

A MAC-cal játszik a MAC
Majoross Gergely vezetőedző 24 játékost visz a jövő heti maribori edzőtáborba.
A MOL Liga-újoncról még nem esett szó a héten, pedig a csapat napok óta már a Tüskesátorban edz. A MAC Budapest eddig 8 magyar felnőtt és 2 saját nevelésű junior játékos leigazolását jelentette be, a légióskeret egyelőre 4 fős, de korábban elmondták, még 2 külföldi hokist várnak augusztusban.
A MAC időközben leadta az U20-as bajnokság rajtlistáját, ezen 30 név szerepel, cikkünk végén találják a teljes névsort. Túlkorosként 8 olyan játékos található benne, aki 1995-ben született, tehát már a felnőtt korosztályhoz tartozik. Majoross Gergely a Jégkorongblognak elmondta, ebből a 30 játékosból ezen a héten 16-an kapnak bizonyítási lehetőséget, ennyien készülnek ezekben a napokban a MOL Liga-csapattal közülük.
“Egyáltalán nem számít a fiataloknál a koruk ? mondta Majoross Gergely a szerda délelőtti edzést követően. ? A teljesítményük alapján kerülhetnek be a keretbe, az 1995-ösök nem élveznek előnyt a többiekkel szemben. Talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy Stipsicz Bencének jó esélye van a MOL Ligában játszani, pedig ő 1997-ben született. Az a cél, hogy nagy harc legyen a juniorok között a kiadó posztokért. Nem lesz fix helye senkinek, folyamatosan rotáljuk majd a fiatalokat. Sőt, azt tervezem, hogy nem csak a juniorok előtt lesz nyitva a felnőtt csapat kapuja, és biztos is vagyok benne, hogy lesz olyan az U18-as csapatból, aki kiharcol magának néhány mérkőzést a nagyok között.”
A héten a jéghez szokás és az ismerkedés mellett nagy harc zajlik azért a 22+2 helyért, ami rendelkezésre áll a játékosok számára. Ennyien utaznak majd a jövő heti maribori edzőtáborba. A szlovéniai kaland tartalmasan zárul majd, a végén Jesenicében és Ljubljanában játszik edzőmeccset a MAC, előbb a szlovén bajnokkal, majd a szlovén EBEL-csapattal.
A juniorok közül sokan sokat tehetnek a buszjegyért a pénteken 17 órakor kezdődő házi edzőmeccsen. A keret két részre bontva küzd majd egymás ellen. A Tüskesátorban esedékes mérkőzés nyilvános, ingyenesen bárki megtekintheti.
MAC Budapest:
Maradt:
Arany Gergely
Terbócs István
Érkezett:
Bálizs Bence (Miskolc)
Nagy Krisztián (Miskolc)
Szappanos Dávid (DAB)
Pozsgai Tamás (DAB)
Tokaji Viktor (Fehérvár, EBEL)
Majoross Gergely (vezetőedző, Miskolc)
Németh Attila (Fehérvár)
Roczanov Dezső (Miskolc)
Niko Saarenpaa (FIN) (Hokki, FIN-2.)
Michael Quinn (CAN) (Cincinnati Cyclones, ECHL)
Mestyán István (DAB)
Ian McDonald (CAN) (Briancon, FRA-1.)
Tomás Klempa (SVK) (Piestany, SVK-1.)
A MAC U20-as csapata, 2015/16:
1 |
1838 |
Arany | Gergely |
1996-12-29 |
2015-08-12 |
|
2 |
2479 |
Berendi | Dominik |
1996-07-01 |
2015-08-12 |
|
3 |
1556 |
Boros | Dániel László |
1997-06-27 |
2015-08-12 |
|
4 |
2331 |
Bödök | Bence |
1996-07-30 |
2015-08-12 |
|
5 |
1840 |
Dobos | Kristóf |
1997-03-12 |
2015-08-12 |
|
6 |
5211 |
Egyed | Róbert |
1995-06-30 |
2015-08-12 |
|
7 |
11671 |
Feher | Jovan |
1996-03-10 |
2015-08-12 |
|
8 |
1930 |
Fekete | Gergő |
1996-07-29 |
2015-08-12 |
|
9 |
1758 |
Felföldy | Philipp |
1996-06-13 |
2015-08-12 |
|
10 |
1846 |
Herner | Olivér |
1996-12-19 |
2015-08-12 |
|
11 |
5051 |
Herszényi | András Bence |
1996-11-14 |
2015-08-12 |
|
12 |
1670 |
Inglis | Ákos |
1996-08-09 |
2015-08-12 |
|
13 |
1667 |
Jászai | Dávid |
1996-05-04 |
2015-08-12 |
|
14 |
1666 |
Jászai | Barna |
1997-07-26 |
2015-08-12 |
|
15 |
1820 |
Kovács | Attila |
1996-03-22 |
2015-08-12 |
|
16 |
2186 |
Kőrösi | Péter |
1997-07-19 |
2015-08-12 |
|
17 |
2336 |
Lakatos | Levente |
1996-05-19 |
2015-08-12 |
|
18 |
1131 |
Nagy | Krisztián |
1994-07-28 |
2015-08-12 |
|
19 |
1520 |
Nagy | Patrik |
1995-09-13 |
2015-08-12 |
|
20 |
2734 |
Németh | Árpád |
1995-07-22 |
2015-08-12 |
|
21 |
2050 |
Papp | Dániel |
1996-10-15 |
2015-08-12 |
|
22 |
11678 |
Podunavac | Pavle |
1997-02-15 |
2015-08-12 |
|
23 |
1665 |
Schmál | Kristóf |
1995-07-09 |
2015-08-12 |
|
24 |
5229 |
Silló | Arnold |
1995-05-02 |
2015-08-12 |
|
25 |
1808 |
Stipsicz | Bence |
1997-02-03 |
2015-08-12 |
|
26 |
1787 |
Terbócs | István |
1996-06-28 |
2015-08-12 |
|
27 |
1175 |
Tóth | Richárd |
1995-11-03 |
2015-08-12 |
|
28 |
2148 |
Vajda | Tamás |
1997-09-19 |
2015-08-12 |
|
29 |
2388 |
Vajda | Zsolt |
1995-09-21 |
2015-08-12 |
|
30 |
1260 |
Zaka | Norbert |
1995-10-11 |
2015-08-12 |
A sorszám, majd az MJSZ-igazolás szám után a játékos neve, születési ideje, a 2015/16-os regisztrációjának a dátuma olvasható, majd a pályafutására kattintva az eddigi összes szezonja, az icehockey.hu adatbázisából kérdeztünk le és másoltuk ide.
További cikkek
- Négy finn légiós távozik Dunaújvárosból
- Vincze Péter szerződést hosszabbított a címvédővel
- Joonas Uimonen Lengyelországban folytatja
- Pozsgai Tamás az alapszakaszgyőztesnél marad
- Pokornyi is UTE-játékos marad
- Kovács Sebestyén továbbra is Újpesten
- A GYHK elköszönt Saaritól és Marttinentől
- Szalma Zsolt hosszabbított a DAB-bal
- Nem mindenkiből lesz jégkorongozó, kell egy B opció is