A megfelelő védekezés lesz a kulcs

   

A legjobb három csapat között kell végeznünk, mondta Hoffmann Attila szövetségi kapitány a tamperei inline-vb rajtja előtt.

“Túl vagyunk a felkészülésen és a finnországi úton, ami azt gondolom, hogy jól sikerült, megtaláltuk a hiányzó pozíciókat, a sorokat összeállítottuk a megfelelő emberekkel ? kezdte a magyar inline válogatott szövetségi kapitánya. ? Ami idáig is megvolt, az a játékosok tudása, lövésereje, pontossága, korcsolyázási technikája. Úgy gondolom, mindenképpen egy jó eredményt kellene elérnünk ebből kiindulva. De ami még egy kicsit talán fejlesztésre szorul, az a 4 a 4 elleni játék, a letámadás, ami az edzőmérkőzéseket sem sikerült tökéletesen, a védekezés erre a következő napokban hangsúlyt kell fektetnünk. Az emberelőnyös játékunk nagyjából jó, de nyilván azon is még dolgoznunk kell. Úgy gondolom, bár az ellenfeleket még nem nagyon láttuk, hogy a védekezés minősége határozza majd meg a mérkőzések kimenetelét. Néhány csapatot, Argentínát és Ausztriát láttuk. Előbbi gyorsan korcsolyázó együttes, ellenük a védekezés pláne fontos. Ha az erőnléttel nem lesz baj, gólokat lövünk, ezért a megfelelő védekezés lesz a kulcs. Az edzőmérkőzéseken bebizonyosodott, hogy sok olyan hibát vétünk hátul, ami gólveszélyes. Azt gondolom, ha ezen tudunk dolgozni, a játékosok csapatként, egymásért tudnak küzdeni, akkor a feljutás meglehet, de legalább a legjobb három csapat között kell végeznünk.”

A divízió 1 minden mérkőzését itt nézhetik meg.

Hoffmann inline vb

A 2015-ös tamperei inline vb magyar játékoskerete:

Kapusok: Budai Krisztián, Kiss Tamás

Mezőnyjátékosok: Peterdi Imre, Lencsés Tamás, Kiss Ákos, Feil Arnold, Dömötör Róbert, Revák Zoltán, Sándor Szilárd, Galló Vilmos, Mach Márton, Pál Zoltán, Fekecs Norbert, Bartalis Balázs, Rafaj Attila, Terbócs István

Vezetőedző: Hoffmann Attila
Másodedző-játékos: Peterdi Imre
Csapatvezető: Pap Gábor
Felszerelésmenedzser: Illés Sándor, Marczi Ádám
Orvos: dr. Fohl Bernadette
Gyúró: László Balázs

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 5., kedd
ICEHL 19:15 AVSVOR 5-4VÉGE
AL 21:00 IKOWRM 4-1VÉGE
december 6., szerda
AL 19:40 FTCSZG 9-2VÉGE
AL 20:00 VASLHL 4-8VÉGE
december 7., csütörtök
EL 17:30 BRADAB 3-2VÉGE
december 8., péntek
EL 17:30 GYEDAB 3-6VÉGE
EL 18:30 MISDEB 3-4 BVÉGE
EL 18:40 BJAFTC 3-2 HVÉGE
ICEHL 19:15 AVSASI 4-2VÉGE
AL 20:30 LHLOHA 8-4VÉGE
AL 20:45 WRMETO 2-9VÉGE
december 9., szombat
AL 19:00 SZGIKO 2-12VÉGE
AL 19:30 SPCFTC 3-6VÉGE
december 10., vasárnap
ICEHL 16:00 PUSAVS 
VB20 16:00 HUNKAZ 
EL 16:30 BRAGYE 
EL 17:00 UTEDEB 
EL 17:30 SCCDAB 
EL 18:00 MISFTC 
december 11., hétfő
VB20 19:30 HUNAUT 
Partnerünk
Archívum