Koncepcióváltás Fehérváron?

 

Az elmúlt szezonban minden eddiginél több idő jutott a fiataloknak az EBEL-ben. Hogy a 2015/16-os szezonban is így lesz-e, az komoly kérdés. Mégis lehet, hogy jobban járnak, mint tavaly.

A jelenlegi tudásunk és információk alapján összeraktuk a Fehérvár AV19 EBEL-keretét. A kapusposzt viszonylag egyszerűnek látszik, a két válogatott kapusunk verseng egymással, szükség esetén a MOL Liga-csapathoz igazolt lett válogatott Janis Kalnins is bevethető, mint ahogy Kornakker Dániel is bizonyította ezt az előző szezonban.

A védelemben egyelőre három légiós található, Rob Pallin meccseléseit figyelembe véve mellettük érdemben négy magyar játékos juthat szóhoz, Szirányi, Orbán és Varga helye megkérdőjelezhetetlen, Reiter és Hetényi P. harcolhat a hetedik helyért, de utóbbi játékos szerződéshosszabbításáról nem érkezett még hivatalos információ.

A csatároknál Sikorcin ? akinek maradását Ocskay Gábor szakosztály-igazgató biztosra veszi, de még nem írt alá ? mellett idén már nem számít légiósnak a magyar válogatottá avanzsált Banham és Sarauer sem, így Blackwater, Conolly és a próbaszerződéssel érkező Francis lesz a három külföldi. Mellettük a maradék helyek szinte ki is telnek a válogatott rutinos alapembereivel: Bartalis, Benk, Kovács Cs., Kóger, Nagy G., továbbá a vasárnap érkezett Becze Tihamérnek is jut egy hely. Amikor tehát Bartalis felépül, ő lehet a legfiatalabb magyar támadó a csapatban.

Az élet persze mindig átírja az előzetes forgatókönyveket, közbe jöhet sérülés, formahanyatlás és egyéb szempont alapján történő változtatás. Ráadásul idén újra lesz MOL Liga-csapat is Székesfehérváron, a döntéshozók pedig komoly, intenzív kapcsolatot vizionálnak a két keret között. A légiósokat leszámítva meccsenként öt EBEL-es lesz nevezhető a MOL Liga-meccsekre, tehát emiatt is lehet majd módosulás a vegytisztának látszó képletben.

Mindettől függetlenül tény, hogy soha nem látott erősségű 3. és 4. sorral veheti fel a versenyt az EBEL-ben a magyar csapat. Amennyiben Rob Pallin félreteszi az egyéb szempontokat és csak a versenyképességre koncentrál, és egészség tekintetében is minden jól alakul, a következő kerettel futhat ki a jégre a Fehérvár AV19 a szezon közepén:

Kapusok:
Hetényi Z., Rajna

Hátvédek:
Szirányi, Brocklehurst
Martinelli, Varga
Orbán, Wehrs
Reiter

Csatárok:
Blackwater, Sarauer, Banham
Becze, Bartalis, Kóger
Connolly, Nagy G., Francis
Kovács Cs., Sikorcin, Benk

Rob Pallin AVS

Természetesen ez csak egy provizórikus összeállítás, bármilyen más is elképzelhető, sőt szinte biztos, hogy nem így megy majd a Volán szeptember elején, de akárhogy is keverjük a lapokat, ez a 21 játékos képezheti az alapcsapatot. Hogy 8. bekk vagy 13. csatár kerül-e a jegyzőkönyvbe, az nyilván döntés és ellenfél kérdése minden meccsen. (Több olvasónk is Rob Pallin-ost játszott a hétvégén a kommentek között, e cikk alá is várjuk olvasóink tippjeit a szeptember 11-i kezdő összeállításra.)

Csatárposztra akad négy olyan eddig nem említett játékos, aki már letette a névjegyét az EBEL-ben, és a válogatottban is bemutatkozott már, Kocsis Ferenc, Sárpátki Tamás, Vincze Péter és a visszatérő Hegyi Ádám Zoltán közül egy-kettő minden bizonnyal már a szezonrajthoz szóhoz jut majd, hiszen Bartalisra novemberig nem számíthat a szakvezetés. Rajtuk kívül eddig a következő játékosokat nevezte meg a MOL Liga-keret tagjaként a Fehérvár: Arany Máté, Hamvai Szilárd, Korbuly Gergely, Pados László, Pillók Martin, Reisz Áron, Szabó Dániel, Szabó Krisztián, Szaller Márk. És akkor ne feledkezzünk meg a két kanadai magyarról sem, Chris Bodo és Brance Orban egyaránt alkalmasnak látszik ? legalább ? beugró szerepre az EBEL-csapatban.

Bő keret, két bajnokság, két csapat, átjátszások ide vagy oda, egyelőre úgy tűnik, a Fehérvár vezetése a tavalyinál is versenyképesebb EBEL-csapatot, mellette pedig egy igen masszív MOL Liga-keretet igyekszik összehozni. Hogy ez a fiatalítási program végét jelenti-e, vagy annak egy újabb stációját, az a szezon végére kiderül. Egyáltalán nem baj, ha a korosztályukban kiemelkedő teljesítményre képes 18-21 éves fiatalok nem az EBEL-ben játszanak 2-5-10 perceket kiegészítő játékosokként, hanem a MOL Ligában bizonyíthatnak és szerezhetnek tapasztalatot csapatuk meghatározó embereként, mérkőzésenként 15-20 percet játszva. Ez talán még jobb koncepciónak is látszik, főleg ha tényleges átjárás és versenyhelyzet alakul ki a mutatott játékok alapján a két csapat között. Régi álom valósulhat meg ezáltal.

Kettő biztos: Rob Pallin vezetőedző minden korábbinál nagyobb és érdekesebb pakli kártyát kap a kezébe, és nagyon izgalmas szezon elé nézünk.

A Fehérvár AV19 nyári játékosmozgásai:

Maradt:
Frank Banham
Andrew Sarauer
Kevin Wehrs (USA)
Hetényi Zoltán
Rajna Miklós
Varga Arnold
Kovács Csaba
Arany Máté
Hamvai Szilárd
Kocsis Ferenc
Korbuly Gergely
Kornakker Dániel
Pillók Martin
Reisz Áron
Reiter Attila
Sárpátki Tamás
Szabó Dániel
Szabó Krisztián
Szaller Márk
Vincze Péter
Benk András
Pados László
Kóger Dániel
Szirányi Bence
Bartalis István
Orbán Attila

Tárgyalás alatt, felmerült:
Vas Márton
Metcalfe Tyler

Érkezett:
Chris Francis (CAN) (Alaska Aces, ECHL) 3 hónapos próbajáték
Chris Bodo (CAN) (Mercyhurst University, NCAA) MOL Liga-kerethez
Brance Orban (CAN) (Kallinge/Ronneby, SWE-3.) MOL Liga-kerethez
Judd Blackwater (CAN) (Ontario Reign, ECHL)
Hegyi Ádám Zoltán (UTE) MOL Liga-kerethez
Brendan Connolly (CAN) (Alaska Aces, ECHL)
Janis Kalnins (LAT) (Dab.Docler) MOL Liga-kerethez
Nagy Gergő (Kalamazoo Wings, ECHL)
Aaron Brocklehurst (CAN) (ERC Ingolstadt, GER)
Ryan Martinelli (CAN) (Fischtown Pinguins, GER-2.)
Becze Tihamér (Miskolc)

Távozott:
Christian Engstrand (SWE) (Blues, FIN-1.)
Michael Boivin (CAN)
Johan Ejdepalm (SWE)
Brandon Marino (USA)
Magosi Bálint (Briancon, FRA-1.)
Nemes Benjámin (UTE)
Tokaji Viktor (MAC)
Erdély Csanád (Sioux Falls Stampede, USHL)
Németh Attila (MAC)

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum