Médiaszerződést kötött az NHL és az MBL

 

A két liga a digitális média piacából akar még nagyobb területet kihasítani. A közös munka hat évre szól 1,2 milliárd dollár értékben.

A szerződést az NHL részéről Gary Bettman komisszár, míg az MLB (Major Baseball League) részéről Rob Manfred ügyvezető igazgató ratifikálta a napokban. Az együttműködést gyakorlatilag két részre lehet osztani, az egyik a digitális tartalomra, a másik a szurkolókra vonatkozik. A fanok esetében egyszerűbb a helyzet, egyszerűen csak át akarnak csábítani szurkolókat egyik helyről a másikra, ugyanis a két sportág küzdelmei minimális átfedést mutatnak. Az MLB alapszakasza akkor kezdődik, amikor indul a playoff az NHL-ben, a rájátszást és a döntőt, azaz a World Seriest pedig októberben tartják, amikor indulnak a jeges meccsek. Látható tehát, hogy mindkét oldal esetében a rajongók nem maradnak le semmilyen fontos eseményről, a döntők alatt csak az alapszakasz első mérkőzéseivel ütköznek.

A szerződés másik és nagyobbik része, a digitális média, már nem ilyen egyszerű dolog. Ez egy nagyon tág fogalom, ami gyakorlatilag mindent magába foglal amit a XXI. században el lehet képzelni: az élő streamet, a közösségi médiát, a fantasy játékokat, az okos készülékekre szánt applikációkat, a statisztikákat és az elemzéseket. Minden egyes részben együtt fog működni a két liga, tapasztalatokat, információkat és eredményeket cserélnek annak érdekében, hogy javítsák a felhasználók, azaz a szurkolók élményét. Nem kérdés, hogy ezekben a kérdésekben az MLBAM (Major League Baseball Advanced Media) előrébb jár, mint az NHL, így igazából a jégkorongliga profitálhat nagyot az együttműködéssel. Az MLB Network piacvezető az amerikai kontinensen, amit mi sem bizonyít jobban, hogy már Emmy-díjat is kapott.

Joggal felvetődhet a kérdés, hogy milyen hasznot húszhat ebből a MLBAM. Például kizárólagossági jogot a közvetítésekre az NHL-semleges területen az Egyesült Államokban és nemzetközi szinten egyaránt. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az MLB Network hálózatán a GameCenter LIVE és Center Ice előfizetéses szolgáltatások is elérhetővé válnának, nem kevés reklámhelyet és reklámidőt biztosítva az MLB csatornájának.

A MLBAM ragaszkodik, hogy a szolgáltatás 2016 januárja előtt elinduljon. Lesz ugyan egy tesztidőszak, amikor az esetleges felmerülő hibákat javítják, de erre aligha kerül sor. A közös partner ugyanis az a NeuLion, amely rengeteg tapasztalatot szerzett már NHL-, NBA-, NFL- és MLS-közvetítések kapcsán.

nhlmlb2

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 5., kedd
ICEHL 19:15 AVSVOR 5-4VÉGE
AL 21:00 IKOWRM 4-1VÉGE
december 6., szerda
AL 19:40 FTCSZG 9-2VÉGE
AL 20:00 VASLHL 4-8VÉGE
december 7., csütörtök
EL 17:30 BRADAB 3-2VÉGE
december 8., péntek
EL 17:30 GYEDAB 3-6VÉGE
EL 18:30 MISDEB 3-4 BVÉGE
EL 18:40 BJAFTC 3-2 HVÉGE
ICEHL 19:15 AVSASI 4-2VÉGE
AL 20:30 LHLOHA 8-4VÉGE
AL 20:45 WRMETO 2-9VÉGE
december 9., szombat
AL 19:00 SZGIKO 2-12VÉGE
AL 19:30 SPCFTC 3-6VÉGE
december 10., vasárnap
ICEHL 16:00 PUSAVS 
VB20 16:00 HUNKAZ 
EL 16:30 BRAGYE 
EL 17:00 UTEDEB 
EL 17:30 SCCDAB 
EL 18:00 MISFTC 
december 11., hétfő
VB20 19:30 HUNAUT 
Partnerünk
Archívum