Multifunkciós csarnok épül Sepsiszentgyörgyön

 

A város határában készülő, 3000 férőhelyesre tervezett létesítmény a kosárlabdától a jégkorongig többféle teremsport kiszolgálására lesz alkalmas. A kivitelezők szerint Románia legszebb és legkorszerűbb arénája lesz.

Multifunkciós aréna készül Sepsiszentgyörgyön ? tudósít a Székelyhon portál. Sepsiszentgyörgyön viszonylag későn, 1976-ban szerveződött jégkorongcsapat. Gyorsan felért a csúcsra, történetének legjobb eredménye az 1979/80-ban elért 4. helyezés volt. Érdemes megfigyelni a táblázatot: ekkor még volt csapat Radauti-ban, Kolozsvárott és Székelyudvarhelyen is. Innen egyértelműen lefelé vitt az út, a csapat az első- és másodosztály határán, majd a mezőny csökkenésével a bajnokság legvégén létezett hosszú éveken át.

A szenvedésnek a 2002/03-as szezon után lett vége. Ekkor egy év közbeni visszalépés majd visszatérés után a csapat feloszlott. Nem sokkal később a műjégpálya is bezárt, és gyors pusztulásnak indult. Azóta hol itt, hol ott lehet mobil pályákon korcsolyázni Kovászna megye székhelyén, és bár mindig szóba került a pályaépítés, sosem sikerült végleges megoldást találni.

Az épülő multifunkcionális csarnok talán egy kis enyhülést hozhat, bár a névből érezhető, ez a csarnok önmagában nem fogja megoldani a háromszéki hoki gondjait. “A jégpálya kialakítása szempontjából több megoldás is létezik, az elképzelés megvalósítása még tervezés alatt áll, ám valószínűsíthetően csak időszakonként fog működni a pálya” ? tájékoztatta a portált Emanuel Boros építésvezető.

A Háromszék című napilapnak Antal Árpád polgármester ennél konkrétabb elképzeléseket mondott. “A sportcsarnok jól alakítható, de annyira nem, hogy a padlót jégpályával váltogassák, ezért az az egyezség született, hogy kint lesz egy állandó szabadtéri korcsolyapálya, de évente egy-két jelentősebb eseményre bent is jégtükröt készítenek.”

Az edzőteremmel, szabadtéri teniszpályákkal, mozgatható lelátókkal ellátott létesítmény avatására a tervek szerint 2016 novemberében kerülhet sor. A polgármester szerint a létesítmény nemzetközi események megrendezésére is alkalmas lesz, amelyre a csarnok viszonylag kicsi befogadóképessége miatt Sepsiszentgyörgy Brassóval közösen pályázna.

Fotók: 3szek.ro (Albert Levente), covasnamedia.ro

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum