Németh Attila a MAC-ban folytatja

   

A hatodik magyar válogatott jégkorongozót is leigazolta a MOL Liga újonccsapata.

Németh Attila az UTE-ban nevelkedett, a Bp. Starsban lett felnőtt játékos, az utóbbi négy évet pedig Székesfehérváron töltötte. Onnan lett válogatott jégkorongozó. A Fehérvár AV19 színeiben igazából nem sikerült az áttörés számára, eleinte nem kapta meg a kellő bizalmat ehhez, amikor pedig igen, akkor rendszeresen bizonyított, de több alkalommal is a legrosszabbkor sérült meg.

A MOL Liga-mutatója már fiatalon is nagyon jó volt, az EBEL-ben 87 mérkőzésen lépett jégre. Nagy fogás lehet, komoly erősítés a fiatal budapesti csapat számára.

Nemeth Attila AVS

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Játékosmozgások a MOL Ligában és a Fehérvár EBEL-csapatánál a 2015/16-os szezon előtt:

Ahogy mindig jelezni szoktuk, ha valahonnan még nincs publikus információ, amit feltüntethetünk a táblázatban, az nem azt jelenti, hogy annál a klubnál nem történik semmi. Igyekszünk minden klubtól minél több információt begyűjteni a következő napokban is, de nyilvánvalóan tárgyalási időszakban csak a már aláírt szerződések után nyilatkoznak a csapatok, pletykákkal pedig továbbra sem foglalkozunk. Az alábbi gyűjtés folyamatosan frissül. A maradt, érkezett, távozott mezőbe csak a klubok által megerősített információk kerülnek.

BRA mez

ASC Corona Brassó:

Maradt:
Mihály Árpád
Zsók Levente

Tárgyalás alatt:
Roberto Gliga

Érkezett:
Bíró Ottó (HSC Csíkszereda)
Bíró Gergő (HSC Csíkszereda)
Bíró Mátyás (HSC Csíkszereda)
Tranca Dániel (HSC Csíkszereda)

Távozott:
Antal Zsombor (HSC)
Bálint Zsolt
Patrik Polc (SVK)
Richard Filip (SVK)
Juhamatti Hietamaki (FIN)
Jaroslav Obsut (SVK)
Peter Klouda (SVK)
Martin Saluga (SVK)

DAB mez

Dunaújvárosi Acélbikák:

Maradt:
Hajek Márk

Dörök Bence
Hruby Gellért
Léránt René
Mestyán István

Magosi Erik
Peterdi Imre
Szepessy Bálint
Szepessy Máté

Tárgyalás alatt:

Érkezett:
Duschek Dávid (Miskolc)
Borbás Gergely (Tisza Volán, SRB-1.)
Dorner Benjámin (KMH, OB III.)
Ódry Tamás (Tisza Volán, SRB-1.)
Sijka Dusan (Debrecen)
Lee Gilbert (CAN, vezetőedző)

Távozott:
Marc Lefebvre (CAN, vezetőedző) (Dundee Stars, GBR-1.)
Gröschl Tamás (UTE)
Galanisz Nikandrosz (Miskolc)
Pavuk Attila (Miskolc)
Somogyi Balázs (Miskolc)
Szappanos Dávid (MAC)
Pozsgai Tamás (MAC)
Kovács Viktor László (FTC)
Janis Kalnins (LAT) (Fehérvár, MOL Liga)

MIS mez

Miskolci Jegesmedvék:

Maradt:
Keegan Dansereau
Kalvin Sagert
Gőz Balázs
Vojtkó Mátyás
Hajós Roland
Tóth Adrián
Láda Balázs
Miskolczi Márk
Jesse Dudas
Popovics Patrik
Ritó László
Szilágyi Levente

Tárgyalás alatt:

Érkezett:
Galanisz Nikandrosz (DAB)
Pavuk Attila (DAB)
Somogyi Balázs (DAB)
Jon Booras (USA) (Tulsa Oilesr, ECHL)
Justin Cseter (Huntsville Havoc, SPHL)
Mayer Péter (vezetőedző, eddig szakmai igazgató volt)
Mark Guggenberger (USA) (Fort Wayne Komets, ECHL)

Távozott:
Conor O'Donnell (CAN) (Lyon, FRA-1.)
Duschek Dávid (DAB)
Majoross Gergely (vezetőedző, MAC)
Bálizs Bence (MAC)
Nagy Krisztián (MAC)
Fliszár Zalán (FTC)

HSC mez

HSC Csíkszereda:

Maradt:
Ruczuj Gellért
Ilyés Norbert

Bors Huba
Gecse Hugó
Salló Alpár
Papp Szabolcs

Bíró Tamás
Farkas Tamás
Geréb István
Mihály Ede
Moldován Ervin
Molnár Zoltán
Molnár Zsombor
Rokaly Norbert

Tárgyalás alatt:

Érkezett:
Sofron Ádám (Fehérvár-U20)
Okos Csanád (Debrecen)
Onodi Ottó (Dunarea Galati, ROM-1.)
Antal Zsombor (Brassó)
Martin Raitums (LAT) (EHC Lustenau, AUT-2.)

Távozott:
Bíró Ottó (Brassó)
Bíró Gergő (Brassó)
Bíró Mátyás (Brassó)
Tranca Dániel (Brassó)
Nagy István Dunarea Galati (ROM-1.)

FTC mez 3

Ferencváros:

Maradt:
Budai Krisztián
Soós László
Mach Márton
Farkas Lőrinc Simon
Németh Péter
Lévai Máté
Papp Csaba
Hardi Richárd
Dubek Vladimir
Géczi Gergely

Tárgyalás alatt:
Rafaj Attila
Miloslav Guren
Galló Illés

Érkezett:
Greg Lindqvist (SWE, vezetőedző)
Fekti Ádám (UTE)
Kovács Viktor László (DAB)
Fliszár Zalán (Miskolc)
Pál Zsombor (Progym, ROM-1)

Távozott:
Kiss Ákos (UTE)
Hegyi Ádám (UTE)
Revák Zoltán ?
Ales Cerny ?
Robert Marton ?

UTE mez

UTE:

Maradt:
Pleszkán József
Ales Sila (SLO)
Szabó Gergely

Garbacz Ádám
Hodos Detre
Kiss Dániel
Victor Axelsson Lindgren (SWE)
Pichler Ádám
Sommer Tamás
Zalavári Bence

Csányi Karol
Dömötör Róbert
Egyed Márk
Teemu Elomo (FIN)
Gágyor Péter
Jozef Mihálik (SVK)
Szűcs István
Turbucz Martin
Virág Tamás

Szilassy Zoltán vezetőedző

Tárgyalás alatt:
Miroslav Durák (SVK)

Érkezett:
Nemes Benjámin (Fehérvár, EBEL)
Kiss Ákos (FTC)
Hegyi Ádám (FTC)
Gröschl Tamás (Dab.Docler)
Peter Huba (Érsekújvár)

Távozott:
Jussi Tapio (FIN) (CS, Nowy Targ, POL-1.)
Ágoston Olivér ?
Maklári Erik visszavonult
Hegyi Ádám Zoltán (Fehérvár, MOL Liga)
Fekti Ádám (FTC)

DHK mez

Debreceni HK:

Maradt:
Berta Ákos
Ladányi Balázs
Vaszjunyin Artyom

Tárgyalás alatt:

Érkezett:

Távozott:
Okos Csanád (HSC)
Jevgenyij Muhin vezetőedző (Avangard Omszk, KHL)
Sijka Dusan (DAB)

A Fehérvár AV19 hokicsapat csapatfotózása.

Fehérvár AV19:

Maradt:
Frank Banham
Andrew Sarauer
Kevin Wehrs (USA)
Hetényi Zoltán
Rajna Miklós
Varga Arnold
Kovács Csaba
Arany Máté
Hamvai Szilárd
Kocsis Ferenc
Korbuly Gergely
Kornakker Dániel
Pillók Martin
Reisz Áron
Reiter Attila
Sárpátki Tamás
Szabó Dániel
Szabó Krisztián
Szaller Márk
Vincze Péter
Benk András
Pados László

Tárgyalás alatt:

Érkezett:
Chris Francis (CAN) (Alaska Aces, ECHL) 3 hónapos próbajáték
Chris Bodo (CAN) (Mercyhurst University, NCAA) MOL Liga-kerethez
Brance Orban (CAN) (Kallinge/Ronneby, SWE-3.) MOL Liga-kerethez
Judd Blackwater (CAN) (Ontario Reign, ECHL)
Hegyi Ádám Zoltán (UTE) MOL Liga-kerethez
Brendan Connolly (CAN) (Alaska Aces, ECHL)
Janis Kalnins (LAT) (Dab.Docler) MOL Liga-kerethez
Nagy Gergő (Kalamazoo Wings, ECHL)

Távozott:
Christian Engstrand (SWE) (Blues, FIN-1.)
Michael Boivin (CAN)
Johan Ejdepalm (SWE)
Brandon Marino (USA)
Magosi Bálint (Briancon, FRA-1.)
Nemes Benjámin (UTE)
Tokaji Viktor (MAC)
Erdély Csanád (Sioux Falls Stampede, USHL)
Németh Attila (MAC)

MAC mez

MAC Budapest:

Maradt:
Arany Gergely
Terbócs István

Tárgyalás alatt:

Érkezett:
Bálizs Bence (Miskolc)
Nagy Krisztián (Miskolc)
Szappanos Dávid (DAB)
Pozsgai Tamás (DAB)
Tokaji Viktor (Fehérvár, EBEL)
Majoross Gergely (vezetőedző, Miskolc)
Németh Attila (Fehérvár)

Távozott:

Cimkék: , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
május 18., csütörtök
VB 16:15 RUSCZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:15 USAFIN 0-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 CANGER 2-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 SUISWE 1-3VÉGE
    • SPORT 1 (23:30)
május 20., szombat
INL 09:00 MSKPHC 5-3VÉGE
INL 10:00 PHCMAC 3-7VÉGE
INL 11:00 MACMSK 2-5VÉGE
INL 12:15 ETOSZE 12-1VÉGE
INL 13:05 SZEROK 0-17VÉGE
INL 13:40 ROKETO 1-3VÉGE
VB 15:15 CANRUS 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:15 SWEFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
május 21., vasárnap
VB 16:15 RUSFIN 5-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:45 CANSWE 1-2 BVÉGE
    • C8 (SPORT 2 22:00)
május 24., szerda
NHL 02:05 OTTPIT 
    • SPÍLER TV
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk