A Bálna (Ingalls Rink)

 

Úgy tartották, mielőtt megépült volna, minden jégcsarnok fészerre, pajtára vagy istállóra hasonlított. Ezt Wes Kavanagh amerikai építész mondta, a csarnok 50 éves születésnapjához kapcsolódó felújítással megbízott cég munkatársa.

A világ egyik legmeglepőbb épülete ? írta 1958-as kritikájában az Architectural Forum című folyóirat a David S. Ingalls Rinkről. A világhírű finn származású amerikai építész, Eero Saarinen alkotása 90 méteresnél is nagyobb feszített beton ívével, a fa tetőszerkezettel és az azt tartó acélkábelekkel több mint 50 év elteltével is lenyűgöző látvány. A világ legjobbjai közé tartozó Yale egyetem hallgatóinak sportolását szolgálja.

A csarnokot, amely a Bálna becenévre (The Yale Whale) hallgat ? elsősorban a bejárat feletti, bálnafarokra hajazó nyúlványa miatt ?, a felújítás során a föld alatt kibővítették, hogy a női hoki miatt megszaporodó csapatoknak és az egyetemi hoki jelentőségének növekedésével növekvő számú edzéseknek és meccseknek is helyet tudjon adni. Új edzőtermek, öltözők és közösségi terek készültek a sportolók számára. Bátran mondhatjuk, hogy a felújítás is méltó lett Eero Saarinen munkásságához.

Név: David S. Ingalls Rink (Ingalls Rink)
Becenév: bálna
Város: New Haven, Connecticut, USA
Tulajdonos: Yale egyetem
Épült: 1953?58
Építész: Eero Saarinen
Befogadóképesség: 3500 néző

Ingalls Ice Arena, New Haven, Connecticut

Ingalls_Night

1280px-Ingalls_Rink_interior_horizontal

Yale-Ext1-012010

Ingalls Rink - Eero Saarinen, architect

Ingalls Rink - Eero Saarinen, architect

Yale-Entryway-012010

Yale-Int2-012010

A fényképek forrása: Wikipedia, New Haven Register, Hil Anderson, WSJ, wired.com, krjda.com,

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 23., szombat
SZK 18:00 FTCBJA 4-0VÉGE
    • M4 SPORT+
szeptember 24., vasárnap
ICEHL 17:30 KACAVS 7-3VÉGE
FELK 18:30 DEBMIS 3-5VÉGE
szeptember 26., kedd
ICEHL 19:15 AVSG99 6-1VÉGE
szeptember 29., péntek
EL 17:30 SCCGYE 3-6VÉGE
EL 18:30 FHADAB 2-6VÉGE
EL 18:30 MISDEB 5-2VÉGE
EL 18:40 BJAUTE 1-4VÉGE
ICEHL 19:15 VICAVS 5-6 HVÉGE
szeptember 30., szombat
EL 17:30 GYEBRA INFO
ICEHL 17:30 AVSHCI 
október 1., vasárnap
EL 14:05 FTCDEB 
    • M4 SPORT+
EL 16:30 BRASCC 
EL 17:40 BJAFHA 
EL 18:00 DABMIS 
Partnerünk
Archívum