Változhat a Memorial Cup lebonyolítása

   

A módosításokat a centenárium évében, 2018-ban vezetnék be.

A legjelentősebb észak-amerikai junior kupáért 1919 óta szállnak harcba a csapatok. Az első győztes az University of Toronto Schools volt, az utolsó idén az Oshawa Generals. A közel egy évszázad alatt a lebonyolítás rendszere többször változott, a jelenlegit 1983 óta használják. A mostani rendszerben a három legnagyobb és legerősebb junior liga, az OHL, a WHL és a QMJHL bajnoka, valamint a házigazda küzd egymással körmérkőzéses rendszerben. A csoportgyőztes egyenesen a döntőbe kerül, míg a második és a harmadik még egy elődöntőt játszik egymással.

Az új szisztéma azonban teljesen másképp működne, egy egyenes kieséses rendszerben gondolkoznak a szervezők. Hasonlót szeretnének, mint az egyetemi kosárlabdában létező March Madness. Hogy érzékeltessük, az NCAA egyik leglátványosabb rendezvényén 64 csapat küzd egymással, egy mérkőzésen dől el minden, a győztes azonnal továbbjut. A mérkőzéseket milliók követik a tévében, százezrek a csarnokokban, a kétnapos négyes döntő pedig olyan értékkel bír, hogy aznap nincs mérkőzés az NBA-ben. A pénz ömlik, így gazdasági szempontból érthető lenne a döntés. A hokiban azonban biztos, hogy nem lennének ekkora számok, egyelőre csak egy 8 vagy 16 csapatos rendszerről lenne szó és a tapasztalatok alapján döntenének a bővítés mellett.

memorial-cup

A legfontosabb szempont a változtatás mellett természetesen a pénz, amely a tévéből és a jegyekből folyna be. A körmérkőzések során a házigazda mérkőzéseire ugyan gyakorlatilag aranyáron adják a jegyeket, de a másik három csapat meccsein félház sincsen a lelátókon. Az egyenes kieséses rendszerben ilyen aligha fordulna elő, valószínűleg minden otthon játszó csapatnál garantált lenne telt ház. Ezen felül a meccsek száma is nőne, a jelenlegi nyolcról 15-re, így majdnem kétszer annyi meccs kerülhetne képernyőre.

Mindezekből látszik, hogy tervek és ötletek vannak, de még egyik sem végleges. A döntéshozóknak jó három évük van arra, hogy új formába öntsék a lebonyolítási rendszert.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 20., szerda
FELK 17:00 FHADAB 6-4VÉGE
FELK 18:00 MISUTE 2-3VÉGE
FELK 18:30 FTCDEB 3-1VÉGE
szeptember 22., péntek
FELK 18:00 DABFHA 1-2VÉGE
ICEHL 19:15 AVSRBS 1-4VÉGE
szeptember 23., szombat
SZK 18:00 FTCBJA 4-0VÉGE
    • M4 SPORT+
szeptember 24., vasárnap
ICEHL 17:30 KACAVS 7-3VÉGE
FELK 18:30 DEBMIS 3-5VÉGE
szeptember 26., kedd
ICEHL 19:15 AVSG99 
szeptember 29., péntek
EL 17:30 SCCGYE 
EL 18:30 AVSDAB 
EL 18:30 MISDEB 
EL 18:40 BJAUTE 
ICEHL 19:15 VICAVS 
Partnerünk
Archívum