Magosi Bálint góllal mutatkozott be a Brianconban

 

Az ellenfél a svájci másodosztályban vitézkedő Thurgau volt, amelyet büntetőkkel győztek le a vendégek. Háriék büntetőkkel kaptak ki ligán belüli svéd ellenfelüktől, az Almtunától.

A jegyzőkönyv szerint ugyan Karlsson szerzett vezetést a Brianconnak a 37. percben, ám helyszíni tudósítók és a francia klub Facebook-oldalának egybehangzó állítása szerint a svéd csak asszisztos volt, a gólt egyértelműen a francia csapat új magyar légiósa, Magosi Bálint szerezte. Az utolsó játékrészben három perc alatt nem csak egyenlítettek, de a vezetést is átvették a hazaiak, ám a Briancon nem adta fel, így az 51. percben ismét egál volt az állás. Ez már nem is változott, a büntetőpárbajt és a meccset pedig a francia csapat nyerte. Soha rosszabb bemutatkozást!

Magosi HUNITA

Fotó: Mudra László (MJSZ)

Az Allsvenskanban Hári Jánosék szezonbeli ellenfelükhöz, az Almtunához látogattak. Játékosértékelések szerint az első harmadot nagyon jól kezdte a Leksand, azonban a helyzeteket nem tudta belőni, míg a hazaiak egy kósza helyzetből eredményesek voltak. A második harmadra kissé visszaesett a csapat teljesítménye, csökkent a sebesség és az energiaszint, az Almtuna ezt kihasználva 2-0-ra módosította az állást. A harmadik harmadra újra összekapták magukat Háriék, és erőfeszítéseiket ezúttal siker koronázta, így sikerült kiegyenlíteniük. Végül itt is rávezetések döntöttek, amiben a hazaiak voltak jobbak, leksandi oldalon senki, így Hári sem tudott betalálni, 3-2-re nyert az Almtuna.

Csütörtökön egyedül Vas János csapata játszik.

A magyar légiósok előszezonmeccsei:

Erdély Csanád (Sioux Falls Stampede, USHL)
nem publikus még a program

Galló Vilmos (Linköping, SWE)
augusztus 11.: Linköping?Skelleftea 6-0 (az első meccse a felnőttben, nem szerzett pontot)
augusztus 19.: Karlskrona?Linköping
augusztus 23.: Linköping?Bern (SUI) (BL)
augusztus 25.: Vasteras (SWE-2.)?Linköping
augusztus 30.: Linköping?HIFK (FIN) (BL)
szeptember 3.: HIFK (FIN)?Linköping (BL)
szeptember 5.: Bern (SUI)?Linköping (BL)
szeptember 10.: Linköping?HV71

Gáspár Máté (Linz, AUT)
augusztus 14.: München (GER)?Linz
augusztus 20.: TPS (FIN)?Linz (BL)
augusztus 22.: Düsseldorf (GER)?Linz (BL)
augusztus 27.: Linz?TPS (FIN) (BL)
augusztus 29.: Linz?Graz (nürnbergi torna)
augusztus 30: Nürnberg (GER)?Linz (nürnbergi torna)
szeptember 6.: Linz?Düsseldorf (GER) (BL)

Hári János (Leksand, SWE-2.)
augusztus 12.: Almtuna?Leksand 3-2 büntetőkkel (nem szerzett pontot)
augusztus 15.: Farjestad (SWE-1.)?Leksand
augusztus 16.: BIK Karlskoga?Leksand
augusztus 21.: Brynas (SWE-1.)?Leksand
augusztus 22.: Leksand?Brynas (SWE-1.)
augusztus 25.: Mora?Leksand
szeptember 1.: Örebro (SWE-1.)?Leksand
szeptember 5.: Vasteras?Leksand

Láday Tamás (Medicine Hat Tigers, WHL)
szeptember 4.: Lethbridge?Medicine Hat
szeptember 5.: Swift Current?Medicine Hat
szeptember 11.: Medicine Hat?Moose Jaw
szeptember 12.: Moose Jaw?Medicine Hat
szeptember 19.: Red Deer?Medicine Hat

Magosi Bálint (Briancon, FRA-1.)
augusztus 12.: Thurgau (SUI-2.)?Briancon 2-3 büntetőkkel (1 gól)
augusztus 14.: Briancon?Gap (Tournoi des Alpes)
augusztus 15.: Briancon?Grenoble (Tournoi des Alpes)
augusztus 21.: Ambri-Piotta (SUI-1.)?Briancon
augusztus 28.: Chamonix?Briancon (Tournoi de Nice)
augusztus 29.: Nice?Briancon (Tournoi de Nice)
augusztus 30.: Briancon?Neuilly/Marne (Tournoi de Nice)
szeptember 2.: Red Ice (SUI-2.)?Briancon

Sebők Balázs (KalPa, FIN-1.)
augusztus 6.: KalPa?Karpat 2-1 b. (nem szerzett pontot)
augusztus 14.: KalPa?SaiPa
augusztus 15.: KalPa?Blues/Sport
augusztus 22.: KalPa?Ocelári Trinec (CZE) (BL)
augusztus 30.: KalPa?Stavanger Oilers (NOR) (BL)
szeptember 3.: Stavanger Oilers (NOR)?KalPa (BL)
szeptember 5.: Ocelári Trinec (CZE)?KalPa (BL)

Sofron István (Krefeld Pinguine, GER)
augusztus 14.: Iserlohn?Krefeld
augusztus 16.: Krefeld?Frankfurt (GER-2.)
augusztus 20.: Krefeld?Karpat (FIN) (BL)
augusztus 23.: Duisburg (GER-3.)?Krefeld
augusztus 27.: Karpat (FIN)?Krefeld (BL)
augusztus 29.: Vienna Capitals (AUT)?Krefeld (BL)
szeptember 3.: Krefeld?Vienna Capitals (AUT) (BL)
szeptember 5.: Köln?Krefeld

Vas János (Slavia Praha, CZE-2.)
augusztus 4.: Jilhava?Slavia 4-3 b. (nem játszott)
augusztus 6.: Slavia?Karlovy Vary (CZE-1.) 5-2 (nem játszott)
augusztus 11.: Slavia?Benátky 1-3 (nem szerzett pontot)
augusztus 13.: Karlovy Vary (CZE-1.)?Slavia
augusztus 18.: Slavia?Litomerice
augusztus 20.: Junoszty Minszk (BLR)?Slavia
augusztus 21.: Poprad (SVK)?Slavia
augusztus 22.: Graz (AUT)?Slavia
szeptember 1.: Sparta (CZE)?Slavia
szeptember 3.: Slavia?Ústí nad Labem

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum