Nyolccsapatosra fogyatkozott a Serie A

   

A július 20-i, egyszer már meghosszabbított hivatalos határidő letelt, mégsincs egyelőre hivatalos bejelentés a Serie A mezőnyéről.

Az ok alighanem az, hogy az olasz szövetség törekvései a Serie A mezőnyének kibővítésére látványos kudarcot vallottak. Mint emlékezetes, egy éve történt, hogy az FISG, az olasz jégsportszövetség visszavonta a B osztályos csapatok indulási engedélyét az INL-ben, azzal, hogy az osztrák sorozatnál van jobb is Olaszországban. Ebben a megállapításban tökéletesen igaza is volt a szövetségnek, ugyanakkor nem számolt azzal, hogy a jórészt falusi csapatok és szurkolóik számára az INL több sikerélményt és úgy tűnik, jobb anyagi lehetőségeket biztosított, mint a Serie A, ahová az INL-ből kényszerültek.

Egy éve csak egy klub választotta a B osztályt, négyen az A osztályba neveztek, idén viszont a négyből hárman is elhagyták az olasz élvonalat. Az Appiano, a Caldaro és legutóbb az Egna lépett vissza az élvonaltól, a Milano távozásával együtt ez azt jelenti, hogy csapatainak egyharmadát vesztette el a bajnokság a nyáron. Az indok minden esetben a túlzott anyagi teher volt. A visszalépők a Serie B-be szeretnének nevezni. Meg kell jegyezzük azonban, hogy a Serie B egyáltalán nem rossz bajnokság, válogatottak és remek légiósok is játszanak ott.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum