Del Zotto hosszabbított a Flyersszel

 

A hátvéd két évre írt alá, szezononként közel 4 millió dollárért.

Pedig Del Zotto helyzete tavaly nyáron kis híján kilátástalanná vált. A játékost 2008-ban az első kör 20. helyén draftolta a Rangers, egy évre rá be is mutatkozott az NHL-ben, 19 éves hátvédként 80 meccsen 37 pontot szerzett, első 14 NHL-es meccsét 12 ponttal zárta. A páratlanul sikeres pályakezdetnek kanadai válogatottság lett a vége. Következett egy kevésbé sikeres idén, mindössze 47 meccsel és 11 ponttal, majd ismét egy kiváló, 77 meccsel és 41 ponttal. A lockoutot Svájcban húzta ki, majd kétéves szerződést kötött a Rangersszel, amely azonban 2014 januárjában elcserélte a nashville-i Kevin Kleinért. A környezetváltozás azonban nem tett jót neki, a Predators színeiben 25 meccsen 5 pontot ért el és mínusz néggyel zárt. Így értünk el 2014 nyaráig, amikor a még mindig csak 24 éves, szabadon igazolható hátvéd sokáig senkinek sem kellett.

delzotto

A Philly ajánlata végül augusztusban érkezett, 5-én egyeztek meg a felek. Egy évre 1,3 millió dollárt kapott. Idei statisztikái pontosan mutatják a hátvéd minden potenciális előnyét és hátrányát. 64 meccsen szerzett 32 pontot, ám a +/- mutatója mínusz ötön állt meg. Ron Hextall általános igazgató egyértelműen az előbbiekben hisz, különben nem kínált volna neki két évre 7,75 millió dollárt. Ez a mai árakat nézve persze egyáltalán nem sok egy első két sor valamelyikébe illő hátvédért, de ehhez Del Zottónak elöl és hátul egyszerre klasszis teljesítményt kell nyújtania. A szerződtetésben feltehetően szerepet játszhatott, hogy Del Zotto arbitrálást kért, márpedig a Phillynek nincsenek túl jó élményei ezzel kapcsolatban, hiszen 2000-ben John LeClair fizetését a döntőbíróság hétmillió dollárban állapította meg.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 20., szerda
FELK 17:00 FHADAB 6-4VÉGE
FELK 18:00 MISUTE 2-3VÉGE
FELK 18:30 FTCDEB 3-1VÉGE
szeptember 22., péntek
FELK 18:00 DABFHA 1-2VÉGE
ICEHL 19:15 AVSRBS 1-4VÉGE
szeptember 23., szombat
SZK 18:00 FTCBJA 4-0VÉGE
    • M4 SPORT+
szeptember 24., vasárnap
ICEHL 17:30 KACAVS 7-3VÉGE
FELK 18:30 DEBMIS 3-5VÉGE
szeptember 26., kedd
ICEHL 19:15 AVSG99 6-1VÉGE
szeptember 29., péntek
EL 17:30 SCCGYE 
EL 18:30 AVSDAB 
EL 18:30 MISDEB 
EL 18:40 BJAUTE 
ICEHL 19:15 VICAVS 
Partnerünk
Archívum