Az utánpótlás-nevelés nem az eredmények hajszolásáról szól

   

A győzelem mindenáron történő hajszolása a kiválóságra törekvés legnagyobb ellensége az utánpótlásban. Érdekes cikk látott napvilágot egy utánpótlással foglalkozó honlapon John O’Sullivan tollából. Mivel számos részletét megfontolásra érdemesnek tartjuk, ezért jó sokat közlünk is belőle.

O’Sullivan húsz éve fociedző, alulról kezdte el megmászni a ranglétrát, majd fokozatosan jutott el a csúcsra. Számos bestseller szerzője, köztük egy szülőknek szóló jó tanácsokat tartalmazó kötetnek, amely igazán nagy sikert futott be. A cikk egy tanulságos párbeszéd felidézésével indul, amelynek során egy kosaras kislány apukája panaszkodott a szerzőnek:

“A negyedikes lányom a legmagasabb az osztályában és nagyon szeret kosarazni. Sajnos tudom, hogy soha nem lesz az átlagnál magasabb. És mivel jelenlegi csapatában csak azt engedik neki, hogy szedje a lepattanókat, majd passzolja oda az ügyesebb játékosoknak, soha nem tesz szert majd azokra a képességekre, amelyek ahhoz kellenek, hogy jó kosarassá váljon. A legutóbbi meccse után azt mondta az ötéves kishúgának, hogy azért nem dob kosárra és szerez pontot, mert az ő feladata a lepattanózás és a védekező játék, ezt kérte tőle az edzője. Mit tehetnék?”

Azt hiszem, ez a helyzetleírás adja vissza legjobban, hogy mi hiányzik egy igazán gyermekközpontú utánpótlásképzésből. Az ilyenek miatt rengeteg gyerek adja fel és kerül ki a rendszerből. Jól tükrözi azt a folyamatot, amelynek során az utánpótlásképzés elfordul a gyermekek szükségleteitől és a felnőttek értékeit helyezi előtérbe. Megöli mindazt, ami a sport leglényegesebb eleme: a kiválóság keresését.

SONY DSC

Nagyon szomorú, hogy ez a kislány és gyerekek milliói kénytelenek olyan környezetben felnőni, amelyet nem arra terveztek, hogy hosszú távon jobb játékost faragjon belőlük. Gyerekeinket csapdába csaltuk, áldozatai a felnőttek megszállottságának, amely a sportsikereket csak és kizárólag győzelmekben és vereségekben képes mérni. Ne kerteljünk, ez megöli az utánpótlást.

Nemrégiben nagy feltűnést keltett, amikor olyan sztárok, mint Kobe Bryant és LeBron James, vagy Alan Stein NBA-s edző arról panaszkodtak, hogy mostanában a hangsúly áttevődött a gyakorlásról a meccsekre, a tanulásról a győzelemre és hogy az utánpótlásedzők többsége előnyben részesíti a nyerést a képességfejlesztéssel szemben. Ez egyáltalán nem csak a kosárlabda problémája, minden csapatsportban jelen van. A győzelem mindenáron történő hajszolása a kiválóságra törekvés legnagyobb ellensége az utánpótlásban. Nem arra törekszünk már, hogy gyermekeinkből kiváló sportolókat neveljünk, csak az azonnali sikerekre koncentrálunk.

Ennek érdekében a következőket tesszük:
1) Túl sok meccset játszunk és nem edzünk eleget.
2) Rövid távú célok alapján emelünk ki “tehetségeket” ahelyett, hogy azonosítanánk a mindenkiben benne rejlő tehetséget és azt fejlesztenénk.
3) Egyre fiatalabb korosztályokban igyekszünk All Star-csapatokat építeni, azokat a sportolókat pedig, akik ebbe nem férnek be, egyszerűen elküldjük. Olyan elitképzést nyújtunk, amely csak azokkal foglalkozik, akik korábban kezdenek fejlődni, vagy akik pénzelni tudják a sportolásukat.
4) Ahhoz hogy valaki bekerüljön az iskolai csapatba, egész évben hajtania kell, ami szembe megy az orvosok, a pszichológusok és a szociológusok tanácsaival.
5) A hosszú távú fejlesztés helyett olyan stratégiákat tanítunk nekik és olyan stratégiák szerint eddzük őket, amelyek azonnali sikerrel kecsegtetnek.

Tudom, most a legtöbben azt hiszik, hogy a verseny ellen vagyok, hogy azt hiszem, mindenkinek minden versenyről egy kupával kellene hazatérnie. De én nem pártolok ilyesmit.

mini 2

Magam is versenyző típus vagyok. Imádok nyerni. Két évtizeden keresztül edzettem magas szinten sportolókat, főiskolán, válogatottban, hogy profi labdarúgókká váljanak. Abban hiszek, hogy kint a pályán minden sportolónak mindent meg kell tennie a győzelemért. De hogy egy játékos azért játszik, hogy nyerjen, az egy dolog. Ennek semmi köze ahhoz, hogy a legtöbb edző szakmai munkáját teljes mértékben alárendeli a győzelemnek, vagy hogy a legtöbb klub olyan környezetet teremt, amely csak a győzelemre koncentrál, ahol a fejlesztésnek semmilyen értéke nincs. Ez a megközelítés elrabolja a gyerekektől a sportnevelést és a későbbi életben is bukásra ítéli őket.

Ezek az edzők gyakran hangoztatják, hogy ők nyerteseket nevelnek, de ez nem igaz. Valójában veszteseket nevelnek, mert nem adják a gyerekek kezébe azokat az eszközöket, amelyek révén versenyképesek lehetnének és később, magasabb szinten győzni tudnának. Azt a negyedikes kosaras kislányt, akit az írás elején említettem, nem tanítják meg cselezni vagy kosárra dobni, amely két elengedhetetlen képesség ebben a sportban, főleg azok számára, akik nem fogják átlépni a bűvös 180 centis magasságot. És miért? Mert az ő dolga, hogy lepattanószerzéssel és védekezéssel segítse győzelemre csapatát.

Manapság az az egyik legnagyobb probléma, hogy a játékosok olyan klubokban és edzők körül tömörülnek, akik nyernek. A szülők a legritkább esetben gondolják végig, hogy vajon tényleg ez a legjobb hely a gyermekem hosszú távú sportolói és személyes fejlődése szempontjából? A nagyszerű edzőkkel rendelkező és a hosszú távú fejlesztést előtérbe helyező klubok pedig legjobb játékosaikat veszítik el ezen “elitklubok” miatt, amelyek bajnoki címet és sportösztöndíjakat ígérnek a játékosoknak. Az igazi, sportolóközpontú edzők minden játékos számára játéklehetőséget adnak, és igen, a tanítás időigényes folyamatában elveszítenek pár meccset, majd szezonról szezonra azzal a problémával szembesülnek, hogy az “elitklubokba” vándorló játékosaikat újakkal kell pótolniuk.

Jól látják, egy tízéves kosarast megtanítani cselezni, azzal jár, hogy nagy valószínűség szerint elveszítünk néhány meccset. Egyúttal azonban ez a tízéves gyermek jobb kosaras lesz.

A győzelem megszállott hajszolása vitathatatlanul a kiválóság legnagyobb ellensége az utánpótlásban. Az alábbi idézet Joe Paternótól mindig is a kedvenceim közé tartozott: “Nagyon sokan azt gondolják, különösen a sportban, hogy a siker és a kiválóság ugyanaz a dolog, pedig ez egyáltalán nem igaz. A kiválóság olyasmi, ami hosszú távra szól, megbízható, és legnagyobb részben az egyén kontrollja alatt áll. Ezzel szemben a siker múlandó és gyakran nem tudjuk befolyásolni. Akik a kiválóságot tartják a legfontosabbnak és van elég türelmük, végül sikeresek lesznek. További terhet jelent a siker hajszolásának áldozatai számára, hogy a mások sikere állandó fenyegetettséget jelent a számukra, miközben az igazi kiválóságra neheztelni fognak. Azokat az embereket viszont, akik a minőséget értékelik, elbűvöli, ha azt másban látják meg.”

A kiválóság a folyamatról szól, a győzelem csak egy eredmény. A kiválóság a növekedést állítja szemléletmódunk fókuszába, amely dr. Carol Deck szerint kulcsfontosságú, a tanulás és a jó teljesítmény elengedhetetlen eleme, míg a győzni akarás destruktív, eredményorientált gondolkodásmód kialakulásához vezet, amely retteg a kudarctól és haszontalannak ítéli a befektetett munkát. A kiválóság tehát megengedi a kudarcot, amely a tanulás lényegi összetevője, míg a megszállott győzni akarás ezt negligálja. A kiválóságra alapozott utánpótlásprogramok lehetőséget biztosítanak minden játékos számára, hogy a saját tempójában fejlődjön, míg az eredménycentrikus csapatokban csak azok a játékosok játszanak, akik az adott pillanatban győzelemhez segíthetnek. A kiválóságra törekvés elkerülhetetlenül elvezet a sikerhez, míg az eredményesség hajszolásából csak nagyon ritkán születik kiválóság.

mini 1

Tényleg azt akarjuk, hogy gyermekünk élete minden egyes meccsét megnyerje? Ezt is meg lehet oldani, el kell menni egy rossz ligába, alacsony színvonalú tornákon kell részt venni és akkor biztosan megnyeri majd mindet. De mi értelme volna ennek? Ez unalmas, nem lehet belőle tanulni és nincs kihívás sem. Ha abban egyet tudunk érteni, hogy nem szükséges és nem is akarjuk minden meccsünket megnyerni, mert ez nem feltétlenül jó dolog, nem kellene abbahagynunk a siránkozást, ha egy hétvégén szenvedünk 1-2 vereséget?

Ha egyszer egy igazán gyermekközpontú utánpótlás-nevelést akarunk létrehozni, olyat, amely a gyerekek szükségleteit és értékeit a sportban érintett felnőttek fölé helyezi, akkor paradigmaváltásra van szükség. Olyan kiválóság alapú utánpótlásrendszerre, mint például az izlandi focié. Izland a 320 ezres lakosságával az Egyesült Államokban egy kisebb város is alig lehetne, mégis a FIFA ranglistáján ugyanúgy áll, Európának pedig több profi focistát adott, mint az USA. Olyan utánpótlásrendszerre van szükség, amilyen a svéd jégkorongé, ahol remek edzők dolgoznak és a játékosok fejlesztése áll a középpontban. A svédek 2002-ben átalakították az utánpótlásukat, jelenleg az USA és Kanada mögött a harmadik legtöbb játékost adják az NHL-nek. A kosárlabda alapjait illetően a hétmilliós Szerbiáról vehetünk példát, akik 2014-ben világbajnoki döntőt játszottak.

Habár ezeknek az utánpótlás-fejlesztő rendszereknek megvan a maguk külön edzői és játékosfejlesztési modelljük, egy közös pont van bennük: az alacsony népességszám miatt arra vannak kényszerítve, hogy minden sportolóból kihozzák a maximumot. Mindennek az az eredménye, hogy a fiatal sportolóik kiválóságára és fejlesztésére koncentrálnak, és hagyják, hogy a győzelem e fejlesztés eredményeként jöjjön majd el, ne pedig helyettesítse azt.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
augusztus 3., csütörtök
U20 19:30 HUN20USA18 
augusztus 10., csütörtök
PRE   ZILSCC 
PRE 18:00 MISMIC 
PRE 18:00 NZÁFTC 
augusztus 11., péntek
PRE   POPSCC 
PRE 17:00 TOPFTC 
augusztus 12., szombat
PRE 19:00 MACVIC 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk