, a válogatott szünetben sem kaptunk szabadságot. Így aztán nagyon gyorsan telt az idő.

Ami a körülményeket illeti, azok egyértelműen jobbak voltak, mint az Extraligában. Többek között ez volt az egyik ok, ami miatt eldöntöttem, hogy Romániába szerződöm. A fizetéseket időben megkaptuk, összesen egyszer volt 10 napnyi késés. Ekkor az az ember, aki a klubnál ezzel foglalkozott, szabadságon volt. De így is minden játékos mindig megkapta a fizetését. Majd elfelejtettem, a szállást és napi három étkezést is a klub állta.

A leginkább meglepő dolog, amivel a romániai hokiban találkoztam, az volt, hogy mennyi gyerekkel foglalkoznak. Minden reggel vagy száz gyereket láttam a csarnokban, aztán délután megint. Nem tudom, hogy ez az iskolai oktatás része volt-e, nem jártam utána, de tényleg ez volt minden áldott nap. És természetesen vagy tíz edző foglalkozott velük.

Talán az egyetlen, ami zavart, az volt, hogy mindenütt dohányoztak. De tényleg mindenhol! Még a cukrászdákban is. Egyszer Stano Kozuchhal találtunk egy teázót, ahol nem lehetett dohányozni. Még kábeltévéjük is volt ott, cseh és szlovák csatornákkal. Úgyhogy aztán oda jártunk teázni és hokit nézni” ? mondta nevetve.

Ezt követően szakmai kérdések kerültek szóba. “A MOL Ligán kívül tíz meccset játszottunk a román bajnokságban, ez az alapszakasz része volt. Ebben a tíz meccsben a Brassóval együtt az első két helyen kellett volna végeznünk. Játszottunk a román kupa döntőjében is, ahol sajnos kikaptunk a Brassótól 3-2-re. Ha össze kellene hasonlítani a MOL Liga és a román bajnokság színvonalát az Extraligával, azt mondhatom, hogy a magyarok nagyon keményen dolgoznak, folyamatosan fejlődnek és ez meg is látszik. A ligában csapatonként hat légiós játszhat, és a kemény munka eredményeként sikerült feljutnia a válogatottjuknak az A csoportba. Az a személyes véleményem, hogy a MOL Liga legjobb csapatai az Extraligában a hetedik-nyolcadik hely környékén végeznének.

Sokaknak előítéleteik lehetnek Románia hallatán, de az országban élve elmondhatom, hogy nagyon jó emlékek maradtak bennem. Hogy mást  ne említsek, az emberek nagyon barátságosak és elfogadnak. Ez egy óriási különbség Szlovákiához képest.

A szezon végén beszéltünk arról, hogy maradok-e Csíkszeredában. Érdekelt a lehetőség, de aztán új vezetés érkezett a szakosztályhoz, és más tervek is felmerültek. Nem tudom, végül melyik utat választják, úgy hallottam, vannak gondok. Jelenleg nincs szerződésem, de Szakolcán edzek. Azonban ha hazatekintek, otthon is azt halljuk, minden évben vannak gondok a csapatok körül. Ebben az évben a Skalica is megroggyant. De mindkét oldalt meg kell hallgatni.

Személy szerint nagyon sajnálom a sok bizonytalanságot, ahogy nézem, a szlovák klubok elkezdték az államnak jelezni, hogy segítségre van szükségük. Majd meglátjuk, hogy jön-e valaki, aki képes lesz valami megoldást kínálni. Ha nem, akkor Szlovákiában előbb-utóbb félprofi lesz a hoki, és a játékosoknak majd dönteniük kell, hogy hokiznak, vagy keresnek valami egyéb elfoglaltságot, hogy megéljenek. Magyarországon például az állami adók egy részét az öt legnépszerűbb sportág között osztják szét. Be kell valljam, nem tudom, hogy ez sok pénz-e vagy kevés, de az biztos, hogy ezzel segítenek abban, hogy a sport erősödjön az országban.”