Most a Martinnál vannak gondok

 

Két szlovák Extraliga-csapat sorsa rendeződni látszik, egy harmadiké viszont súlyosbodik.

A korábban a licensze Liptószentmiklósra történő eladásával hírbe hozott Piestany elvben mindenről megegyezett a Robert Spisák által edzett klubbal. Ám a pöstyéni városvezetők az utolsó pillanatban közbeléptek, és azt kérték, a klub halassza el a licensz eladását addig, amíg a városi tanács nem tárgyalja az ügyet. Úgy tűnik, van akarat a csapat megmentésére, és ebben az esetben Pöstyénben továbbra is láthatnának Extraliga-meccset a szurkolók. A Skalica sorsának rendezésébe is a város kapcsolódott be. Itt már a döntés is megszületett, ezek szerint 47 ezer eurót, mintegy 14-15 millió forintot ad a város a csapatnak, és ez az összeg a hírek szerint elegendő a túléléshez.

A legújabb csapat, amelyikért aggódni kell, a Martin. A legfrissebb információ arról szól, hogy a klub elöljárói a HC07 Detvával folytatnak megbeszéléseket a licensz eladásáról. A klubközösségi oldalán azt jelezte, több korábbi játékos és edző felé adósságok vannak, ezek rendezéséről még nem sikerült megegyezni velük, és ez a helyzet akadályozza, hogy a klub megszerezze az Extraliga-indulási jogot. A tartozások állítólag mintegy 300 ezer eurót tesznek ki, ennek egy részét a klub kifizetné, a maradékát a licensz fejében a gyetvaiak vállalnák át.

Hogy a túrócszentmártoniak azért nem igazán szeretnének búcsúzni a szlovák élvonaltól, mutatja az, hogy Ivan Dornic vezetőedzővel az élen folyik a felkészülés, amelyben két, Magyarországon is ismert játékos, a volt patriotos Marko Boraros kapus és az Érsekújváron is megfordult Patrik Korytko csatár is részt vesz.

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 20., szerda
FELK 17:00 FHADAB 6-4VÉGE
FELK 18:00 MISUTE 2-3VÉGE
FELK 18:30 FTCDEB 3-1VÉGE
szeptember 22., péntek
FELK 18:00 DABFHA 1-2VÉGE
ICEHL 19:15 AVSRBS 1-4VÉGE
szeptember 23., szombat
SZK 18:00 FTCBJA 4-0VÉGE
    • M4 SPORT+
szeptember 24., vasárnap
ICEHL 17:30 KACAVS 7-3VÉGE
FELK 18:30 DEBMIS 3-5VÉGE
szeptember 26., kedd
ICEHL 19:15 AVSG99 6-1VÉGE
szeptember 29., péntek
EL 17:30 SCCGYE 
EL 18:30 AVSDAB 
EL 18:30 MISDEB 
EL 18:40 BJAUTE 
ICEHL 19:15 VICAVS 
Partnerünk
Archívum