Megkezdődött a 2015/16-os hokiszezon

   

Bár még csak július közepe van, Európában megindult a visszaszámlálás, felkészülési mérkőzéseket rendeztek Kazahsztánban, Fehéroroszországban és Franciaországban is.

Az 5500 fő befogadására képes Karaganda Arenában a Temirtau játszott a Sznyezsnije Barszi Asztanával, azaz a kazah MHL-csapattal. A felnőtt csapat nem tartozott az élvonalba tavaly, már a rájátszás első körében búcsúzott. A meccs hőse a két gólt szerző 21 éves kazah csatár, Alekszandr Gumenjuk volt. Szintén kiemelendő a fiatal orosz hátvéd, Timur Migranov is, aki két asszisztig jutott. Az első 30 perc alatt nem született gól, ám a meccs második felét lényegesen jobban bírták a házigazdák, akik így 4-0-ra nyertek.

Fehéroroszországban a Dinamo Molodecsno játszott a Dinamo Sinnik Bobrujszkkal. A vendégek fokozatosan húztak el a házigazdáktól, az 52. percben szerzett emberelőnyös góljukkal már 4-0-ra vezettek. A hátra lévő szűk 10 percben a hazaiak megfelezték a különbséget, de így is kikaptak 4-2-re.

Franciaországban a Chamonix kezdte meg legkorábban a szezont, a szintén a Ligue Magnus-ben induló Morzine-Avoriaz utánpótláscsapatával, a Hockey Club 74-zal játszott és nyert 7-4-re. Chamonix-ban nem sokat pihennek az első meccs után, hiszen csütörtökön a második ligás Mont Blanc-nal mérkőznek.

A teljes felkészülési menetrendet itt böngészhetik.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 29., péntek
EL 17:30 SCCGYE 3-6VÉGE
EL 18:30 FHADAB 2-6VÉGE
EL 18:30 MISDEB 5-2VÉGE
EL 18:40 BJAUTE 1-4VÉGE
ICEHL 19:15 VICAVS 5-6 HVÉGE
szeptember 30., szombat
EL 17:30 GYEBRA 3-4VÉGE
ICEHL 17:30 AVSHCI 3-0VÉGE
október 1., vasárnap
EL 14:05 FTCDEB 10-2VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 16:30 BRASCC 3-2VÉGE
EL 17:40 BJAFHA 7-1VÉGE
EL 18:00 DABMIS 3-4 HVÉGE
október 3., kedd
ICEHL 19:15 VSVAVS 1-2VÉGE
október 4., szerda
MK 18:30 ETOLHL 
MK 19:00 SZGBJA 
MK 19:30 DJAWRM 
október 6., péntek
EL 18:00 DABBRA 
EL 18:30 FTCSCC 
EL 18:30 MISGYE 
ICEHL 19:15 LNZAVS 
Partnerünk
Archívum