

Nincs egyenrangú helyzet a két szövetség között
A MOL Liga keddi, budapesti ülését követően a társrendező Román Jégkorong Szövetség közleményt tett közzé honlapján.
“A Román Jégkorong Szövetség (FRHG) elnöke, Mihai Covaliu kedden részt vett a MOL Liga budapesti ülésén, amelyet a Magyar Jégkorong Szövetségnél rendeztek, és ebből az alkalomból felvette a kapcsolatot Szőke Álmossal, a MOL Liga újonnan megválasztott elnökével.
Az FRHG elnöke felhívta a figyelmet a MOL Ligát létrehozó szerződés betartására, amely a két szövetséget egyenrangú félként ismeri el a MOL Ligát illetően.
Ennek értelmében kérte, hogy két héttel hosszabbítsák meg a MOL Ligába való jelentkezés határidejét azért, hogy minden jelentkezni szándékozó romániai csapatnak lehetősége legyen részt vennie abban, amennyiben megfelelnek a részvételi feltételeknek. Ezzel összefüggésben ki kell hangsúlyozni, hogy a Magyar Jégkorong Szövetség jóváhagyta két juniorcsapat jelentkezését a MOL Ligába, anélkül, hogy partnere, a Román Jégkorong Szövetség beleegyezését kérte volna ehhez.
Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)
“A Román Jégkorong Szövetségtől megtagadták azt a lehetőséget, hogy akár csak egy klubot is elindítson a MOL Ligában a legutóbbi román bajnokság három legjobb csapata, a dobogósok közül, miközben a Magyar Jégkorong Szövetség úgy döntött, hogy elindít két magyar juniorcsapatot” ? mondta Mihai Covaliu.
A legfontosabb indokok, amelyeket felhoztak a romániai csapatok visszautasítása indokául, az volt, hogy Romániában sokkal kevesebb a játékos, illetve hogy ezen a szinten túl nagy költséget jelentene ez, amelyet nem tudnak kigazdálkodni.
“Bár az FRHG javaslatát napirendre vették, több mint két óra tanácskozás után a jelenlevő klubok képviselőinek többsége nem támogatta. Végső döntést a MOL Liga vezetősége hoz majd a következő hetekben, azt követően, hogy a helyzetet jogi szakértők elemzik. Jelenleg nyilvánvalóan nincs egyenrangú helyzet a két szövetség között, amelyet megpróbálunk orvosolni” ? mondta az FRHG elnöke.
Ezen az ülésen a MOL Liga és a két szövetség képviselői mellett részt vettek a hét érintett magyarországi klub képviselői, valamint a két romániai részt vevő klub, a HSC Csíkszereda és az ASC Corona Brassó képviselői is. Egy hete a Szlovák Jégkorong Szövetség jelezte, hogy a HC Nové Zámky nem kap engedélyt a részvételre a MOL Liga következő szezonjában.”
További cikkek
- Elomaa megreptette a kulacsot
- Viikilä-dupla és még öt BJAHC-gól
- Sills szemfülessége győzelmet ért a Brassónak
- Tíz gombóc a debreceni hálóban
- Nem gondolom, hogy az emberhátrányainkon kellene dolgoznunk
- Nekünk, edzőknek kell ezt távoltartanunk ettől a sportágtól
- Az én feladatom, hogy fenntartsam a pozitív atmoszférát
- Ez szégyenletes teljesítmény volt
- DAB–DVTK Jegesmedvék 3-4