Az elmúlt 10 év 5 legrosszabb draftja

 

A top 10-ben alaposan mellé is lehet nyúlni.

Draft idején már többször foglalkoztunk a legnagyobb melléfogásokkal. Most csak az elmúlt tíz év öt legrosszabb választását vesszük elő, ahol az előkelő lehetőség ellenére a menedzsment rosszul döntött, és olyan játékost választott, aki semmire sem vitte az NHL-ben.

AJ Thelen, Minnesota, 2004/12. hely
A Michigan State bekkje az egyik legnagyobb tehetségnek számított tizenegy évvel ezelőtt. Ennek ellenére sosem lépett jégre az NHL-ben, mindössze 10 meccs jutott neki az AHL-ben, és 2011 óta nem lépett jégre egyetlen profi ligában sem. A 2004-es első körös játékosokból csak Thelen és a 30. helyen kiválasztott Andy Rogers nem játszott az NHL-ben. Ellenben olyan védőket húztak utána az első körben, mint Andrej Meszaros (645 mérkőzés), Jeff Schultz (408), Mark Fistric (325) és Mike Green (575).

thelen

Nyikita Filatov, Columbus, 2008/6. hely
Egy igazi tálentumként kezelték a CSKA Moszkva 18 éves játékosát, aki első szezonjában nyolc meccsen négy gólt, az AHL-ben majdnem pont/meccs átlagot ért el. Aztán elindult a lejtőn, ahol nem volt megállás, a következő szezonban csak két gólra futotta, majd az ezt követő kettő évadban már egyre sem. 2012-ben visszatért a KHL-be, de ott sem váltotta meg a világot, legjobb évében is csak 21 pontig jutott. Filatov mögött még az első körben kelt el a hátvéd Erik Karlsson és Jordan Eberle.

Marek Zagrapan, Buffalo, 2005/13. hely
A Presov egykori üdvöskéje előkelő helyezése ellenére sosem játszott az NHL-ben. Valamivel több mint 200 AHL-meccsel a háta mögött öt év alatt a Graz 99ers csapatáig bukott le, miközben kisebb-nagyobb kitérőt tett a KHL-ben, Csehországban és a finn második vonalban. Jelenleg csapat nélkül van. Ha Buffalóban kicsit jobban figyelnek, akkor az első körben elvihették volna Tuukaa Rask vagy TJ Oshie játékjogát.

Sasha Pokulok, Washington 2005/14. hely
A Notre Dame hatalmas hátvéd ígérete sosem jutott az NHL közelébe, az AHL-ben 68, az ECHL-ben mindössze 98  meccs jutott számára. Európában sem tudott gyökeret verni, Németországban és Ausztriában összesen 100 mérkőzésen sem lépett jégre, a legtovább egy félprofi quebeci ligában bírta. 2005 és 2015 között csak két olyan szezon volt, amikor nem cserélt csapatot szezon közben. Mivel közvetlenül Zagrapan után húzták, ugyanaz igaz a Capitals menedzsmentjére, mint a Sabres vezetőségére.

Zach Hamill, Boston 2008/8. hely
A hihetetlenül kreatív center sosem rendelkezett jó testi adottságokkal, ez vezetett a bukásához. Hiába remekelt a WHL-ben, az AHL-ben csak 0,54 pont/meccs átlagot hozott, az NHL-ben pedig mindössze négy gólpassz került a neve mellé. A tavalyi szezon végén kipróbálta magát a KHL-ben, eredmény nélkül. Az idei szezonban még lejjebb adta, jelenleg a finn ligában terelgeti a pakkot. A Bruins jobban járt volna, ha a Max Pacioretty, Ryan McDonagh, Logan Couture hármasból választ.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum