Csúcsdöntés az utánpótlás-nevezések terén

 

Minden évben júniusban dől el, mekkora mezőnnyel rajtolnak a magyarországi korosztályos bajnokságok a következő szezonban. Idén a csapatnevezési határidő június 15. volt, a póthatáridő pedig június 22.

Az utóbbi évek fejlődése igen látványos. Kevés ország mondhatja el magáról, hogy az új évezredben ennyire dinamikus a jégkorong-utánpótlásban regisztrált sportolók létszámnövekedése. Figyelemre méltó, hogy a 2014-es adatok alapján hazánkban a regisztrált utánpótláskorú versenyzők száma jelentősen meghaladja Dánia, Lettország, vagy akár a sportágban nálunk magasabban jegyzett Szlovénia, és a komoly múlttal bíró és újabb ambiciózus fejlesztésbe kezdő Lengyelország adatait.

Az ősszel útjára induló magyarországi bajnoki sorozat továbbra is a töretlen fejlődést tükrözi. Azzal, hogy 10 csapatosra bővül az ifjúsági korosztály, elmondható, hogy a juniorokon kívül mindenhol két számjegyű az induló csapatok száma. Az összes korosztályban több csapattal indul a bajnokság, mint a tavasszal zárult legutóbbi szezonban. Ez a tény különösen annak fényében elismerésre méltó, hogy mint azt korábban már megírtuk, több magyarországi csapat már három korosztályban is versenyez külföldi bajnokságban is.

vb utanpotlas

Az U12-ben 34-ről 36 csapatosra, az U14-ben pedig 27-ről 33-asra nő a mezőny. A serdülők létszáma a korábbi 15-ről 18-ra bővül. Ez utóbbi három korosztály különböző tudásszinten szerveződve indítja el a küzdelemsorozatot. Az előkészítőknél 18 csapat a legerősebb A jelű, míg 12 csapat a B, 6 csapat pedig a C kategóriába nevez. A kölyök korosztályban 18-an az A, 12-n a B, míg 3 csapat a C szintre jelentkezett. A serdülőknél 12 A és 6 B kategóriás nevezés érkezett. Ahhoz képes, hogy néhány éve megszűnt, majd kérdéses volt a juniorbajnokság elindítása, örvendetes a Pesterzsébeti Farkasok érkezésével elért 8 fős induló létszám a legidősebb utánpótlás-korosztályban.

A számok bűvköréből kilépve további örömteli hír, hogy egyre több olyan nagy város kapcsolódik be a vérkeringésbe, ahol a lakosság száma és/vagy az infrastruktúra megléte indokolta már az aktív részvételt. Fontos megjegyezni, hogy a győriek a legfelső korosztály kivételével mindenhol indítanak csapatot, úgy, hogy ahol különböző tudáskategóriák vannak, mindenhol a legerősebbek között méretik meg magukat. Az alacsonyabb korosztályokban a veszprémiek is bemutatkoznak és több új, az országhatárainkon túlról érkező csapat, mint például a Felcsík, vagy a Gyergyószentmiklós is ott lehet az ősszel induló szezonban.

Ahogy írtuk, a közölt adatok még nem véglegesek, azaz június 22-ig még nyitva áll az ajtó a további jelentkezők előtt is.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum