Változások a MOL Liga Tv-nél

 

Egyéves működés után bajba kerülhet az üzemeltetés.

A 2014/15-ös szezon előtt a Jégkorongblogon inkább Theutusként ismert Palkó István szerződést kötött a MOL Ligával és az MJSZ-szel a MOL Liga-mérkőzések internetes közvetítési jogáról. Ennek értelmében az ő cége szervezte a MOL Liga Tv közvetítéseit, szabályozott keretek között. A cégnek a 2015/16-os szezonra is opcionális közvetítési joga van, ám ezzel nem kíván élni.

“Tavaly nagyon tetszett nekem, amit a MOL Liga elnöksége felvázolt célként, ezért vágtam bele ebbe a kalandba – mondta Palkó István. – Nagy erőfeszítéseket tettünk a technikai és egyéb feltételek megteremtéséért, az első év majdnem ráment a stabil működés biztosítására, de még így is voltak olyan nehezítő tényezők, amelyekkel nem számolhattunk előzetesen. A folytatáson gondolkodtam, de sajnos megint visszatértünk arra az útra, amikor két erős ember mindent meg tud csinálni a magyar jégkorongban. Nem értek egyet a szövetség MOL Ligát érintő döntésével. Mivel a régi elnökség céljaival tudtam azonosulni és a mostani körülményeket nem tartom elfogadhatónak, így nem csinálom tovább, jövőre új hobbi után nézek. Ezt a héten írásban is jelzem az illetékeseknek. Nem szeretem a félkész dolgokat, ezért remélem, találunk olyan vállalkozó kedvű hokibarátot vagy befektetőt, aki kedvet érez a MOL Liga Tv folytatásához. Köszönöm mindenkinek a türelmet, az előfizetéseket és az építő jellegű visszajelzéseket.”

Aki kedvet érez a folytatáshoz, az alábbi elérhetőségen keresse az előző jogtulajdonost, aki készen áll arra, hogy megossza tapasztalatait, továbbá átadja a külső szakértő által a MOL Liga Tv-ről készített elemzést, aki az elejétől a végéig átvilágította a rendszert. Mobil: 06-30-349-7869, email: istvanpalko@gmail.com.

liga tv

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
március 21., kedd
ROM 17:30 PROGAL 3-8VÉGE
ROM 17:30 SSCBRA 4-2VÉGE
március 22., szerda
U20 12:40 AVSDHK 2-3VÉGE
U16 16:00 AVSMAC 2-1VÉGE
MOL 17:00 MISMAC 2-1VÉGE
    • M4 SPORT
ROM 17:30 SSCBRA 1-4VÉGE
U20 17:30 ZEGMIS 0-2VÉGE
U20 17:40 VASMAC 2-5VÉGE
EBJL 19:40 AVSUTE 4-2VÉGE
március 23., csütörtök
U18 16:40 KMHPEF 3-5VÉGE
KHL 17:30 SZKLOK 5-4 HVÉGE
    • SPORT 2
március 24., péntek
KHL 15:00 MMGAKB 
    • SPORT 2
U16 19:40 MACAVS INFO
március 25., szombat
U20   DHKAVS 
NHL 00:05 PITNYI 
    • SPÍLER TV
U20* 18:00 MACVAS 
március 26., vasárnap
NHL 04:30 LAKNYR 
    • SPÍLER TV
U16 18:00 AVSMAC 
NHL 23:00 NJDDAL 
    • SPÍLER TV
március 27., hétfő
U18   UTESCC 
március 28., kedd
U16*   MACAVS 
március 29., szerda
U16*   AVSMAC 
U20*   AVSDHK 
U20*   VASMAC 
KHL 18:00 LOKSZK 
    • SPORT 2
március 30., csütörtök
KHL 18:00 AKBMMG 
    • SPORT 2
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk