Már csak két túlkoros játszhat az U20-as bajnokságban

 

Az MJSZ kihirdette az utánpótlás-bajnokságok szabályait, lebonyolítási rendszereit.

Juniorok

Az U20-as korosztályban új csapatként megjelent a Pesterzsébet, így soha nem látott tömegű magyar csapat indul a legfelsőbb korosztályban, 8 együttessel bonyolítják le a bajnokságot. A csapatok egy oda-vissza kört játszanak, melynek végén kialakul a helyosztók párosítása. Az EBYSL-ben önállóan, azaz nem vegyes csapat részeként induló három klub (Fehérvár, MAC, Vasas) osztrák ligában lejátszott mérkőzései beleszámítanak a magyar bajnokságba is.

A 14 meccses alapszakasz után a tabella első két helyezettje játssza a 2 nyert meccsig tartó döntőt. A túlkorosszabály változott, mostantól már csak 2 idősebb játékos játszatható vissza. Idén az 1993. január 1. és 1995. december 31. között születettek közül, azaz U23-ból mehet vissza két játékos meccsenként az U20-ba.

Azon csapatok számára, akik nem vesznek részt az EBYSL-ben, lehetőségük nyílik OB II-es csapatot indítani. Ezzel az opcióval a Dunaújváros, a Pesterzsébet és az UTE él, rajtuk kívül a Tisza Volán vesz még részt az így minden bizonnyal 4 csapatos sorozatban.

Nagyon jó hír, hogy ebből a 8 csapatból 7  már minden korosztályban el tud indulni önállóan a magyar bajnokságban. A DAB az U18-ból még hiányzik, de ez évben már csak onnan.

U20 (junior bajnokság):
Debrecen, Dunaújváros, Ifj. Ocskay Gábor Akadémia, MAC Budapest, Miskolci Jegesmedvék, Pesterzsébet, UTE, Vasas

Ifjúságiak

Az U18-as sorozatban két csapattal bővül a részvevők létszáma, csatlakozik a Győr és az UTE, így 10 csapat küzd az aranyéremért. Az osztrák ligában önállóan szereplő együttesek egymás elleni meccsei itt is beleszámítanak a magyar tabellába.

A 18 mérkőzéses alapszakasz után az első két helyezett automatikusan az elődöntőbe kerül, míg a 3. és a 6. helyezett, valamint a 4. és az 5. helyezett megmérkőzik egymással a legjobb 4 közé kerülésért egy oda-vissza mérkőzésen, valamint hasonló csata zajlik a 7. és a 10., továbbá a 8. és a 9. helyezett között is. Az elődöntők 2, a helyosztók 3 győztes mérkőzésig tartanak.

U18 (ifjúsági bajnokság):
Debrecen, Győri ETO, Ifj. Ocskay Gábor JA, HSC-ISK Csíkszereda, KMH, MAC Budapest, Miskolci Jegesmedvék, Pesterzsébet, UTE, Vasas

Serdülők

Az U16-os bajnokság létszáma 19 csapatosra nőtt, az előző szezonhoz képest új a Dunaújváros, a Zalaegerszeg, a Gepárd JE, a KMH B és a Vasas B, viszont a Pesterzsébeti Farkasok idén nem indítanak B együttest. Az A csoportba 12 csapat nevezett, őket 2 darab 6-os csoportra osztották. Az alapszakasz után az A csoport két utolsó helyezettje a középszakaszban a B csoport csapataival találkozik, míg a 10 legjobb csapat szintén egy oda-vissza kört játszik. A rájátszás négyes csoportokban zajlik, a legjobb csoport tagjai pedig elődöntőt játszanak. A helyosztók 3 győzelemig tartanak.

A serdülőbajnokságban a bajnoki címhez legalább 35 mérkőzés lejátszása szükséges. Ugyanez az adat egy EBEL U20-ban induló juniorcsapat számára 16, amiből 4 EBYSL-meccs.

U16 (serdülő bajnokság):

A1 csoport: 
HSC-ISK Csíkszereda, Debreceni HK, Ifj. Ocskay Gábor JA, Miskolci Jegesmedvék, Pesterzsébeti Farkasok, Egerszegi Titánok

A2 csoport: 
Ifj. Ocskay Gábor JA B, Győri Nemak ETO, KMH, MAC Budapest, UTE, Vasas

B csoport:
MAC Budapest B, Dunaújváros, KMH B, Tisza Volán, UTE B, Vasas B, Gepárd JE

Kölykök

A legnépesebb szokás szerint az U14-es korosztály, ami 34 csapatot számlál. Az előző évi klubokhoz képest nincs itt a Jászberényi Fókák és a Vasas B, viszont megérkezett a Felcsík, a Gyergyószentmiklós, a KSI, a Sportországi Cápák, a Veszprém, a Kazincbarcika, a Pécs, a Szabolcsi JE és az FTC B.

Az A csoportba 18, a B csoportba 12, míg a C csoportba 4 együttes adta be a nevezését. Az első két csoport tagjait hatos csoportokba sorolták, ahol 5 mérkőzést játszanak, majd a legjobbaktól 4-4 csapat megy a 12 csapatos A-K csoportba, az A csoportok 5. és 6. helyezettjei a B csoport 1., 2. és 3. helyezettjeivel a B-K csoportba, míg a többiek a C-K csoportba, ahol egy oda-vissza kört játszanak. A helyosztók a döntő kivételével mind 2 győzelemig tartanak, a finálé viszont valamelyik fél 3 sikeréig.

U14 (kölyök bajnokság):

A1 csoport:
HSC-ISK Csíkszereda, KMH, MAC Budapest, Pesterzsébeti Farkasok, UTE B, Gepárd JE

A2 csoport:
Debrecen, Dunaújváros, Ifj. Ocskay Gábor JA, Felcsík SK, Győri Nemak ETO, Vasas

A3 csoport:
Ifj. Ocskay Gábor JA B, Ferencvárosi TC, Gyergyószentmiklós, MAC Budapest B, Miskolci Jegesmedvék, UTE

B1 csoport:
Dunaújváros B, Ferencvárosi TC B, Kaposvári SI, Miskolci Jegesmedvék B, Pesterzsébeti Farkasok B, Sportországi Cápák

B2 csoport:
KMH B, KSI, MTK-ESMTK, Tisza Volán, Veszprémi Jéglovagok, Egerszegi Titánok

C csoport:
Kiskőrös, Kazincbarcikai Ördögök, Pécsi Skacok, Szabolcsi JE

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum