A németalföldiek egyesítik erőiket

 

18 csapatos ligát hoz létre Hollandia és Belgium. A legjobb holland csapat a német harmadosztályba jelentkezett.

Az előző nyáron mély válságba került az Eeredivisie, a holland bajnokság. A belga Heerentalsszal együtt mindössze öt csapat maradt. A holland csapatok, ahonnan pár éve még akkori mércével mérve remek légiósok, például Bartzen vagy Derton érkeztek a MOL Ligába, sorra húzták le a rolót, mert fenntarthatatlan volt a működésük. A hazai bajnokság szétesése a válogatott teljesítményén is meglátszott, hazai pályán estek ki a hollandok a divízió 1/B csoportjából, ahová a náluk jóval alacsonyabban jegyzett romániai csapat került fel. Nem ez volt tehát minden idők legjobban sikerült idénye.

A kudarc átfogó reformokra késztette a holland szövetséget, annál is inkább, mert a legjobb holland csapat, a Tilburg a német Regionalligába jelentkezett. A néhai Eeredivisie és az Eerste Liga romjain a belga szövetséggel közösen 18 csapatos bajnokság alakul, amelynek egyelőre BeNeLeague a munkaneve. A 18 csapatot két csoportra osztják.

A beosztás:
A csoport: Amsterdam, Antwerpen, Den Haag, Dordrecht, Groningen, Heerenveen, Herentals. Turnhout, Zoetermeer.
B csoport: Den Bosch, Eindhoven, Geleen, Heist op den Berg, Leuven, Liege, Nijmegen, Tilburg, Utrecht.

A két csoport csak házon belül játszik, így az alapszakasz 16 meccsből áll. A csoportok 8. és 9. helyezettjei számára ezzel véget is ér a bajnokság, a többiek a rájátszásba kerülnek. Az 1?4. helyezettek a felsőházba, a többiek az alsóházba. Az első év végén az erősorrend alapján kétosztályossá alakul a liga, ez az alsóházba kerülő 6 csapat küzdelmét teszi élessé, hiszen ott vágják majd ketté a mezőnyt. Csapatonként 2 légiós lesz engedélyezett, de a két szöövetség a közös ligát egységes territóriumként kezeli, tehát a hollandok Belgiumban és viszont nem számítanak légiósnak. Ugyancsak nem számítanak majd annak azok, akik 15 éves koruk óta folyamatosan a két ország valamelyikében játszanak, vagy ha már legalább 4 évet eltöltöttek folyamatosan valamelyik országban hokijátékosként. A közös liga mellett megszűnnek a nemzeti bajnokságok, de mindkét ország külön megrendezi a saját nemzeti kupaküzdelmeit.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum