Prustot sokkolta, hogy elcserélték

 

A csatárnak tönkretették a nyaralását.

A Montreal volt és a Vancouver jelenlegi csatára Rómában pihente ki a szezon fáradalmait a menyasszonyával. Elmondása alapján éppen a vacsorához készülődtek, amikor meglátta, hogy a Canadiens megszerezte Zack Kassian játékjogát. Viccesnek és egyben furcsának találta a főcímet, de igazából akkor lepődött meg, amikor már azt olvasta, hogy ő volt a csere alapja. Percekkel később kapott egy hívást Marc Bergevintől, a Montreal menedzserétől, hogy elcserélték, pakolhat. Prust percekig feküdt az ágyában, miközben a telefonjára tíz perc alatt több mint száz üzenetet kapott.

A 31 éves játékos szerint nyomasztó érzés kerítette hatalmába, egyszerűen sokkolta az eset, hiszen már három éve volt a Habs megbecsült tagja. Prust először a szüleit értesítette a cseréről, elmondta nekik, fogalma sem volt róla, hogy ő cserealap lehet bármilyen formában. Prust csapattársaiból és barátaiból ugyanolyan reakciót váltott ki a csere, mint a játékosból, érthetetlenül és meglepődve álltak az üzlet előtt. Prust végül kifejtette, hogy alapjában véve mindig szeretett a Canucks otthonában játszani, különösen akkor, amikor a Flamesben jégkorongozott. Most, hogy már ez az új otthona, izgatottan várja a szezont és a mérkőzéseket. Nem kell sokáig várnia, a Vancouver október 10-én fogadja a Calgaryt, 27-én pedig a Montrealt.

prust

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum