Erdélyben is megkezdték a felkészülést

   

Brassóban és Csíkszeredában is jégre léptek a csapatok.

A brassóiaknál ugyan nem mindenki tudott beöltözni, mert még nem érkeztek meg az új felszerelések, de azt remélik, nagyon rövid időn belül elhárul ez az akadály is. Keresztes Ottó, a Brassó vezetőedzője elmondta, kiváló jég van a csarnokban. Legfőképp a védelmet szeretné megerősíteni. Szerette volna, ha Piszarenko még nem vonul vissza, mert szükség lenne rá hátul, de tiszteletben tartja döntését. A játékosok között komoly különbség van, ezt sok munkával és sok lehetőséggel lehet eltüntetni. A klub döntése arról, hogy nem lesznek légiósok, a romániai hokinak segít, így a fiatalok arra számíthatnak, hogy rendre lehetőséget fognak kapni. A légiósokkal kapcsolatban Svájcot hozta fel példaként, ahol szigorú légiósszabályozás zajlik.

bra-hsc

A HSC Csíkszereda Csíkkarcfalván kezdte meg a felkészülést. A csapat jégen és szárazon is készül. Az edzéseket a korábban jelzett külföldi edző hiányában egyelőre továbbra is Geréb István vezeti, akinek Nagy Béla segít, ő később is a felnőtt csapat másodedzője lesz majd. Légiós egyelőre még nem érkezett a csapathoz. Mint Rajz Tamás szakosztályvezető elmondta, számos játékost hívtak próbajátékra, ám legtöbbjük csak akkor fogadta volna el a meghívást, ha a klub állja az utazás a szállás és az étkezés költségeit is. A HSC viszont csak az étkezést fizetné, az álláspontok közötti különbségek egyelőre feloldhatatlanok. A HSC augusztus 24. és 30. között Székesfehérváron készül majd, ahol a helyi MOL Liga-csapattal is összeméri erejét, majd augusztus 31-én Pesterzsébeten a Ferencváros ellen, szeptember 1-én pedig Debrecenben a helyiek ellen is játszik egy-egy mérkőzést.

A MOL Liga csapatok és a Fehérvár EBEL-csapatának felkészülési meccsei

augusztus 10.
18:00 HC Nové Zámky–Jertisz Pavlodar (KAZ) (Érsekújvár)

augusztus 11.
18:00 HK Detva (SVK-2.)–HC Nové Zámky (Gyetva)

augusztus 12.
18:00 HC Nové Zámky–Bejbarisz Atirau (KAZ) (Érsekújvár)

augusztus 13.
15:30 GKS Tychy (POL-1.)–Fehérvár (Zólyom)

augusztus 14.
17:00 Spartak Trnava (SVK-2.)–HC Nové Zámky (Nagyszombat)
19:00 HKM Zvolen (SVK-1.)–Fehérvár (Zólyom)

augusztus 15.
15:30 Fehérvár–SHK 37 Piestany (SVK-1.) (Zólyom)

augusztus 17.
19:00 Ferencváros–HK Levice (SVK-3.) (Léva)

augusztus 18.
18:00 HK 36 Skalica (SVK)–HC Nové Zámky (Szakolca)

augusztus 20.
18:00 HC Nové Zámky–HK 36 Skalica (SVK) (Érsekújvár)
HK Detva (SVK-2.)–UTE (Gyetva)

augusztus 21.
19.00 DVTK Jegesmedvék–KH Sanok (POL) (Miskolc)
19:30 EVL Landshut (GER-2.)–Fehérvár AV19 (Landshut)
MsHK Zilina (SVK)–UTE (Zsolna)

augusztus 22.
19:00 HDD Jesenice (SLO)–MAC Budapest (Jesenice)

augusztus 23.
16:30 Straubing Tigers (GER)–Fehérvár AV19 (Straubing)
18:00 SHK 37 Piestany (SVK)–HC Nové Zámky (Pöstyén)
HDD Olimpija Ljubljana (SLO)– MAC Budapest (Ljubljana)

augusztus 25.
18:00 HC Nové Zámky–HC Detva (SVK-2.) (Érsekújvár)

augusztus 27.
18:00 DAB–Ferencváros (Dunaújváros)
18:00 HC Nové Zámky–Szlovákia U20 (Érsekújvár)
SHK 37 Piestany (SVK)–UTE (Pöstyén)

augusztus 28.
17:00 HC 07 Detva (SVK-2.)– MAC Budapest (Gyetva)
18:00 HC Nové Zámky–UTE (Érsekújvár)
19:00 DVTK Jegesmedvék–HC46 Bardejov (SVK-2.) (Miskolc)

augusztus 31.
19:00 Ferencváros–HSC Csíkszereda (Pesterzsébet)

szeptember 1.
18:00 HC Nové Zámky–SHK 37 Piestany (SVK) (Érsekújvár)
Debrecen–HSC Csíkszereda (Debrecen)
UTE–Fehérvár (?)

szeptember 2.
18:00 Graz (EBEL)–MAC Budapest (Graz)

szeptember 3.
19:00 Ferencváros–DAB (Pesterzsébet)
KH Sanok (POL)–DVTK Jegesmedvék (Sanok)

szeptember 4.
18:00 HC Nové Zámky–Spartak Trnava (SVK-2.) (Érsekújvár)
HC46 Bardejov (SVK-2.)–DVTK Jegesmedvék (Bártfa)

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 16., hétfő
ROM 17:30 SSCBRA 3-1VÉGE
U18 17:30 SZDSCC 2-19VÉGE
EL 20:00 UTEFTC 4-3VÉGE
    • M4 SPORT
október 17., kedd
U18 18:40 MACSCC 5-6 BVÉGE
U20 20:00 UTEPEF 2-0VÉGE
október 18., szerda
MK 16:00 KMHFTC 1-6VÉGE
U18 17:35 SCCGEP ÉLŐ
MK 18:00 DABUTE ÉLŐ
MK 19:30 MACTIT ÉLŐ
október 19., csütörtök
U18 14:45 DHKMAC 
U18 16:00 PEFMIS 
U18 17:00 AVSSCC 
U18 17:05 GEPVAS 
U20 17:20 ETOAVS 
KHL 18:00 LOKNYH 
    • SPORT 2
U18 18:00 ZEGUTE 
U18 19:00 SZDETO 
U20 19:00 UTEVAS 
október 20., péntek
U20   HDJMAC 
U20   SLLKMH 
KK 13:30 TXUMIS 
KK 17:30 BRACZB 
EL 18:00 DABMAC 
EL 18:00 UTEVC2 
EBEL 18:30 ZNOAVS 
EL 18:30 TITFTC 
október 21., szombat
U18   ZNOAVS 
U20   G99DHK 
U20   SLLMAC 
U20   VSVKMH 
KK 13:30 MISCZB 
EWHL 17:30 SKPKMH 
KK 17:30 BRATXU 
U18 18:00 ETOKMH 
U18 18:30 MACMIS 
U18 19:00 UTEVAS 
U18 19:00 UTEVAS 
október 22., vasárnap
U18   VSVKMH 
U20   HDJKMH 
U20   OHCUTE 
U20   VICVAS 
U20   VSVMAC 
EWHL 13:00 KMHNEH 
KK 13:30 CZBTXU 
KK 17:30 MISBRA 
EBEL 17:45 AVSEHL 
    • M4 SPORT
EL 17:50 VC2DAB 
EL 18:00 FTCMAC 
EL 18:30 UTETIT 
október 24., kedd
U18   AVSMAC 
október 25., szerda
MK 18:00 FTCTIT 
MK 18:40 VASMIS 
   H I R D E T É S
Partnerünk