Montrealban durván nőttek a bérletárak

 

A legolcsóbb szezonbérlet is kétezer dollárba kerül, ami 24%-os emelkedést jelent. A drágább helyeken a százalékos emelkedés alacsonyabb. A klub nem indokolta döntését, a szurkolók ingerültek lettek.

A Canadiens bérletesei a héten kapták meg az értesítőt a következő szezonra vonatkozó árakról. Nem lettek boldogok tőle. A Montreal Gazette által megszólaltatott egyik szurkoló elmondta, négy sorral a tető alatt ül, amerikai dollárra átszámolva tavaly 3228 dollárba került kettejüknek a bérlet, idén ugyanez 4000 dollár lesz. A szurkolóknak nem csak az egyszeri nagymértékű emelés fáj, hanem hogy semmilyen indoklást nem kaptak mellé. Az alsóbb karéjokban 10-20%-os emelkedés történt, a legdrágább helyeken 3%-os. Az egyik legjobb helyre, a 103-as szektorba, egy dupla bérlet ára megközelíti majd a 14 ezer dollárt.

habs
Donald Beauchamp, a Canadiens alelnöke elmondta, az emelésre azért volt szükség, mert az eddigi árak nem tükrözték a meccsek valós piaci értékét. Szerinte is soknak tűnhet a 25%-os emelés, de ha meccsekre lebontva vizsgáljuk, akkor végül is csak 6-7 dolláros pluszkiadásról van szó. Azt ugyanakkor cáfolta, hogy az emelésre azért lett volna szükség, mert a kanadai dollár látványosan gyengül az amerikaival szemben. Az új árak kialakításánál a klub hivatalos újraértékesítő portáljának adatait vették alapul. Vagyis azt, hogy a bérlettulajdonosok mennyiért tudják elpasszolni helyeiket, ha ők maguk nem tudnak kimenni a meccsre.

Aligha kérdéses, hogy a másodlagos jegypiac árai is emelkedni fognak a döntés hatására. A szurkolókat mindez természetesen nem vigasztalta. Mint ahogy az sem, hogy az emelés mellé a klub 110 dolláros adminisztrációs díjat számlázott ki, amivel talán azt akarták elég szerencsétlen módon jelezni, hogy az emelés nekik sem volt olcsó. Egy harminc éve bérlettel rendelkező Habs-fan elmondta, hogy 1996-ban, amikor a Bell Centre-be költöztek, még 16 dollárra jött ki egy meccs, tavaly ez már 36 dollár, a következő szezonban pedig már 44 lesz.

Másik oldalról a jegyeladások a klubvezetés döntését támasztják alá. A Bell Centre-ben 21 287 szurkoló fér el, a bérletesek számára 15 ezer helyet tartanak fenn, az egyedi jegyvásárlók meccsenként négyezer helyet foglalhatnak el. A maradék a vállalati páholyokat jelentik. Decemberben megszakadt a Canadiens 422 meccses teltházas sorozata. Ekkor egyetlen hely maradt üresen, Jean Béliveau-é. A Halhatatlanok Csarnokának tagja, a klub egyik ikonja ebben a hónapban hunyt el, neki tisztelegve nem ültettek senkit a helyére.

Valójában 2004. január 8. óta mennek telt házzal a meccsek, miközben ezrek vannak várólistán, akik szeretnének bérlethez jutni. A Forbes elemzése szerint ugyanakkor Montrealban csak a 10. legdrágábbak az átlagos jegyárak. Természetesen a Toronto vezet, ahol 446 dollárba kerülnek átlagosan a jegyek, őt követi az Edmonton Oilers (328 dollár), a Vancouver Canucks (297 dollár), a Chicago Blackhawks (279 dollár), a Calgary Flames (265 dollár), a Winnipeg Jets (253 dollár), a Pittsburgh Penguins (231 dollár), a New York Rangers (224 dollár) és a Boston Bruins (223 dollár). Ezzel szemben Québec tartomány fővárosában “mindössze” 219 dollárt kell fizetni egy jegyért.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 26., kedd
ICEHL 19:15 AVSG99 6-1VÉGE
szeptember 29., péntek
EL 17:30 SCCGYE 3-6VÉGE
EL 18:30 FHADAB 2-6VÉGE
EL 18:30 MISDEB 5-2VÉGE
EL 18:40 BJAUTE 1-4VÉGE
ICEHL 19:15 VICAVS 5-6 HVÉGE
szeptember 30., szombat
EL 17:30 GYEBRA 3-4VÉGE
ICEHL 17:30 AVSHCI 3-0VÉGE
október 1., vasárnap
EL 14:05 FTCDEB 10-2VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 16:30 BRASCC 3-2VÉGE
EL 17:40 BJAFHA 7-1VÉGE
EL 18:00 DABMIS 3-4 HVÉGE
október 3., kedd
ICEHL 19:15 VSVAVS 
október 4., szerda
MK 18:30 ETOLHL 
MK 19:00 SZGBJA 
MK 19:30 DJAWRM 
Partnerünk
Archívum