Legyártattuk a válogatott mezeket

   

A meztervező verseny első helyezettje, fala megkapta jutalmát, mindhárom színű mezből az első példányt.

A herosport.hu készítette el a három mezt, az átadott grafikák és színkódok alapján. Még van mit csiszolni a végeredményen, de az első minta is vastagon publikálásra alkalmas.

Fala kézhez kapta, nézegette, fotózgatta, majd megküldte értékelését, ami alapján finomítjuk majd a terméket: “Tetszés szerinti sorrendben nálam a zöld az első, ezt követi a fehér. A bronzérem a pirosé, de csak azért, mert szerintem van olyan piros szín, ami a valóságban jobban mutatna. (A gyártó a megadott Pantone-kód alapján dolgozott, de ez nyomtatásban nem ugyanaz, további minták lesznek szükségesek a tervnek megfelelő szín megtalálására ? F. K.) Ezen felül még az aranyozáson lehetne javítani, ha világosabb és vékonyabb lenne (fele-harmada a megvalósultnak). Ettől függetlenül mindegyik ütős lett. Az alsó csík szerintem kimondottan mutatós, diszkrét intelligenciával töri meg az alapszín egyhangúságát.

Az anyaga pazar, a 2013-as hazai vb-szurker meztől vastagabb, majdnem olyan, mint egy játszós mez, nyáron lehetetlen fázni benne. A szabása kissé karcsúsított.

176 cm/82 kg vagyok, ezek itt rajtam L-es méretűek, aláöltözet nélkül. Az ujja rövidnek tűnhet, a valóságban viszont az én karom a hosszú.

Ami még roppant fontos, hogy nincs szaga, illetve irodában nem ajánlott viselni, mert a manager azonnal idézi a dresscode-ot!”

Ehhez annyit lehet még hozzátenni, hogy a terveket időben eljuttattuk a Nike-hoz, ahonnan még nem érkezett végleges hivatalos válasz arról, hogy milyen mezekben játszik Magyarország a 2016-os világbajnokságon Szentpétervárott.

feher1

feher2

piros1

piros2 (1)

zold1

zold2

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 5., kedd
ICEHL 19:15 AVSVOR 5-4VÉGE
AL 21:00 IKOWRM 4-1VÉGE
december 6., szerda
AL 19:40 FTCSZG 9-2VÉGE
AL 20:00 VASLHL 4-8VÉGE
december 7., csütörtök
EL 17:30 BRADAB 3-2VÉGE
december 8., péntek
EL 17:30 GYEDAB 3-6VÉGE
EL 18:30 MISDEB 3-4 BVÉGE
EL 18:40 BJAFTC 3-2 HVÉGE
ICEHL 19:15 AVSASI 4-2VÉGE
AL 20:30 LHLOHA 8-4VÉGE
AL 20:45 WRMETO 2-9VÉGE
december 9., szombat
AL 19:00 SZGIKO 2-12VÉGE
AL 19:30 SPCFTC 3-6VÉGE
december 10., vasárnap
ICEHL 16:00 PUSAVS 
VB20 16:00 HUNKAZ 
EL 16:30 BRAGYE 
EL 17:00 UTEDEB 
EL 17:30 SCCDAB 
EL 18:00 MISFTC 
december 11., hétfő
VB20 19:30 HUNAUT 
Partnerünk
Archívum