A San Jose utazik majd a legtöbbet

 

A Sharks több mint 80 ezer kilométert tesz meg autóbuszon, vonaton és repülőgépen az NHL következő szezonjában. Az utazások nagy nyertese a Pittsburgh és az Arizona, az igazi vesztes a Calgary.

Az ontheforecheck.com szakírója, Dirk Hoag ismét összeállította éves táblázatát amelyből kiderül, hogy az NHL csapatai mennyit utaznak a következő szezonban. A lista első helyén a San Jose áll, amely egyedüliként a ligában valamivel több mint 50 ezer mérföldet tesz majd meg. A San Jose közvetlen riválisai, a Pacific-divízió tagjai kevesebbet utaznak majd, de így is az első tíz helyből hatot foglalnak el. A legjelentősebb változás a Calgaryt és az Arizonát érinti ellentétes előjellel. A Flames majdnem 10 ezer mérfölddel többet megy majd, míg a sivatagi csapat épp ellenkező utat jár be, közel ugyanennyivel utazik kevesebbet.

Szokás szerint a keleti parti csapatok, illetve a Keleti főcsoport csapatai utaznak a legkevesebbet, akár tíz-tizenötezer mérföld is lehet a differencia. Cserébe több olyan estéjük lesz, amikor két egymást követő napon is jégre lépnek. Ebből a szempontból a Columbus járt a legrosszabbul, amely 18 back to back meccset játszik az idén. Az ohiói csapatot a NY Rangers, Detroit, Pittsburgh hármas követi, amelyből utóbbi járt a legjobban, a Penguins ugyanis január 18-a után nem hagyja el a saját időzónáját.

Az egyszerűsített táblázat megmutatja az idei és a tavalyi mérföldeket, illetve back to back mérkőzések számát. A kibővítettért ide kell kattintani amiből kiolvasható, hogy egy-egy csapat mennyit utazik két mérkőzés között, mennyi szabadnapja van, illetve az aktuális ellenfele ellen hogyan szerepelt tavaly.

nhl miles

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
november 28., kedd
EL 18:30 DEBGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCBRA 7-1VÉGE
EL 18:30 MISSCC 4-3 HVÉGE
ICEHL 19:15 RBSAVS 4-1VÉGE
december 1., péntek
EL 18:00 DEBFHA 2-3 HVÉGE
EL 18:30 FTCUTE 2-1VÉGE
AL 19:00 ASPETO 8-4VÉGE
ICEHL 19:15 AVSVSV 3-2VÉGE
AL 20:45 WRMSPC 5-3VÉGE
december 2., szombat
EL 15:00 DABBJA 2-4VÉGE
ICEHL 17:30 AVSHCI ÉLŐ
AL 19:30 FTCVAS 
AL 19:30 ÓHADBF 
AL 20:00 LHLIKO 
december 3., vasárnap
EL 17:00 UTEDAB 
EL 17:30 FHAMIS 
EL 18:30 DEBFTC 
Partnerünk
Archívum