2016-os előzetes draftlista

 

Auston Matthews lehet az új McDavid. Bemutatjuk a négy legnagyobb tehetséget. És még egy játékost a top tízből.

Egy hónappal az idei játékosbörze után máris kiadták az első rangsort a jövő évi draftra. A lista tetején az 1996-os amerikai születésű Matthews áll, aki az idei U18-as világbajnokságon mindent besöpört. A 17 éves center aranyérmet szerzett, gól- és pontkirály lett, megkapta az MVP-címet és helyet kapott a torna All Star-csapatában. Szakértők szerint olyan képességei vannak, mint McDavidnek és legalább akkora lesz körülötte a felhajtás.

A második és a harmadik helyre egy egyenlőségjellel a hátvéd Jakob Chychrunt és a jobbszélső Jesse Puljujarvit tették a megfigyelők. Az OHL-ben szereplő Sarnia Sting bekkje kiváló géneket örökölt a papától, aki AHL- és NHL-bajnoki címmel rendelkezik. Chychrun kiváló fizikai adottságokkal rendelkezik, elöl és hátul is remekel igazi all-around védő, aki Hedman nyomába léphet. Puljujarvi a legelőkelőbb helyre taksált európai, aki jelenleg a finn Karpatben tereli a pakkot. Robbanékonysága és gyorsasága halálosan pontos kézzel párosul, így minden GM kívánságlistáján az első helyen szerepel, aki elitszélsőt szeretne a következő drafton.

A negyedik helyre szintén egy olyan játékos került, akinek a papája az NHL-ben vitézkedett, a több mint 500 gólt szerző Keith Tkachuk fia, Matthew. A 17 éves balszélső szintén világbajnok, süt róla a vérvonal, a gólérzékenység, de nagy vízválasztó lesz számára a következő szezon, hiszen újoncként fog bemutatkozni az OHL-ben. Egy pazar szezonnal megtarthatja előkelő helyét, egy gyengébbel viszont azonnal visszaeshet.

A plusz egy játékos is top tízes, a hetedik helyre sorolt, félelmetes kezekkel megáldott Dimitrij Szokolov. A kapusok réme lehet a legjobb orosznak rangsorolt 17 éves játékos, aki centerként és balszélsőként is egyaránt bevethető. Minden tehetsége megvan ahhoz, hogy kiemelkedő játékos váljon belőle, de ugyanaz igaz rá, mint az ifjabbik Tkachukra. Eddig az Avangard MHL-csapatában játszott, ősztől viszont már az OHL-es Sudbury Wolvesban kergeti majd a pakkot, első tengerentúli szezonja pedig nagyban befolyásolni fogja a besorolását.

A teljes rangsor az alábbi linken érhető el, amely minden fontos információt és statisztikát tartalmaz.

Matthews_Auston7

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
november 28., kedd
EL 18:30 DEBGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCBRA 7-1VÉGE
EL 18:30 MISSCC 4-3 HVÉGE
ICEHL 19:15 RBSAVS 4-1VÉGE
december 1., péntek
EL 18:00 DEBFHA 2-3 HVÉGE
EL 18:30 FTCUTE 2-1VÉGE
AL 19:00 ASPETO 8-4VÉGE
ICEHL 19:15 AVSVSV 3-2VÉGE
AL 20:45 WRMSPC 5-3VÉGE
december 2., szombat
EL 15:00 DABBJA 2-4VÉGE
ICEHL 17:30 AVSHCI 5-3VÉGE
AL 19:30 FTCVAS 7-8 HVÉGE
AL 19:30 ÓHADBF 3-6VÉGE
AL 20:00 LHLIKO 7-3VÉGE
december 3., vasárnap
EL 17:00 UTEDAB 3-6VÉGE
EL 17:30 FHAMIS 2-4VÉGE
EL 18:30 DEBFTC 0-4VÉGE
december 5., kedd
AL 21:00 IKOWRM 
december 6., szerda
AL   VASLHL 
AL 19:40 FTCSZG 
Partnerünk
Archívum