

Nincs pihenő, családias hangulatban telnek a napok
A hét eleje az elnökválasztás izgalmáé volt, miközben a versenyszabályzat alkotó csendje lengte be a szférát, de a háttérben gőzerővel zajlanak a felkészülések, konditeremben, irodában egyaránt.
Az elmúlt hetek versenyfutása után jól is esik egy kis pihenő, a Miskolc, Fehérvár, MAC trió tempóját bírni is nehéz volt, naponta érkeztek érdekes bejelentések. A Fehérvár a hét második felében jelentene be megállapodást néhány magyar játékossal. A MAC-nál először találkoztak a leigazolt felnőtt játékosok az U20-as csapattal, és “hamar kialakult a családias hangulat”. Elvégezték a teszteléseket, kiosztották a nyári edzésterveket.
Fotó: MAC Facebook
A Ferencvárosnál ezen a héten vizitál első körben az új vezetőedző, Greg Lindqvist, aki a csapat-összeállításról is egyeztet a klubvezetőkkel. Debrecenből még két hétig aligha lesz hír, ők is nagy erőkkel dolgoznak a játékoskeret és a stáb kialakításán, továbbá a Főnix Csarnokba költözés projektje is sok tárgyalást generál. Információink szerint a KHL-be távozott orosz edző, Jevgenyij Muhin helyét egy másik orosz edző foglalja majd el.
Az UTE-nál Huba érkezésével újabb lépést tettek a játékoskeret véglegesedése felé, Miskolcon sokfrontos előkészületek zajlanak a napokban, hetekben, Dunaújvárosban egyelőre csönd van, és a tavasz fényében már ez is valami.
Erdély hallgat, sem a HSC Csíkszereda, sem a Brassó kerete nem tekinthető véglegesnek.
További cikkek
- DVTK Jegesmedvék–FTC-Telekom 5-1
- SC Csíkszereda–Dunaújvárosi Acélbikák 6-2
- UTE–DEAC 5-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 1-2
- Rangadók vasárnapja az Erste Ligában is
- Négy emberelőnyös és egy túlórás gól
- Mingazov a nyitó harmad utolsó másodpercében talált be
- Ödman higgadtan értékesítette a kiugrását
- Tyler Barrow elhagyta a DVTK Jegesmedvéket