

Ruzicka korrupciós botrányba keveredett, már le is mondott
A cseh válogatott szövetségi kapitánya a hírek szerint pénzt kért a szülőktől azért, hogy gyermeküknek helyet biztosítson a Slavia Praha csapatában.
Vladimir Ruzicka Vas János tavalyi klubjának társtulajdonosa, tavaly a fiatalok fejlesztését is ő felügyelte. Ennek során pedig állítólag pénzt kért a gyerekek szüleitől azért, hogy azok bekerüljenek a csapatba. Az ügy még a világbajnokság előtt kezdődött, amikor szülők tettek feljelentést az edző ellen, majd a héten ért új stádiumba, amikor a legfrissebb fejlemények alapján a cseh szövetség elnöke, Tomas Král rendkívüli elnökség ülést hívott össze.
Ruzicka ezt már nem várta meg, hanem lemondott, majd sajtóközleményben tagadott minden vádat: “Tekintettel arra, hogy már a világbajnokság eleje óta szisztematikus és előre megfontolt szándékkal kitervelt médiakampányt folytatnak személyem ellen, úgy döntöttem, lemondok a cseh válogatott szövetségi kapitányi posztjáról. Hangsúlyozom, hogy semmilyen törvénybe ütköző vagy bűnös tettet nem követtem, minden ilyen állítást visszautasítok, és tisztázni fogom a nevemet.”
Nagy kérdés, a történtek fényében megtarthatja-e vezetőedzői munkáját új klubjában a KLH Chomutovban, amely idén jutott fel a másodosztályból az Extraligába és amellyel a vb után 10 éves szerződést kötött.
A cseh válogatott tehát egyelőre edző nélkül maradt, a lehetséges utódok között Radim Rulík, Jirí Kalous, Josef Jandac, Rostislav Vlach és Vladimír Vujtek neve merült fel.