Chicagóban szerezte meg a vezetést a Bolts

   

Az első adandó alkalommal visszavette pályaelőnyét a Lightning, összesítésben 2-1-re vezet. Bishop kirobbanó formában védett, Hedman két gólpasszt adott, Kane és Toews ismét pont nélkül maradt, harmadik alkalommal is egyetlen gól döntött a döntőben.

Az idei döntőben kialakult szokásoknak megfelelően, harmadszor is a Tampa Bay Lightning szerzett vezetést, a United Center első döntős meccsén öt perc elteltével Victor Hedman szedte össze a pakkot saját kapuja mögött, majd némi tanakodás után hihetetlen ütemben és pontossággal indította az ellenfél kékjén várakozó Callahant. Oduya a legrosszabb pillanatban csúszott el, ezt használta ki a svéd bekk, Callahan pedig a bedobókör magasságából iszonyatos erővel lőtte meg a korongot, ami a fölső vasról csilingelve pattant a bal oldali oldalvasra, majd onnan a kapuba. A vendégek előnye 10 percig sem tartott, a meccs első emberelőnyét a Conn Smyth Trophyt 2004-ben éppen a Tampával nyerő Brad Richards váltotta gólra, aki a kék vonalról középről zúdított kapura egy korongot. Bishop mintha mellényúlt volna, csak beleérni tudott a korongba, hárítani nem volt képes azt. Mert a Lightning kapujában annak első számú hálóőre kezdett a meccsen, ráadásul mindezt kiváló formában tette, 38 lövésből 36-ot fogott, ami 94,7%-os védési hatékonyság.

Jun 8, 2015; Chicago, IL, USA; Chicago Blackhawks goalie Corey Crawford (50) and left wing Patrick Sharp (10) react after a goal by Tampa Bay Lightning center Cedric Paquette (not pictured) in the third period in game three of the 2015 Stanley Cup Final at United Center. Mandatory Credit: Bruce Bennett/Pool Photo via USA TODAY Sports  / ReutersPicture Supplied by Action Images (TAGS: Sport Ice Hockey NHL)

1-1-es első harmad után gól nélküli középső játékrész következett. Érdekesség, hogy mindkét harmad döntetlenre végződött, noha az elsőben a Blackhawks lőtt sokkal többet kapura, míg a másodikban a Lightning, 19-7 és 7-17 volt a kapura lövések aránya az első két periódusban. Hedman a meccs felénél újabb gyönyörű passzal indította Nyikita Kucserovot, azonban a szólót Crawford hárítani tudta. A 45. percben aztán olyasmi történt, ami tényleg nem sokszor fordul elő, rövid egymásutánban Stamkos, majd Stralman adta el a korongot a védekező harmadban, a Blackhawks pedig egy csodálatos kombináció végén büntetett is, Hossa varázsolt zseniálisan Saad elé, aki nem hibázott.

Hiába beszélt azonban a második meccs után Crawford kapus arról, hogy még egyszer nem adhatják ilyen könnyen le a nagy nehezen összekapart előnyt, a harmadik meccsen mindössze 13 másodpercre sikerült megtartani a vezetést, hiszen a gólt követő cserében Palát küzdött meg a hazaiak kapuja előtt Kucserov lepattanójáért, a hazai játékosok nem tudni, egészen pontosan mit csináltak ez idő alatt, így a cseh csatár át tudta pöckölni a pakkot Crawford kesztyűje alatt, kiegyenlítve az állást. Őrült rohanás vette kezdetét, vagy még inkább folytatódott az az őrült tempó, amit eddig is láthattunk, felváltva forogtak veszélyben a kapuk, de az eredmény az 57. percig nem változott. Ekkor a meccs hőse, Victor Hedman lódult meg egy Callahantől kapott koronggal, bevitte a támadóharmadba, lekorcsolyázott vele a szélre, majd egyenesen az érkező Paquette elé centerezett, aki egyből továbbította is a pakkot a kapuba. A 21 éves harmadik soros center, aki a szezont az AHL-ben kezdte, előtte pedig mindössze két NHL-es meccsen lépett pályára, harmadik gólját lőtte a rájátszásban, ebből kettőt a döntőben. Hétfői találata mérkőzést eldöntő gól is volt egyben, hiszen a Chicago a hátralévő három percben már nem tudott egyenlíteni, 3-2-re nyert a Lightning.

Összesítésben a Tampa átvette a vezetést, 2-1-re mennek a párharcban, újra kezükben van tehát a kontroll, innen a Chicago játszik valamivel nagyobb nyomás alatt. A rájátszásban 11. alkalommal játszott idegenben a Lightning, a hétfői volt a nyolcadik győzelme. De minden mérkőzés nagyon kiegyenlített, az első sorokat továbbra is kiválóan semlegesítik mindkét oldalon, ebből egyelőre a Bolts jött ki jobban, náluk láthattunk több kiemelkedő teljesítményt a hátsóbb sorokból, illetve az ő támadásaik kapnak nagyobb támogatást a bekkektől. De bármikor változhat a helyzet, legközelebb szerdán, ismét Chicagóban.

NHL, 2015. június 8.:

Chicago?Tampa Bay 2-3 (videó)
G.: Richards, Saad, ill. Callahan, Palát, Paquette

NYUGATI FŐCSOPORT

Negyeddöntők
St. Louis (1.)?Minnesota (4.) 2-4
2-4 4-1 0-3 6-1 1-4 1-4
Nashville (2.)?Chicago (3.) 2-4
3-4 6-2 2-4 2-3 5-2 3-4
Anaheim (1.)?Winnipeg (4.) 4-0
4-2 2-1 5-4 5-2
Vancouver (2.)?Calgary (3.) 2-4
1-2 4-1 2-4 1-3 2-1 4-7
Elődöntők
Anaheim (1.)?Calgary (3.) 4-1
6-1 3-0 3-4 4-2 3-2
Chicago (3.)?Minnesota (4.) 4-0
4-3 4-1 1-0 4-3
Döntő
Anaheim (1.)?Chicago (3.) 3-4
4-1 2-3 2-1 4-5 5-4 2-5 3-5

KELETI FŐCSOPORT

Negyeddöntők
Montreal (1.)?Ottawa (4.) 4-2
4-3 3-2 2-1 0-1 1-5 2-0
Tampa Bay (2.)?Detroit (3.) 4-3
2-3 5-1 0-3 3-2 0-4 5-2 2-0
NY Rangers (1.)?Pittsburgh (4.) 4-1
2-1 3-4 2-1 2-1 2-1
Washington (2.)?NY Islanders (3.) 4-3
1-4 4-3 1-2 2-1 5-1 1-3 2-1
Elődöntők
NY Rangers (1.)?Washington (2.) 4-3
1-2 3-2 0-1 1-2 2-1 4-3 2-1
Montreal (1.)?Tampa Bay (2.) 2-4
1-2 2-6 1-2 6-2 2-1 1-4
Döntő
NY Rangers (1.)?Tampa Bay (2.) 3-4
2-1 2-6 5-6 5-1 0-2 7-3 0-2

 

 

STANLEY KUPA-DÖNTŐ
Tampa Bay (K, 2.)?Chicago (Ny, 3.) 2-1
1-2 4-3 3-2 06.10 06.13 06.15 06.17

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum