Nagyon tetszett, amit az új játékosainktól láttam

   

A második helyen végzett a Fehérvár. A zólyomi Pavel Zábojník-emléktorna kvázi döntőjét a lengyel bajnok Tychy nyerte a házigazdával szemben, így hibátlanul lett tornagyőztes. Rob Pallin értékel.

A Fehérvár szurkolói is nagyon elégedettek lehetnek, hiszen csapatuk pénteken és szombaton is legyőzött egy-egy szlovák élvonalbeli csapatot Zólyomban.

“Ez volt három nap alatt a harmadik meccsünk ? értékelte Rob Pallin vezetőedző a látottakat az albavolanhockey.hu oldalon. ? Nem tudtunk úgy kiállni, ahogy szerettem volna, mert Rajna Miki kisebb fájdalmat érzett a bemelegítés alatt, de nincs nagy baja, hamarosan rendben lesz. Az első harmadban 2-0-ra elhúztunk, jól játszottunk, még annak ellenére is, hogy a csapat már kicsit fáradt volt. Ezzel együtt jó volt látni, mekkora erőfeszítéseket tettünk. Amikor így játszunk, jó dolgok történnek velünk. Kitűnő példa erre Varga Arnold gólja, aki jól mozgott be az üres területre és szép passzt kapott Blackwatertől. Ha kiverekszed magadnak a helyzetet, Judd biztosan megtalál a koronggal, mert kiváló szervező. Nagyon tetszett, amit az új játékosainktól láttam, mindannyian jól játszottak, de hosszú út vár még ránk. Fokozatosan kell előre lépnünk, meccsről meccsre kell egységessé válnunk. Még kombinatívabb játékot kell játszanunk, még többet kell mozgatnunk a korongot a jövőben. Ez a torna még csak a kezdet volt: a második meccsen már jobban teljesítettünk, mint az elsőn, és a harmadikon is jobbak voltunk, mint a másodikon. Jó tapasztalatszerzés volt, meg kellett tudnom, miként illeszkednek az új fiúk a sorokba, hiszen számos frissen igazolt játékosunk van. Nagyon tetszett, ahogy az újak összedolgoztak a régiekkel, külön ki kell emelnem a fiatalok játékát. Szabó Dániel kiváló csatár és kiváló hátvéd is egyben, valamint nagyon tetszett Szaller Márk magabiztos védőjátéka. Nagyon fontos, hogy minden játékosunk hasonló magabiztossággal lépjen jégre, mint a fiatalok.”

TYCAVS

Fotó: HKM Zvolen Facebook

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum