

A Brassó légiósok nélkül készül meglepetésre
Sajtótájékoztatón mutatkozott be a Brassó új szakmai stábja, Keresztes Ottó vezetőedző segítője a csapat visszavonuló hátvédje és az utánpótlásban dolgozó trénere, Jevgenyij Piszarenko lesz. A szakosztály vezetői a tervekről is beszéltek.
Teodor Sava elmondta, hogy alázatos munka és hosszú távú építkezés kezdődik a Cenk alján, idegenlégiósok nélkül. “Új korszak kezdődik ? mondta a szakosztályelnök. ? A közgyűlés úgy döntött, nem lesznek külföldiek a csapatban, csak hazai játékosok. Közben felnőtt egy új juniorcsapat is nálunk, úgy éreztük, meg kell lépnünk ezt, mert a hazai fiatalok is megérdemlik a helyet a felnőttek között. Hosszú távú projektet kezdtünk, ami évek múlva hozza meg az igazi eredményét. Nem tűzünk ki nagyon nagy célokat. Alázatosan, de nem lehajtott fejjel megyünk tovább. Természetesen érmeket akarunk szerezni a hazai versenyeken, de a kitűzött cél az elődöntő a hazai bajnokságban, a legjobb négy közé kerülés a kupában és tisztes helytállás a MOL Ligában. Ezek mérsékeltebb célok, mint amelyekhez a szurkolóink hozzászoktak az elmúlt időszakban. Nem akarunk olyan ígéreteket tenni, amelyeket nem tudunk betartani.”
“Örülünk, hogy meg tudtuk nyerni Keresztes Ottót vezetőedzőnek ? vette át a szót Olti-Pasca Zoltán, a hokicsapat egyik tulajdonosa. ? Nagyszerű ember és remek edző. Majdnem a nulláról indulunk, de ez egy legalább hároméves projekt, és biztos vagyok benne, hogy a végén sikerrel járunk. Sokan mondják, hogy a céljaink pesszimisták. Bár ezek a célok, amelyeket a klub kitűzött, de ez közel sem jelenti azt, hogy ne akarnánk többet. Meglepetéseket akarunk szerezni a MOL Ligában, még ha külföldiek nélkül is. A román bajnokságban akár a döntőbe is juthatunk, és nyerhetünk is. A mi keretünkben van a legtöbb jó hazai játékos. Most mindegyikük megmutathatja a képességeit és az elszántságát. A keret még nem végleges, lehetnek még igazolások.”
“Ismerem a várost, és ismerem a játékosokat, a tapasztaltakat és a fiatalokat is ? kezdte székfoglalóját Keresztes Ottó. ? Véleményem szerit rendkívül jelentős hosszú távú projektet tűztek ki maguk elé. Ez még nekem is új, de szeretem az ilyen kihívásokat. Egy csapat, egy család kell legyünk. Nem lehetnek a csapaton belül kisebb csoportok, együtt sírunk, együtt nevetünk. Másképp nem megy a sportban. Biztos vagyok benne, hogy helyt fogunk állni, még akkor is, ha nem lesznek légiósaink. Ha szeretik a hokit és szívesen dolgoznak érte, akkor nem lehet akadály, amelyen nem jutunk át. Nagyon örülök, hogy hazatérhettem, és ezekkel az emberekkel dolgozhatok együtt. 17 éve hagytam el Romániát, de sosem felejtettem el, honnan jöttem.”
Jevgenyij Piszarenko, Keresztes Ottó újdonsült másodedzője így egészítette ki az elhangzottakat: “Három éve gondolkodtam, hogy abbahagyjam-e a játékot. Nem volt nehéz a végső döntés. Mindenkinek köszönöm a vezetőségben, hogy bíznak bennem. Kitüntetés, hogy Keresztes Ottó mellett dolgozhatok a felnőtt csapatnál. Része voltam a csapatnak, ismerjük egymást, tudjuk, ki mire képes. A szurkolóinkat arra kérjük, értsék meg a változások szükségességét és támogassanak bennünket továbbra is.”
A fotók tanúsága szerint az eseményen megjelentek az új igazolású játékosok ? a három Bíró és Tranca ? mellett az előző évi törzsgárdatagok, így Fülöp Rajmond, Molnár Zsolt, Virág Csanád, Petres Tivadar, Fodor Csanád, Péter Zsolt, János Imre, Dennis Dumitru, akik a már korábban hosszabbító Mihály Árpáddal és Zsók Leventével együtt ezek szerint minden bizonnyal a Brassóban folytatják pályafutásukat. A Brassó U20-as csapata így nézett ki az előző szezonban.
Játékosmozgások a MOL Ligában és a Fehérvár EBEL-csapatánál a 2015/16-os szezon előtt:
Ahogy mindig jelezni szoktuk, ha valahonnan még nincs publikus információ, amit feltüntethetünk a táblázatban, az nem azt jelenti, hogy annál a klubnál nem történik semmi. Igyekszünk minden klubtól minél több információt begyűjteni a következő napokban is, de nyilvánvalóan tárgyalási időszakban csak a már aláírt szerződések után nyilatkoznak a csapatok, pletykákkal pedig továbbra sem foglalkozunk. Az alábbi gyűjtés folyamatosan frissül. A maradt, érkezett, távozott mezőbe csak a klubok által megerősített információk kerülnek.
ASC Corona Brassó:
Maradt:
Mihály Árpád
Zsók Levente
Fülöp Rajmond
Molnár Zsolt
Virág Csanád
Petres Tivadar
Fodor Csanád
Péter Zsolt
János Imre
Dennis Dumitru
Tárgyalás alatt:
Roberto Gliga
Érkezett:
Bíró Ottó (HSC Csíkszereda)
Bíró Gergő (HSC Csíkszereda)
Bíró Mátyás (HSC Csíkszereda)
Tranca Dániel (HSC Csíkszereda)
Keresztes Ottó (vezetőedző, LA Stars, AUT-U18)
Jevgenyij Piszarenko (másodedző)
Távozott:
Antal Zsombor (HSC)
Bálint Zsolt
Patrik Polc (SVK)
Richard Filip (SVK)
Juhamatti Hietamaki (FIN)
Jaroslav Obsut (SVK)
Peter Klouda (SVK)
Martin Saluga (SVK)
Jerry Andersson (SWE, vezetőedző)
Jevgenyij Piszarenko (visszavonult)
Dunaújvárosi Acélbikák:
Maradt:
Hajek Márk
Dörök Bence
Hruby Gellért
Léránt René
Mestyán István
Magosi Erik
Peterdi Imre
Szepessy Bálint
Szepessy Máté
Tárgyalás alatt:
Érkezett:
Duschek Dávid (Miskolc)
Borbás Gergely (Tisza Volán, SRB-1.)
Dorner Benjámin (KMH, OB III.)
Ódry Tamás (Tisza Volán, SRB-1.)
Sijka Dusan (Debrecen)
Lee Gilbert (CAN, vezetőedző)
Revák Zoltán (Ferencváros)
Távozott:
Marc Lefebvre (CAN, vezetőedző) (Dundee Stars, GBR-1.)
Gröschl Tamás (UTE)
Galanisz Nikandrosz (Miskolc)
Pavuk Attila (Miskolc)
Somogyi Balázs (Miskolc)
Szappanos Dávid (MAC)
Pozsgai Tamás (MAC)
Kovács Viktor László (FTC)
Janis Kalnins (LAT) (Fehérvár, MOL Liga)
Miskolci Jegesmedvék:
Maradt:
Keegan Dansereau
Kalvin Sagert
Gőz Balázs
Vojtkó Mátyás
Hajós Roland
Tóth Adrián
Láda Balázs
Miskolczi Márk
Jesse Dudas
Popovics Patrik
Ritó László
Szilágyi Levente
Tárgyalás alatt:
Érkezett:
Galanisz Nikandrosz (DAB)
Pavuk Attila (DAB)
Somogyi Balázs (DAB)
Jon Booras (USA) (Tulsa Oilesr, ECHL)
Justin Cseter (Huntsville Havoc, SPHL)
Mayer Péter (vezetőedző, eddig szakmai igazgató volt)
Mark Guggenberger (USA) (Fort Wayne Komets, ECHL)
Jarkko Leppanen (FIN) (SHK 37 Piestany, SVK)
Távozott:
Conor O'Donnell (CAN) (Lyon, FRA-1.)
Duschek Dávid (DAB)
Majoross Gergely (vezetőedző, MAC)
Bálizs Bence (MAC)
Nagy Krisztián (MAC)
Fliszár Zalán (FTC)
Láda Péter (edzőként folytatja a klubnál)
Dósa Krisztián (?)
Zach Cohen (CAN) (?)
Becze Tihamér (?)
Budai Roland (abbahagyta)
Roczanov Dezső (MAC)
HSC Csíkszereda:
Maradt:
Ruczuj Gellért
Ilyés Norbert
Bors Huba
Gecse Hugó
Salló Alpár
Papp Szabolcs
Bíró Tamás
Farkas Tamás
Geréb István
Mihály Ede
Moldován Ervin
Molnár Zoltán
Molnár Zsombor
Rokaly Norbert
Tárgyalás alatt:
Érkezett:
Sofron Ádám (Fehérvár-U20)
Okos Csanád (Debrecen)
Onodi Ottó (Dunarea Galati, ROM-1.)
Antal Zsombor (Brassó)
Martin Raitums (LAT) (EHC Lustenau, AUT-2.)
Orbán Szilárd (Miskolc, U20)
Távozott:
Bíró Ottó (Brassó)
Bíró Gergő (Brassó)
Bíró Mátyás (Brassó)
Tranca Dániel (Brassó)
Nagy István Dunarea Galati (ROM-1.)
Ferencváros:
Maradt:
Budai Krisztián
Soós László
Mach Márton
Farkas Lőrinc Simon
Németh Péter
Lévai Máté
Papp Csaba
Hardi Richárd
Dubek Vladimir
Géczi Gergely
Tárgyalás alatt:
Rafaj Attila
Miloslav Guren
Galló Illés
Érkezett:
Greg Lindqvist (SWE, vezetőedző)
Fekti Ádám (UTE)
Kovács Viktor László (DAB)
Fliszár Zalán (Miskolc)
Pál Zsombor (Progym, ROM-1)
Távozott:
Kiss Ákos (UTE)
Hegyi Ádám (UTE)
Revák Zoltán (DAB)
Ales Cerny ?
Robert Marton ?
UTE:
Maradt:
Pleszkán József
Ales Sila (SLO)
Szabó Gergely
Garbacz Ádám
Hodos Detre
Kiss Dániel
Victor Axelsson Lindgren (SWE)
Pichler Ádám
Sommer Tamás
Zalavári Bence
Csányi Karol
Dömötör Róbert
Egyed Márk
Teemu Elomo (FIN)
Gágyor Péter
Jozef Mihálik (SVK)
Szűcs István
Turbucz Martin
Virág Tamás
Szilassy Zoltán vezetőedző
Tárgyalás alatt:
Miroslav Durák (SVK)
Érkezett:
Nemes Benjámin (Fehérvár, EBEL)
Kiss Ákos (FTC)
Hegyi Ádám (FTC)
Gröschl Tamás (Dab.Docler)
Peter Huba (Érsekújvár)
Távozott:
Jussi Tapio (FIN) (CS, Nowy Targ, POL-1.)
Ágoston Olivér ?
Maklári Erik visszavonult
Hegyi Ádám Zoltán (Fehérvár, MOL Liga)
Fekti Ádám (FTC)
Debreceni HK:
Maradt:
Berta Ákos
Ladányi Balázs
Vaszjunyin Artyom
Tárgyalás alatt:
Érkezett:
Távozott:
Okos Csanád (HSC)
Jevgenyij Muhin vezetőedző (Avangard Omszk, KHL)
Sijka Dusan (DAB)
Fehérvár AV19:
Maradt:
Frank Banham
Andrew Sarauer
Kevin Wehrs (USA)
Hetényi Zoltán
Rajna Miklós
Varga Arnold
Kovács Csaba
Arany Máté
Hamvai Szilárd
Kocsis Ferenc
Korbuly Gergely
Kornakker Dániel
Pillók Martin
Reisz Áron
Reiter Attila
Sárpátki Tamás
Szabó Dániel
Szabó Krisztián
Szaller Márk
Vincze Péter
Benk András
Pados László
Kóger Dániel
Szirányi Bence
Bartalis István
Tárgyalás alatt:
Érkezett:
Chris Francis (CAN) (Alaska Aces, ECHL) 3 hónapos próbajáték
Chris Bodo (CAN) (Mercyhurst University, NCAA) MOL Liga-kerethez
Brance Orban (CAN) (Kallinge/Ronneby, SWE-3.) MOL Liga-kerethez
Judd Blackwater (CAN) (Ontario Reign, ECHL)
Hegyi Ádám Zoltán (UTE) MOL Liga-kerethez
Brendan Connolly (CAN) (Alaska Aces, ECHL)
Janis Kalnins (LAT) (Dab.Docler) MOL Liga-kerethez
Nagy Gergő (Kalamazoo Wings, ECHL)
Aaron Brocklehurst (CAN) (ERC Ingolstadt, GER)
Távozott:
Christian Engstrand (SWE) (Blues, FIN-1.)
Michael Boivin (CAN)
Johan Ejdepalm (SWE)
Brandon Marino (USA)
Magosi Bálint (Briancon, FRA-1.)
Nemes Benjámin (UTE)
Tokaji Viktor (MAC)
Erdély Csanád (Sioux Falls Stampede, USHL)
Németh Attila (MAC)
MAC Budapest:
Maradt:
Arany Gergely
Terbócs István
Tárgyalás alatt:
Érkezett:
Bálizs Bence (Miskolc)
Nagy Krisztián (Miskolc)
Szappanos Dávid (DAB)
Pozsgai Tamás (DAB)
Tokaji Viktor (Fehérvár, EBEL)
Majoross Gergely (vezetőedző, Miskolc)
Németh Attila (Fehérvár)
Roczanov Dezső (Miskolc)
Niko Saarenpaa (FIN) (Hokki, FIN-2.)
Távozott:
További cikkek
- Bajnokesélyes keretet rakott össze a Brassó
- KHL-t is megjárt izraeli válogatott csatár a Sportklubban
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 3-5
- Nagy visszavonulók és maradók, új sztáredző és légióskontingens – melyik lesz a mérvadó Miskolcon?
- Kreisz Brúnó az SPHL-be igazolt
- A tavalyinál csak kiegyensúlyozottabb lehet az idei Szereda
- Dunaújvárosi Acélbikák–FEHA19 1-2
- Finn légióscsere-program újvárosi módra, új kérdőjelekkel
- Első célunk szombaton megnyerni a Szuperkupát