Hivatalosan is terjeszkedésbe fogott az NHL

   

Két év múlva NHL-csapat költözhet a Videotron Arénába. Kihirdették a pályázati anyagokat és feltételeket, a jelentkezőket a 2017/18-as szezonra várják. Már a pályázati anyag leadása is egymillió dollárba kerül.

Ezzel akarják kiszűrni a félig komoly vagy teljesen komolytalan pályázókat. A számos feltétel közül a három legfontosabb: megfelelő piac és érdeklődés, NHL-kompatibilis aréna megléte és kellő anyagi bázis ahhoz, hogy a csatlakozási díjat kifizessék. Ez utóbbi várhatóan 500 millió dollár felett lesz, egyesek nem zárják ki a 800 millió dolláros összeget sem. Utoljára 2000-ben, vagyis 15 éve bővült az NHL, a liga üzleti értékének emelkedését jól mutatja, hogy a Minnesota Wildnak és a Columbus Blue Jacketsnek akkor mindössze 80 millió dollárjába került, hogy ők legyenek a 29. és 30. csapat.

bettman

A jelentkezők közül Las Vegas áll a legjobban, róluk számtalanszor írtunk már, legutóbb itt. Mellettük még Quebec Cityben állt teljesen össze egy befektetői kör, amely minden követ megmozgat, hogy visszavigye a városba az NHL-t. Ezt a csoportot a Quebecor nevű, igen sikeres kommunikációs cég vezeti, amely tavaly kapta meg 12 évre az NHL francia nyelvű közvetítési jogait a tulajdonában álló TVA Sports cégen keresztül. A magyar fülnek mindenképpen barátságosan hangzó Videotron Arenában 18 ezernél is több szurkoló fér majd el, minden igényt ki tud elégíteni, az átadást idén szeptemberre tervezik, az üzemeltetési jogokat szintén a Quebecor csoport birtokolja mintegy 25 évre. A Quebecor már június végén, a bővítési folyamat elindításának első bejelentésekor jelezte, hogy mindenképpen jelentkeznek majd. A Quebec Nordiques 1972-79 között az NHL riválisának induló World Hockey Associationben indult, majd 1979-től egészen 1995-ig az NHL-ben szerepelt. Ezt követően költözött el a franchise Denverbe és lett Colorado Avalanche.

Vidéotron Arena Quebec

Ebben a két városban tehát együtt van a megfelelő befektetői kör, épülnek az arénák és van kellő számú elkötelezett szurkoló is. A többi jelentkezőnél e három feltétel legalább egyike nem adott. Közülük Seattle tűnik a legkomolyabbnak, de ott még az aréna helye sincs meg, ami igen valószerűtlenné teszi a 2017-es indulást. Szintén felmerült egy második torontói csapat indulásának lehetősége, ehhez azonban feltehetően a Maple Leafsnek is lesz egy-két szava, amely súlyosabban fog latba esni még a több százmillió dolláros csatlakozási díjnál is. Ettől függetlenül a piac mérete mindenképpen indokolja a jelentkezést. Mellettük még felmerült Portland, Milwaukee és Kansas City neve is, esetükben az egymillió dolláros pályázati díj mindenképpen megmutatja majd a szándékok komolyságát. A pályázatok leadásának határideje június 20.

quebec_nordiques

Cimkék: , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 23., szombat
SZK 18:00 FTCBJA 4-0VÉGE
    • M4 SPORT+
szeptember 24., vasárnap
ICEHL 17:30 KACAVS 7-3VÉGE
FELK 18:30 DEBMIS 3-5VÉGE
szeptember 26., kedd
ICEHL 19:15 AVSG99 6-1VÉGE
szeptember 29., péntek
EL 17:30 SCCGYE 3-6VÉGE
EL 18:30 FHADAB 2-6VÉGE
EL 18:30 MISDEB 5-2VÉGE
EL 18:40 BJAUTE 1-4VÉGE
ICEHL 19:15 VICAVS 5-6 HVÉGE
szeptember 30., szombat
EL 17:30 GYEBRA INFO
ICEHL 17:30 AVSHCI 
október 1., vasárnap
EL 14:05 FTCDEB 
    • M4 SPORT+
EL 16:30 BRASCC 
EL 17:40 BJAFHA 
EL 18:00 DABMIS 
Partnerünk
Archívum