Kazah bajnokot vert az Érsekújvár

 

Hétfőn este megkezdte a felkészülési mérkőzések sorozatát a MOL Liga-ezüstérem után a szlovák 1. Ligába kényszerült HC Nové Zámky.

A jelentősen kicserélődött keret kezdésnek combos ellenfelet választott, a kazah bajnok Jertisz Pavlodar érkezett vendégségbe. A kazahoknál hagyományosan rengeteg szlovák légiós játszik, köztük többen is az Érsekújvárt erősítették korábban.

A kazahok az első harmad végére 3-1-es vezetésre tettek szert, amelyet a második 20 perc 4-0-s attakjával fordítottak meg Lubomir Hurtaj legényei. A harmadik harmadban is az Újvár volt a jobb, ezt 2-1-re nyerte a tavaly ilyenkor még a MOL Ligára készülő csapat, a végeredmény tehát 7-5 az újváriaknak.

A győzelem értékét növeli, hogy a kazahok már két extraligás csapat ellen is játszottak. A Piestanyt legyőzték, a Nitrával pedig döntetlent játszottak, és nem szerepelt az újváriak soraiban a törzstagok közül például Chrenko, Weissmann, Sucharda és Ondrej Stefánka sem.  Folytatás Gyetván az 1. Liga legutóbbi bajnoka ellen.

Az összeállítások és a gólok:

Érsekújvár: Kristín (Sinkovic) – Král, Mamonovs, Hegyi, Siska, Balis, Kovár, Basic, Klobucník, Marek Dubec, Gula, Durco, Frolík, Koutnik, Podstavek, Caládi, Hrudík.

Pavlodar: Sanarov – Nazirov, Mazunyin, Rehák, Klemesov, Mikula, Zubkov, Zaharov, Ruckay, Tománek, Zubov, Voroncov, Jurík, Tesljuk, Ivasin, Jermolajev, Bondarenko, Petuskin, Aidas, Szevosztyjanov.

Gólok: 17. Basic (Mamonovs), 22. Mamonovs (Basic, Dubec), 30. Hegyi (Koutník), 34. Podstavek (Mamonovs, Durco), 34. Caládi (Durco), 46. Koutník (Hegyi), 60. Podstavek (Frolík), illetve 10. Ivasin (Zubkov, Mikula), 16. Jermolajev (Voroncov), 17. Ruckay (Jurík), 21. Voroncov (Rehák), 50. Jurík (Petuskin).

Az 1. Liga elmúlt éveit uraló HC 46 Bardejov ugyancsak nehéz ellenféllel kezdett, a lengyel bajnoki címre törő Cracovia Krakow ellen nyert büntetőkkel 3-2-re.

A MOL Liga csapatok és a Fehérvár EBEL-csapatának felkészülési meccsei

augusztus 10.
18:00 HC Nové Zámky?Jertisz Pavlodar (KAZ) (Érsekújvár) 7-5 (1-3, 4-0, 2-1)

augusztus 11.
18:00 HK Detva (SVK-2.)?HC Nové Zámky (Gyetva)

augusztus 12.
18:00 HC Nové Zámky?Bejbarisz Atirau (KAZ) (Érsekújvár)

augusztus 13.
15:30 GKS Tychy (POL-1.)?Fehérvár (Zólyom)

augusztus 14.
17:00 Spartak Trnava (SVK-2.)?HC Nové Zámky (Nagyszombat)
19:00 HKM Zvolen (SVK-1.)?Fehérvár (Zólyom)

augusztus 15.
15:30 Fehérvár?SHK 37 Piestany (SVK-1.) (Zólyom)

augusztus 17.
18:15 DAB?Debrecen (Dunaújváros)
19:00 Ferencváros?HK Levice (SVK-3.) (Pesterzsébet)

augusztus 18.
18:00 HK 36 Skalica (SVK)?HC Nové Zámky (Szakolca)

augusztus 20.
18:00 HC Nové Zámky?HK 36 Skalica (SVK) (Érsekújvár)
18:00 HK Detva (SVK-2.)?UTE (Gyetva)

augusztus 21.
19:00 DVTK Jegesmedvék?KH Sanok (POL) (Miskolc)
19:30 EVL Landshut (GER-2.)?Fehérvár AV19 (Landshut)
MsHK Zilina (SVK)?UTE (Zsolna)

augusztus 22.
18:15 DAB?HK Levice (SVK-3.) (Dunaújváros)
19:00 HDD Jesenice (SLO)?MAC Budapest (Jesenice)

augusztus 23.
16:30 Straubing Tigers (GER)?Fehérvár AV19 (Straubing)
18:00 SHK 37 Piestany (SVK)?HC Nové Zámky (Pöstyén)
HDD Olimpija Ljubljana (SLO)? MAC Budapest (Ljubljana)

augusztus 25.
18:00 HC Nové Zámky?HC Detva (SVK-2.) (Érsekújvár)

augusztus 27.
18:00 HC Nové Zámky?Szlovákia U20 (Érsekújvár)
18:15 DAB?Ferencváros (Dunaújváros)
SHK 37 Piestany (SVK)?UTE (Pöstyén)

augusztus 28.
18:00 HC 07 Detva (SVK-2.)? MAC Budapest (Gyetva)
18:00 HC Nové Zámky?UTE (Érsekújvár)
19:00 DVTK Jegesmedvék?HC46 Bardejov (SVK-2.) (Miskolc)

augusztus 29.
17:30 HK Levice (SVK-3.)?DAB (Léva)

augusztus 31.
19:00 Ferencváros?HSC Csíkszereda (Pesterzsébet)

szeptember 1.
18:00 HC Nové Zámky?SHK 37 Piestany (SVK) (Érsekújvár)
Debrecen?HSC Csíkszereda (Debrecen)
UTE?Fehérvár (?)

szeptember 2.
18:00 Graz (EBEL)?MAC Budapest (Graz)

szeptember 3.
19:00 Ferencváros?DAB (Pesterzsébet)
KH Sanok (POL)?DVTK Jegesmedvék (Sanok)

szeptember 4.
18:00 HC Nové Zámky?Spartak Trnava (SVK-2.) (Érsekújvár)
HC46 Bardejov (SVK-2.)?DVTK Jegesmedvék (Bártfa)

szeptember 5.
17:30 HK Levice (SVK-3.)?UTE (Léva)

szeptember 5., 6. Ifjabb Ocskay Gábor-emléktorna (Székesfehérvár)
Fehérvár, Olimpija Ljubljana, Graz, ?

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum