Mennyivel tudnak ők többet, mint én

   

Megtiszteltetés volt, hogy Magyarországot képviselhettem. Szécsi Patrik, az Erzsébeti Farkasok 15 éves hátvédje írta meg vierumaki élményeit.

“Nagyon jól szervezték meg a programokat ? idézte fel az emlékeket a pesterzsébeti játékos. ? Reggelente volt egy 1 óra 15 perces edzés, ahol az első felében sorokra voltunk szedve és úgy mentünk állomásról állomásra. Minden állomáson másik edző foglalkozott velünk. A jeges edzés második felében pedig egymás ellen játszottunk, mindig azzal a csapattal edzettünk reggel, akikkel este meccseztünk. Utána volt egy off-ice training, ahol fociztunk, lőpadoztunk, vagy valamilyen csapatépítő játékot játszottunk. Majd csapatostól elmentünk ebédelni és utána volt egy-két óránk a meccs előtti találkozóig pihenni. Este pedig szabadon csinálhattunk bármit, amihez kedvünk volt a mérkőzés után.

Szecsi Patrik Vierumaki csapat

A meccseken az edzők csak annyit kértek tőlünk, hogy mindenki hozza ki magából a legtöbbet, és hogy senki ne vállalja túl a saját feladatát. Komoly hangsúlyt fektettek arra, hogy a pályán mindenki kommunikáljon egymással. Ezt edzésen gyakoroltatták is velünk a különböző kommunikációs feladatokkal. Rengeteg barátot szereztem kint és természetesen beszéltem a többi magyar sráccal is, akik ott voltak a finnországi táborban. Seregély Máté, Gönczi Lajos és Horváth László is mesélte, hogy mennyi havert szereztek a tábor ideje alatt. A magyar edzőkkel és fiúkkal külön csapatokba lettünk osztva és külön szállodába, hogy mindenki mással beszélgessen napközben, ne a honfitársaival. A héten egy nap volt, a szerda, amikor nem volt meccs. Helyette elmentünk a kalandparkba, majd az ottani tóhoz fürdeni és szaunázni.

Rengeteg országból jöttek srácok, és mindannyian mást meséltek a saját jégkorongjukról és szokásaikról. Megtiszteltetés volt, hogy Magyarországot képviselhettem ebben a táborban. A csapatomban az edzők az utolsó nap értékeltek ki mindenkit négyszemközt aszerint, hogy milyen fejlődést vettek rajtunk észre a hét folyamán. Ez az egy hét nagyon jó volt, hogy megismerhessek más országból érkező velem egykorú srácokat, hogy megnézhessem, ők hogyan jégkorongoznak, milyen taktikát játszanak, és hogy össze tudjam magam mérni velük, mennyivel tudnak ők többet, mint én. Rengeteg tapasztalatot szereztem a csapattársaimtól és nagyon sok tanácsot kaptam az edzőktől, hogy mitől lehetek jobb és jobb.”

Szecsi Patrik Farkasok 2014_15

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 5., kedd
ICEHL 19:15 AVSVOR 5-4VÉGE
AL 21:00 IKOWRM 4-1VÉGE
december 6., szerda
AL 19:40 FTCSZG 9-2VÉGE
AL 20:00 VASLHL 4-8VÉGE
december 7., csütörtök
EL 17:30 BRADAB 3-2VÉGE
december 8., péntek
EL 17:30 GYEDAB 3-6VÉGE
EL 18:30 MISDEB 3-4 BVÉGE
EL 18:40 BJAFTC 3-2 HVÉGE
ICEHL 19:15 AVSASI 4-2VÉGE
AL 20:30 LHLOHA 8-4VÉGE
AL 20:45 WRMETO 2-9VÉGE
december 9., szombat
AL 19:00 SZGIKO 2-12VÉGE
AL 19:30 SPCFTC 3-6VÉGE
december 10., vasárnap
ICEHL 16:00 PUSAVS 
VB20 16:00 HUNKAZ 
EL 16:30 BRAGYE 
EL 17:00 UTEDEB 
EL 17:30 SCCDAB 
EL 18:00 MISFTC 
december 11., hétfő
VB20 19:30 HUNAUT 
Partnerünk
Archívum