Az NHL-ben elindulhat a bővítési folyamat

 

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy automatikusan bővül is a liga, mindössze a lehető legkomolyabban számba veszik ennek lehetőségét. A 2018-as téli olimpiáról még szó sem volt a liga és a játékosok között.

A Stanley Kupa-döntő első meccse kiváló alkalom volt arra is, hogy előtte Gary Bettman ligaelnök értékelje a szezont, és szót ejtsen a jövőről is. Mint elmondta, az alapszakasz végén az 1. és a 16. csapatot mindössze 16 pont választotta el egymástól, ez pedig a legszorosabb eredmény a 16 csapatos rájátszás bevezetése óta. A kiegyenlített erőviszonyok megmutatkoztak a rájátszásban is, ahol 14 párharcból 10 ment legalább hat mérkőzésig. Ez és még számos egyéb tényezőt említett amellett érvelve, hogy a liga minden korábbinál színvonalasabb. A beszédnél fontosabbak voltak azonban az ezt követő újságírói kérdések és az ezekre adott válaszai.

A legfontosabb kijelentés kétségkívül a bővítés kapcsán hangzott el. Gary Bettman először mondta ki, hogy ha a júniusi igazgatótanácsi ülésen pozitív visszhangra talál, akkor ezt követően hivatalosan is elindíthatják a bővítési folyamatot: “Erre az igazgatótanács mondhatja majd, hogy mindez nagyon érdekes, de jelen pillanatban nem akarunk semmin sem változtatni. Ez is egy lehetőség. És ha zöld utat is adnak a bővítés folyamat elindításának, az még nem jelenti azt, hogy a liga bővülni fog. Pusztán annyit jelent, hogy hivatalosan is elkezdünk végigmenni azokon a lépéseken, amelyek a bővítés előfeltételeit jelentik. Mindennek a konklúziója természetesen lehet negatív is, ebben az esetben a folyamat vége az lesz, hogy nincs bővítés.”

bettman

Egy másik újságíró arra az ellentmondásra hívta fel a figyelmet, hogy bár a liga Bettman szavai szerint minden korábbinál erősebb, vannak piacok, különösen a floridai, amelyek látványosan gyengélkednek. Bettman nagyon erőteljesen kiállt a floridai franchise mellett. Mint elmondta, a liga erejének záloga, hogy mindenhol elkötelezett és stabil tulajdonosi háttér van a klubok mögött. A sikeres klubok ettől sikeresek, az egykor szenvedő franchise-ok ezért lábaltak ki a válságból és ez a garancia arra, hogy Florida is a siker útjára lép majd előbb-utóbb. Ebből következően pedig semmiféle relokalizációról nincs szó az ő esetükben sem.

Szóba került Bettman korábbi nyilatkozata arról, hogy nincs összefüggés az NHL és a játékosok agyrázkódása között. A ligaelnök kijelentette, hogy bár sok helyen mindenfélének elmondták, kitart az álláspontja mellett, amelyben egyébként semmi új nincs, szinte szó szerint megegyezik az NFL hasonló ügyében ítélkező bíró döntésével és annak indoklásával. Külön kérdésre tagadta, hogy a ligában reklámozták volna a bunyót: “Ez valamennyire a játék része, a játékot pedig kétségkívül reklámoztuk” ? mondta.

Végezetül nem maradhatott el az NHL-es játékosok olimpiai részvételére vonatkozó kérdés sem. Erről Bettman úgy nyilatkozott, hogy egyelőre semmilyen tárgyalásra nem került sor a liga és a játékosok között, egyelőre a világkupára koncentrálnak, az IIHF pedig jelezte számukra, hogy nem kell kapkodni, bőven van még idejük erről dönteni.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum