Az Allen Americans az ECHL bajnoka

 

Hihetetlenül izgalmas rájátszásban végül csak a döntő hetedik meccse alakult simán, hatezer nézője előtt 6-1 után ünnepelhetett az Allen.

A döntőbe egyik csapat útja sem volt egyszerű. Az Allen a rájátszás első körén ugyan 4-1-gyel, a másodikon 4-2-vel ment túl, a konferenciadöntőben azonban az Ontario Reign már 3-1-re is vezetett ellenük, innen nyertek sorozatban három meccset és kvalifikálták magukat a döntőbe. A South Carolina ha lehet, még nagyobb áldozatok árán került a Kelly Kupa fináléjába.

Már az első körben hétmeccses szériát futottak a Reading ellen. Ezt követően a Florida ellen simábban mentek a dolgok, az első három meccset megnyerték, és bár az ellenfél a két következő találkozót megnyerte, de ezzel el is lőtte a puskaporát. A Keleti Konferencia döntőjében a Toledóval kerültek szembe. A hét meccs mindegyikén egyetlen gól volt a különbség, négyszer mentek hosszabbításba a csapatok. A hetedik mérkőzés egyetlen találata a harmadik hosszabbítás hatodik percében született.

kellycup

A döntőben a két csapat egymásnak esett, az első meccsen az Allen nyert 5-2-re, a másodikon a South Carolina 4-1-re. Ezt követően mindkét oldalon rendezték a védelmeket, ami az Allennek sikerült jobban a harmadik és negyedik meccset egyaránt 3-2-re nyerték, előbbit a második hosszabbítás 9. percében, utóbbit az első hosszabbítás 6. percében. Ezzel a South Carolina a kiesés szélére került, de a hazai pályán rendezett hatodik meccsen visszajött és 4-1-re nyert.

allen american 2015

 

Ezek után következett a döntő döntője, az Allen otthonában. Jobban kezdett a hazai csapat, az első harmad felénél 76 másodperc alatt kétgólos vezetésre tettek szert. A vendégek problémái a második harmad legelején elmélyültek, az Allen ugyanis a 27. percre megkettőzte előnyét, majd 8 másodperccel a második harmad vége előtt emberelőnyben is betalált, így a második szünetre 5-0-s előnnyel mehettek az öltözőbe. A harmadik játékrészre minden kérdés eldőlt, ezt a húsz percet lehozták egy-egy góllal és bunyóval a csapatok, a vége így 6-1 lett az Allennek.

Az ECHL idei rájátszásának legértékesebb játékosa a svéd Greger Hanson lett, aki 25 mérkőzésen 12 gólt és 17 gólpasszt adott. Érdekesség, hogy 2011 után ő az első MVP, akit nem kapusként kapta a címet.

allen american 2015 2

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum