Nehéz bármi pozitívra gondolnom ebben a pillanatban

 

Ezek voltak Steve Stamkos szavai az elveszített hatodik meccs után. A Tampa csapatkapitánya, a liga egyik legjobb góllövője nem szerzett találatot a döntő egyik meccsén sem. Bishop lágyékszakadással, Johnson törött csuklóval játszott, Cooper nem szabadkozik ezek miatt.

“Nagyon sajnálom őt ? mondta róla Jon Cooper vezetőedző. ?A meccs elején éreztem rajta, hogy jól megy neki, lehetett látni, hogy jól érzi magát, jól mentek a lábak. Amikor megzörgette azt a kapuvasat, éreztem, hogy baj van. Ilyen volt végig ez a párharc. Nem a munka hiányzott a győzelemhez. A kölyök mindent megtett. De igaz ez az egész csapatra. Szívükben még gyerekek, és most teljesen össze vannak törve.”

Stamkos a 25 évével és a 8 NHL-es szezonjával a háta mögött egyértelműen a tapasztaltabb játékosok közé tartozik a Lightningban, ennek ellenére megviselték az események: “Azért jöttünk ide, hogy nyerjünk, de kikaptunk. Jelen pillanatban nagyon úgy tűnik, hogy nem végeztük el azt, ami a dolgunk lett volna. Képtelen voltam betalálni, pedig ki tudja, mi lett volna, ha lövök párat ebben a párharcban. Ebben a pillanatban tényleg nagyon nehéz bármi pozitív dologra gondolnom. Soha nem tudhatod, mikor adódik legközelebb ekkora lehetőség, és te kiengedted a kezeid közül. Az egyetlen dolog, amire gondolni tudok, hogy nem végeztem el a melót.”

Stamkos szerződése jövő nyáron jár le, az egész franchise sorsát befolyásolhatja, hogy mihez kezd vele a klub. Bár most mindenki nagyon csalódott a csapatnál a vereség miatt, aggodalomra hosszú távon semmi ok. Egyrészt a Lightning kerete továbbra is nagyon fiatal, másrészt minden csata nagyon szoros volt, harmadrészt a vereségben komoly szerepet játszott, hogy a Boltsnak számottevő veszteségeket kellett elkönyvelnie a párharc során. Tyler Johnson például úgy lett a rájátszás pont- és gólkirálya, hogy az utolsó öt meccsén törött csuklóval játszott, 1+1-gyel zárta a döntő párharcot. Ben Bishop sérülésére is fény derült, az idei rájátszás legtöbb győzelmet arató kapusa a második meccsen lágyékszakadást szenvedett. Ha mindez nem lett volna elég, Nyikita Kucserov, aki a góllövőlistán és a kanadai táblázaton egyaránt a harmadik helyet foglalta el Johnson és Kane mögött, az ötödik meccs elején ment le a jégről sérülés miatt és bár a hatodik meccsre visszatért, láthatóan nem volt egészséges, a pontos diagnózisról az ő esetében még nem tudunk.

tampa bay

Cooper természetesen nem szabadkozott ezek miatt: “Azt hiszem, az mindenki számára világos, hogy egy ilyen meneteléshez, amit mi vagy a Chicago produkáltunk, elengedhetetlen, hogy egészségesek maradjunk. Ez kulcsfontosságú. Nagyon kicsi a különbség a csapatok között, így a végén az egészségesebb csapat nyer. Ez sokáig sikerült nekünk, aztán a végén elkezdtek nem a mi szánk íze szerint alakulni a dolgok. De mi lennénk az utolsó csapat a világon, amely erre fogná, hogy kikapott.”

Mindennek ellenére az biztos, hogy a Triplet sor hiányában a Lightning potenciálja jelentősen csökkent, tulajdonképpen ez értékelte fel az iszonyatos mezőnymunkát végző Stamkos gólképtelenségének fontosságát. Mert ez a döntő nem a legnagyobb sztárokról szólt, a túloldalon Kane és Toews is csak 1+2-vel zárt, hanem a harmadik és negyedik sorokról. De ha az első két sor közül valamelyik nem tud akkora nyomást kifejteni az ellenfél kapujára, mint az megszokott, akkor a kiegészítő embereknek is nehezebb dolguk van hozni azt a pluszt, amivel nagyon gyakran meccset eldöntő gólokat szereztek.

A döntő minden meccse így is nagyon kevés múlt, hol egy legrosszabbkor eltörött bot, hol egy utolsó pillanatban még éppen odatett toll, két egyformán nagy kapushiba, ami az egyik oldalon góllal, a másik oldalon az egyik legfontosabb csatár sérülésével járt. A Chicago azért volt jobb csapat a Tampánál, mert ezek az apróságok mindig az ő felükre billentek, a hokiban pedig az ilyesmi soha nem véletlenül történik.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum